Ebből tényleg hatalmas zakó lesz: napról napra érthetetlenebb a Magyar Péter-projekt

A magyar választási rendszer sajátossága, hogy bár figyelembe veszi a pártok országos támogatottságát, és így csekélyebb számú szavazó is be tud juttatni képviselőket (ellentétben például a brit rendszerrel),

Ezért tulajdonképpen mindegy, hogy országos szinten a két legnagyobb erő közül melyik vezet néhány százalékkal, mert ez legfeljebb 4-5 mandátum különbséget jelent a listás helyeken. A lényeg, hogy több egyéni körzetet kell megnyerni. Nem véletlenül tartanak az ellenzékiek a megoszló voksoktól, és próbálják egy akolba terelni a nyájat, mégpedig konkrétan Magyar Péter pásztorbotja alá.

A szimpatizánsok speciális területi eloszlása miatt összesítésben hiába szerepel adott esetben jól a baloldal, ez a drasztikus budapesti fölény miatt hozza ugyan a főváros kerületeit (szinte száz százalékban, tehát hiába vannak Budapesten is fideszes százezrek, nekik jelenleg összesen egy mandátumuk van a 18-ból),

Ezt lehet igazságtalannak nevezni, de a demokrácia mintájának tekintett USÁ-ban a sok kis állam megnyerése többet ér, mint egy nagyé. Így fordulhatott elő, hogy bár darabra Clintonné többet kapott, mint Trump, az elektorok a republikánus jelöltet választották meg. Vagyis nehogy már a népes és menthetetlenül liberális Kalifornia és New York „koronázzon”, miközben az ország teljes középső része mást akar.

Vagyis, és ezt természetesen minden résztvevő tudja, az egyéni körzetek döntenek. Százhat személyt, százhat egyéniséget, százhat értelmes, gondolkodó, a politikához konyító, szerethető jelöltet kell összeszednie annak, aki nyerni akar. A Fidesznél ez viszonylag egyértelmű, hiszen évek óta kialakult az a rendszer, amely minden választókerülethez rendel egy helyi elnököt, akit ismernek, aki arra készül – vagy már gyakorolja is –, hogy a Parlamentben az Orbán-kormány jól ismerhető programját támogassa,

Ehhez képest a Tiszának most meg kell találnia ezeket a figurákat. Bár tény, hogy az emberek jórésze alapvetően pártokra szavaz az egyéniben is – felmérések szerint bizonyos körzeteket magabiztosan hozna egy, a mesterséges intelligencia által generált fantom is, pusztán az ellenzéki esély jelszavával –,

Magyar Péternek nyilvánvalóan szavazógépekre van szüksége, ezt az EP-ben és a fővárosi közgyűlés működése keretében már megmutatta, de kérdés, ez a gyakorlatban hogyan fog működni.

Kihez-mihez lesznek hűségesek a tiszás jelöltek? Az O1G-hez, Magyar Péterhez, a kormány és támogatóik elleni féktelen gyűlölethez, a romboláshoz? Manfred Weberhez, Von der Leyenhez, az ukránokhoz, a zebrákhoz? Az elmúlt harmincöt esztendőben még mindig nem sikerült nemcsak megfelelő, kellően karizmatikus, becsületes, elvekhez ragaszkodó, feddhetetlen vezetőt kitermelnie a baloldalnak (Magyart sem ők termelték ki, bár ezzel speciel nincs oka hencegni a Fidesznek sem), de képviselőkből sem.

az ugyancsak korábbi szövetsége ellen forduló Csupasz pisztoly 2.0 vagy a színpadi deszkákat nagygyűlési pódiumokra cserélő, és rosszul megírt, de kétségkívül harsány szerepeket eljátszó Nagy Ervin csatába állítására korlátozódik. És még ha idevesszük az egészen speciális kategóriába sorolható Hadházyt, ez akkor is három-négy ember. Ha hazahívják azokat az EP-képviselőket, akik még nem csekkoltak be a budapesti közgyűlésbe, a bűvös százhatos szám még mindig elérhetetlen távolságra van.

De tegyük fel, hogy azért csak akad mindenütt valaki, akiben kellő ambíció és ügyesség van ahhoz, hogy felkerüljön majd a szavazólapokra.

Még az olyan, értékek és programok mentén szerveződő, a csatlakozók számára viszonylag világos szándékú pártokat sem lehetett egyben tartani, mint az MDF vagy a Kisgazdák; szakadások, kilépések tarkították a parlamenti jelenlétüket.

Keresztények, nemzetiek, liberálisok, szociáldemokraták, anarchisták, kommunisták, fasiszták? (Ez utóbbi kettőt annak idején Márki-Zay is kevés sikerrel próbálta integrálni.)

Ott fog ülni minimum 100 ember (ha kormányra kerülnek, ennyi kell), akiknek az értékrendje, habitusa, szándékai stb. nem lesznek egyértelműek, és egy-egy törvény megszavazásánál nem lehet tudni, mit gondolnak,

Lehet, hogy oktatási, adókkal kapcsolatos kérdésekben, kül- és hadügyekben, kulturális irányvonalakban, az egészségügy rendezésében egészen különböző véleményük lesz. Egyelőre még az olyan pontok sem tisztázottak, hogy többkulcsos adót vezetnének-e be (állítanak, tagadnak, cáfolnak, közvélemény-kutatnak, megerősítenek, helyesbítenek), illetve hogy miképpen állnak a genderproblémához (hol nyitottak, hol kerülik az állásfoglalást, elnökük mindenesetre nem ment ki az egyfajta ellenzéki szimpátiatüntetéssé vált Pride-ra, nem mellesleg – és ezt írjuk a javára – egész eddigi életútja és habitusa annyira ciszgender férfira utal, hogy nehezen tudnánk elképzelni transznemű feminista melegek lelkes szószólójaként).

Szóval miként csihol egységes szavazatot ebből a száz honatyából a pártelnök? Megpróbálja majd erőből keresztülnyomni az akaratát?

Hányan fognak összeomlani a vezető stílusa miatt; láttuk, hogy a környezetében – főleg a nők – szép számmal borulnak ki.

Magyarország nagy előnye volt 1990 óta a stabilitás, a kormányozhatóság, még a rossz kormányok is ki tudták tölteni a mandátumukat, aminek nem mindig örültünk, de a politikai rendszer szilárdságába vetett hitet erősítette. Ez szinte hungarikum, kár lenne feláldozni a kíváncsiság oltárán, ami esetünkben nagyjából olyasmi, mint amikor a kisgyerek, kezében egy kis fém drótdarabbal azon morfondírozik:

Hát nem.

***

(Nyitókép: Magyar Nemzet / Hatlaczki Balázs)

***