Megsemmisítheti Magyar Péter a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot: egy az egyben ellopta a hangzatos ígéreteiket (VIDEÓ)

„Hülyének nézik az embereket” – állapította meg Menczer Tamás.

„Megadta azt a lendületet, amellyel majd meg tudjuk nyerni a választást” – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter volt a Hotel Lentulai vendége.
A miniszter beszélt a baloldal adóemelési terveiről is, amelyek szerinte a középosztályt sújtanák, valamint a pedofilügy körüli rágalomhadjáratról, amelyet a kormány jogi eszközökkel kíván megfékezni.
Hangsúlyozta: a külföldi titkosszolgálatok befolyásolási kísérletei ellen is fellépnek, mert „nem maradhat következmények nélkül, ha Magyarország ellen dolgoznak”.
„Mindig is sokat tanultam tőle, de az utóbbi fél évben erre rátett egy lapáttal. Az előző hat hónapban sok minden történt a magyar politikában, olyan dolgok is, amiket mi nem vettünk észre elsőre, de ő bizonyos távolságból nézve észlelte ezeket. Az, hogy fel tudtuk rázni a Fidesz szavazóbázisát, és aktivizálni tudtuk őket azzal a gyűlöletcunamival szemben, amit tapasztaltunk, Orbán Viktor nélkül nem lett volna lehetséges. Végigdolgozta a nyarat, és újragondolta a dolgokat, és segített nekünk is újragondolni.
Ha ő nincs, nem tudjuk megnyerni ezt a nyarat”
– szögezte le Rogán Antal.
„Az ő személyes beleállása és személyes teljesítménye kellett ahhoz, hogy sikerüljön. Megadta azt a lendületet, amellyel majd az őszt is meg tudjuk nyerni, meg a tavaszt is, és utána a választást. Az kellett hozzá, hogy éreztesse mindenkivel, hol számít rá, hogy tudja szétosztani a munkát. Megint megmutatta, hogy tud újat mondani Magyarországnak és a magyar embereknek. Mindent újragondolt a gazdaságpolitikában is. Azt az álláspontot képviseltük, hogy érjen véget a háború, aztán rájöttünk, hogy ehhez még Donald Trump elnöksége sem lesz önmagában elegendő, ha ugyanis Brüsszel és Zelenszkij nem akarják, akkor nem fog véget érni. Végig kellett tehát gondolnunk, hogy mit kell Magyarországnak tennie a megváltozott világgazdasági helyzetben.
A miniszterelnök ösztökélése kellett ahhoz, hogy kijöjjünk a fix 3 százalékos hitellel, hogy megcsináljuk a családi adócsökkentés programját, és megteremtsük hozzá a forrásokat. Orbán Viktor üstökön ragadta Magyarországot, és azt mondta, nem várunk a Nyugatra, nem várunk arra, hogy a nagyhatalmak mire jutnak egymással; inkább kijavítjuk azt, amit ők elrontottak, úgy, hogy Magyarországot ne érje kár.
Ezért van most a legnagyobb családi adócsökkentés Európában, ezért van a fix 3 százalékos hitel, és lesznek új üzeneteink a vállalkozásoknak is
– adócsökkentés formájában és garantált hitelek formájában is. Mindezek eredményét pedig érezni fogjuk a választáson is” – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
„Eközben mi van a másik oldalon? A régi sláger. Ahogy jönnek ki a tervek, látjuk, hogy ugyanazok az emberek ugyanazt gondolják el, amit korábban.
A régi adókhoz térnének vissza, aminek az árát mindannyian fizetnénk.
Most akkor ki a korszerűbb? Aki kitalál új dolgokat, vagy az, aki egyébként a gyűlölet karmestereként lép fel a színpadra, mindenféléket beszél, de a programja valójában az, amit Brüsszel mindig is sulykolt” – szögezte le Rogán Antal.
Ezt is ajánljuk a témában
„Hülyének nézik az embereket” – állapította meg Menczer Tamás.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás