A politikai rulett veszélyei 

A minap egy taxisofőr vitt a belvárosban, amikor befutott hozzá Magyar Péter telefonhívása. Ez a választásokra terelte beszélgetésünket. Ő határozottan kijelentette, hogy „Nekem mindegy, ki lesz a következő, csak változás legyen”.  

Meglepődtem. Kérdeztem, hogy ha levágják mindkét lábát, annak is ugyanígy örülne, hiszen az is változás. Vagy ha a benzin literje ezer forint fölé szökik, az is növelné a változatosságot, de ezt is szívesen fogadná?  

A taxis szavai eszembe juttatták, hogy a változás szlogenje sok helyen volt már politikai fogás. Persze első sorban olyan országokban, melyeket ritkán tekintenénk mintaállamoknak. És a gondolkodó embereket valószínűleg nem lepi meg, hogy az ilyen kísérletekért rendre súlyos árat fizettek az állampolgárok. 

Vegyük például Nigériát 2015-ben. Az emberek belefáradtak a korrupcióba, a Boko Haram terrortámadásaiba, az üzemanyaghiányba. A Goodluck Jonathan-féle kormány nem tudta visszahozni a lendületet. A közvélemény úgy érezte, hogy a hajó süllyed.  

Ekkor tűnt fel Muhammadu Buhari. Korrupcióellenes hősként, rendteremtő katonaként vonult a színre. A „változás” győzött. Ám jobb élet helyett devizakorlátokat, importtilalmakat és a recessziót hozott. Az átlag nigériai polgár a végén nemcsak a Boko Haram miatt aggódhatott, hanem azért is, hogy lesz-e holnap kenyér a boltban. 

Hasonló történet zajlott Zambiában 2011-ben. Húsz évnyi kormányzás után az emberek fellázadtak a régi elit ellen. A Hazafias Front harsányan hirdette az „emberekhez közel álló” politikáját.  

Építettek is egy új világot. Ám ezt kölcsönökből tették. Olyan tempóban adósodott el az ország, hogy közel tíz év alatt a GDP-arányos államadósság 20 százalék alól 100 százalék fölé emelkedett.  

Ghána 2008-ban a „Better Ghana” jelszóra szavazott. Ám az új kormány bőkezű ígéretei helyett inflációt, áramszüneteket és IMF-megszorításokat kaptak. Mongóliában 2012-ben a Demokrata Párt készpénzosztogatással próbálta meggyőzni a népet, ám ennek a változásnak sem happy end lett a vége, hanem IMF-mentőcsomag. Törökországban 1991-ben a jóléti fordulat helyett valutaválság és reálbércsökkenés jött.  

Mi a közös ezekben az esetekben? 

A fejlett demokráciákban ez a logika ritka. Ha valaki Svédországban vagy Németországban szavaz, pontosan tudja, hogy mit jelent egy szociáldemokrata vagy egy kereszténydemokrata kormány. A pártok programjai évtizedek alatt kikristályosodtak, a választói bizalom pedig azon alapszik, hogy nincsenek meglepetések.  

A választás egy demokráciában nem lottó, hanem finomhangolás. Mintha Beethoven ötödik szimfóniáját egyszer hegedűn, máskor brácsán hallanánk. A dallam ugyanaz, csak a hangszer más. 

Ezért tartom nagyon veszélyesnek a taxis idézett mondát. A változás ugyanis olyan, mint egy olyan termék, amit az ember vakon klikkelve rendel az interneten. Lehet benne csokoládé, de skorpió is.  

A politika története tele van példákkal arra, hogy a dühből fakadó váltás végül még nagyobb dühöt szült. Ahol pedig a választók nem a változás kedvéért, hanem a programok alapján döntöttek, ott stabilabb és jobb kormányzás lett a jutalmuk. 

A cikk szerzője az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense. 

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP