Krisztus keresztje hozza el a valódi felszabadulást – nem Marx és a szovjetek

A Megváltó Krisztus szobra – Rio de Janeiro; Krisztus Király szobra – Lisszabon. Két hatalmas, a város fölé magasodó szobor, Krisztus mindkettő esetében kitárja kezeit, mintegy a kereszt alakját létrehozva.

Mindkettő keletkezése érdekes. 1921-ben egy hetilap pályázatot írt ki Brazília függetlenségének századik évfordulója alkalmából egy nemzeti emlékhely létrehozására, ennek lett a győztese Heitor da Silva Costa pályaműve. A szobor 1931-re készült el, főleg adományokból finanszírozták. 1965-ben VI. Pál pápa jelenlétében újra felavatták.

A lisszaboni Krisztus-szobor felállítását a város érseke, Manuel Gonçalves Cerejeira kezdeményezte a riói szobor alapján (Brazília egykor portugál gyarmat volt). Az érsek 1934-ben látogatta meg Rio de Janeirót, innen jött az ötlet. Felállítását viszont António de Oliveira Salazar diktátor rendelte el.

Az egyiket ugyan magánkezdeményezésre építették, de nemzeti jelképnek; a másik felállítását egy érsek kezdeményezte, de a politika, ráadásul egy diktátor rendelte el a felállítását. Vajon ettől hiteltelenek, és jobb lenne, ha nem lennének?

Mindkettő grandiózus, mindkettő kétségbevonhatatlanul keresztény, mindkettő nemzeti jelkép is, mindkettő turistavonzó látványosság is.

Vajon instrumentalizálták-e Krisztust? Mindezek a kérdések azért nem jutnak eszünkbe, mert nem ismerjük a szobrok keletkezéstörténetét, csak ha épp arra visz az utunk és elolvassuk az útikönyvben vagy a Wikipédián vagy máshol.

A legújabb korig a kereszténység értelemszerűen közügy volt. Királyok és feudális urak, arisztokraták építtettek templomokat, hívtak meg szerzetesrendeket birtokukra. Ők is tartották fenn őket. Közösségek állítottak útmenti kereszteket és szentszobrokat, járványokra emlékező Szentháromság-szobrokat. A belvárosi Nagyboldogasszony-templom története folyamán végig világi kézen volt, legutóbb Ferenc József volt a kegyura, aztán a főváros.

Ha jól értem a Gellért-hegyi Szabadság-szoborra rakott kereszttel szembeni kifogásokat, akkor azok a következőképp összegezhetőek: baloldaliak szerint ne legyen már több kereszt köztéren; Karácsony Gergely szerint az egy furkósbot, nem tisztelik, hanem használják, és megszentségtelenítik, csak mert nem kérdezték meg róla a fővárost. Egyes keresztények szerint a politika ne „használja” a keresztet, meg különben is, ez csak üres kultúrkereszténység. Végül: esztétikailag és eszmeileg nem passzol a kereszt a Szabadság-szoborra.

Felmerül bennem a kérdés, hogy ha a főváros állítaná a keresztet, az nem lenne-e felhasználás, furkósbot és megszentségtelenítés, tekintve hogy a főváros vezetése is politikai testület. De engem amúgy nem zavar, ha átpolitizálják a keresztet, vagy legalábbis folyik rá egy kis politika, figyelembe véve a fentebb írtakat.

Persze más a helyzet, mint a modernitás előtt. Akkor ugyanis a dolog nem volt vitatott, ilyen szempontból nem volt átpolitizálva, vagy inkább átideologizálva a kereszt és más keresztény szimbólumok. Az magától értetődő volt. 

Mióta azonban felbomlott a nyugat egysége és feltöredezett, a kereszténység pedig egy támadott és védelmezett vallás, óhatatlan a keresztény jelképek valamiféle összepolitizálása.

De érdemes-e emiatt puristának lenni, és önként kivonulni a közéletből a szimbólumok szintjén, és engedelmeskedve a kommunistáknak, csak a templom falai közt kereszténykedni? Úgy is feltehetném a kérdést: vajon akik ellenzik a Gellért-hegyi keresztet keresztény szempontból, azok bármilyen konstellációban, például magán- vagy egyházi kezdeményezésre épülve el tudnák-e azt fogadni?

Értem én, hogy van elég keresztény templom, szobor, kereszt a városban, de azért nem véletlen, hogy 

Nyilvánvalóan sokkal lehengerlőbb a Rio de Janeiro és Lisszabon fölé magasodó, hatalmas Krisztus-szobor, mint a két város többi keresztény szobra, temploma, emlékhelye. Ebből a szempontból abszolút érthető a nem keresztények vagy főleg a keresztényellenesek ellenkezése; a keresztényeké kevésbé.

Értem én, hogy csak a magyarok 10 százaléka jár templomba, s „ne hazudjunk magunknak, majd ha minden magyar újra keresztény lesz, akkor lesz értelme a keresztnek a Gellérthegyen”.

Persze, a kereszt kifejezhet nemzeti identitást is (brazilok, olaszok, lengyelek) mint kultúrkeresztény jelkép, és ilyenkor könnyű instrumentalizálást hirdetni. 

Nem az a mondás, hogy „amint a mennyben, úgy a földön is”, hogy „menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet”, így, kollektíve, közösségként, nem csak egyénenként? 

Nem az a mondás, hogy a kereszténység nem magánügy, és amikor magánügy, az kényszerhelyzet – hanem természete szerint közösségi, azaz ha a politika legalább kicsit megpróbál a mennyhez igazodni, az igazabb állapot, mind amikor nem?

A Szabadság-szobrot többször újraértelmezték. Kisfaludi Strobl Zsigmond nőalakját kezében a pálmaággal 1947-ben állították fel a szovjet megszállás emlékére, amit orwelli módon felszabadulásnak neveztek 1989-ig, így az emlékmű is Felszabadulási emlékműként volt ismert. Az emlékmű előtt állt egy négy méter magas szovjetkatona-szobor, amit 1956-ban ledöntöttek, utána meg visszaállítottak, majd a rendszerváltás után a katonát elküldték a szoborparkba. A felirat is megváltozott. Az eredeti felirat szerint „a felszabadító szovjet hősök emlékére a hálás magyar nép” emelte az emlékművet.

Na most, ha teologizálásba fogunk, leszögezhetjük, hogy Krisztus éppenséggel a magyarokért is áldozta életét. 

Persze ezt – függetlenül attól, hogy otthona felé magasodik-e Krisztus-szobor vagy kereszt, vagy sem – mindenki szabadon elfogadhatja vagy elutasíthatja. De azért van a megváltásnak, a krisztusi felszabadításnak közösségi dimenziója is, hiszen segíthetjük vagy hátráltathatjuk egymás üdvösségét. Ha tetszik: nem mindegy, hogy a (posztmodern és a baloldal által oly sokat emlegetett) „struktúrák” mi felé terelnek. Ha egy Krisztus- és keresztszobor térstruktúrát alakít azzal, hogy a város felé magasodik, akkor strukturálisan az üdvösség felé segít.

és így a valódi, krisztusi felszabadulás emlékműve is lesz. Persze eme jelnek ellene mondanak, például azok, akik szerint a kereszténység az elnyomó, és Marx a felszabadító. Szerintem a kereszt inkább Isten szeretetét, megbocsátását, irgalmát képviseli.

Ki fog emlékezni arra évtizedek múlva, hogy ki állította a keresztet a Gellért-hegyen? Lehet, hogy egy Krisztus-szobrot vagy egy keresztet a politika állít fel, horribile dictu egy diktátor, vagy nemzeti emlékhelynek szánják, vagy bármilyen más módon „instrumentalizálják”,

A többi jelentésréteg, a többi szándék objektíve másodlagos, Krisztus legyűri őket.

A Gellért-hegyi Szabadság-szobor így a valódi szabadság, a Krisztusban való szabadság szobra is lett. Persze, lehet ez megosztó. De ha Rio de Janeiro és Lisszabon büszke a monumentális Krisztus-szobrára, amelyek úgyszintén nem pusztán jámbor hitéleti szándékokból keletkeztek, akkor nekünk is tehet jót egy új kereszt a Gellérthegyen.

***

***