Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn hirdette meg a digitális polgári köröket. A kormányfő kiemelte: a szervezetek megalakításának van jelentősége a választás szempontjából, de jóval túlmutat rajta. „Nekünk, jobboldali, polgári, keresztény, konzervatív, nemzeti közösségnek Magyarországon is kezdenünk kell valamit a virtuális térrel. Ma ez ellenséges terület, és ez nincs így jól” – fogalmazott.
Orbán Viktor ugyancsak a szabadegyetemen mondott beszédében felidézte, hogy a „tiszás digitális agresszió” ellen korábban már életre hívták a Harcosok Klubját, de nem mindenkinek való a harc. Akiknek elegük van a konfliktusokból, akik nem akarnak részt venni direkt politikai csatákban, azoknak kialakítanak teret, ahol részt tudnak venni az országépítésben.
Kell egy tér, egy támasz, kell a politikai és közösségi védelem, kell sok digitális polgári kör”
– jelölte ki a kormánypárt egyik részfeladatát a miniszterelnök.
Majd azt is leszögezte, hogy mivel „a globalisták, a baloldaliak, a háborúpártiak már mind ott garázdálkodnak a digitális térben”, a kormányoldalnak „digitális honfoglalásra” van szüksége. „Létre kell hoznunk az immunrendszert, a mi morális forráskódunkat, a mi nemzeti algoritmusunkat” – hangzott el Tusnádfürdőn.
Július végén az is kiderült, hogy a miniszterelnök együttműködésre lépett a civil szféra kiemelkedő képviselőivel, és közösen megalapították Magyarország első Digitális Polgári Körét (DPK), melynek tagjai:
- Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
- Miklósa Erika, opera-énekesnő
- Nagy Elek, üzletember
- Partos Bence, pszichológus
- Baji Balázs, gátfutó
- Nagy János, államtitkár
- Lánczi András, filozófus
- Dopeman, rapper
- Jakab Roland, HUN-REN vezérigazgató
- Máthé Zsuzsanna, újságíró
- Bán Mór, író
- Schmidt Mária, történész
- Rákay Philip, producer
- Balatoni Katalin, neveléstudományi kutató
- Kavecsánszki Ádám, PMA elnök-igazgató.