Termelékenységi paradoxon: miért nem lett jobb az építőipar? 

A stagnáló építőipari termelékenység világszerte súlyos probléma, derül ki egy a napokban a construction-physics.com szakportálon megjelent szakmai elemzésből. Az Egyesült Államokra fókuszáló, de rengeteg nemzetközi összehasonlítást hozó anyag szerint évtizedek óta nem nő az ágazat hatékonysága: ugyanannyi ráfordítással nem termel többet, és nem is olcsóbb. Ez éles ellentétben áll a gyártóiparral vagy a teljes gazdasággal, ahol a technológiai fejlődés folyamatos termelékenységnövekedést hoz. 

Az elemzés az úgynevezett KLEMS-adatbázisokra támaszkodik, amelyek a tőke (közgazdaságtani jelölése a K), a munka (L), az energia (E), az anyagok (M) és a szolgáltatások (S) alapján mérik a teljesítményt. Több tucat ország adatainak összevetése mutatja, hogy  

 Ezzel szemben az USA-ban ugyanezen idő alatt évente átlagosan 1,9 százalékkal csökkent a mutató. 

Az elmúlt évtizedek trendjei 

Az 1990-es évek közepétől az Egyesült Államokban a visszaesés megállt, de a termelékenység azóta stagnál. Hasonló a helyzet sok fejlett országban: Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Japánban lapos vagy enyhén csökkenő ívet rajzol ki a trend. Néhány állam – mint Hollandia, Belgium vagy Dánia – még mutat némi növekedést, de alacsonyabb ütemben, és e trendek mögött jórészt statisztikai korrekciók, módszertani, adatfelvételi pontatlanságok, változások állhatnak. 

Az újonnan vizsgált országok közül számos kelet-európai, latin-amerikai és ázsiai (például Lettország, Litvánia, Peru, Costa Rica) javulást mutat, ám ezek többsége kisebb vagy kevésbé fejlett gazdaság. Az anyag szerint a visegrádi négyek közül egyik sem szerepel a kiemelkedően javulók között. 

Kína a hatalmas infrastrukturális beruházásai ellenére sem emelkedik ki: 1987 óta csupán évi 1,4–1,9 százalékos növekedés látható, ami hasonló a régi nyugat-európai értékekhez, és 2007–2017 között gyakorlatilag stagnált. Japánban pedig szinte semmilyen előrelépés nincs az 1970-es évek óta. A legjobban teljesítő gazdag ország Belgium, ahol korábban 3 százalék feletti, ma pedig körülbelül 1 százalékos az éves építőipari hatékonyságnövekedés. Ugyanakkor kétséges, hogy ez a javulás mennyire valós, hiszen a belga építési költségek nem alacsonyabbak a környező országokénál – a felmérés készítői itt is adatfelvételi pontatlanságokra gyanakodnak. 

Ellentmondásos adatok 

Magyarország adatai a lengyelhez hasonló képet mutatnak: lassú, kismértékű hatékonyságnövekedés jellemzi az ágazatot. Ez különösen furcsa, ha belegondolunk, mennyit fejlődtek az építési technológiák az elmúlt évtizedekben.  

A mutatókat azonban több tényező rontja. Egyrészt a munkaerőköltségek az elmúlt időszakban látványosan emelkedtek, másrészt összetettebbek lettek a projektek: a digitalizációs infrastruktúrák beépítése, az épületgépészet bonyolultsága, a mélyépítés szigorúbb biztonsági és minőségi előírásai mind növelik a ráfordításokat anélkül, hogy a kibocsátás ezzel arányosan nőne. 

Az adatfelvételek hiányosságai 

Az építőipari termelékenység mérése egyébként is nehézkes és néhány tényező könnyen torzíthatja. Az inflációkorrekció, a használt deflátorok vagy az adatbázisok időbeli revíziói könnyen eltérő következtetésekhez vezetnek. Erre jó példa a McKinsey Global Institute 2017-es jelentése, a „Reinventing Construction: A Route to Higher Productivity”, amely ugyanabból a KLEMS-adatbázisból indulva teljesen más növekedési rátákat mutatott egyes országokra – elsősorban a későbbi adatrevíziók miatt. 

Ráadásul a gyakran példaként felhozott megoldások sem hoztak áttörést: Svédország építőipari előre gyártott elemei, Japán kísérleti technológiái vagy Kína gigantikus építési programjai sem eredményeztek kiemelkedő hatékonyságnövekedést. 

Mindez arra utal, hogy az építőipari termelékenység stagnálása az elmúlt 30–50 évben egy globális, mélyen gyökerező probléma, különösen a fejlett, nagy gazdaságokban. És itt nem pusztán szabályozási vagy helyi kérdésről van szó, hanem az ágazat szerkezeti sajátosságaiból fakadó kihívásról. Ettől függetlenül érdemes tanulni a korábbi sikeres időszakokból – például a 70–90-es évek európai növekedéséből – vagy a kivételekből, mint Belgium. Pedig sok ország profitálhatna az európai legjobb gyakorlatok átvételéből, különösen a tranzit- vagy infrastrukturális építkezések terén. A termelékenységi határ további tolása azonban az építőipari ágazatban mindenhol összetett feladatnak tűnik. 

Kapcsolódó: 

    
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.eu oldalon.    

 Nyitókép: MTI/EPA/Divjakant Szolanki