A Fidesz nem számol azzal a politikusával, aki három és fél évvel ezelőtt alulmaradt Mellárral szemben – Kővári János azóta egy időközi önkormányzati választáson is vereséget szenvedett –, így új embert küldenek csatába, de információink szerint még nem dőlt el a kérdés, hogy kit. Az a gyakorlat a Fideszben, hogy elsősorban a választókerületi elnököt bízzák meg ezzel a feladattal – jelenleg Őri László, a Baranya vármegyei közgyűlés elnöke tölti be ezt a posztot, bár ő információink szerint nem nagyon ambicionálja az indulást –, de annak is van realitása, hogy itt kivételt tesznek és egy olyan
köztiszteletben álló személyiség lesz a képviselőjelöltje a kormánypártoknak, aki eddig távol tartotta magát a nagy politikától.
A tét óriási, az esélyek pedig nagyon kiegyenlítettnek tűnnek. 2022-ben Mellár Tamás 22 ezer 710 szavazatot kapott, ezzel 44,01 százalékot ért el, míg legnagyobb riválisa, Kővári János alig több mint ezerrel kevesebbet (41,78 százalék. Nagyjából ugyanilyen szoros versenyre lehet jövő áprilisban is számítani.
Nyitóképünk archív: Versenyalkotás a Zsolnay Light Art Mapping versenyen a Zsolnay Fényfesztiválon a pécsi Dóm téren 2025. július 3-án este. MTI/Ruprech Judit