Nem bonyolult a képlet: Rácz András ellentmond a saját szakértői mítoszának – mindenbe belepofázik és hülyeségeket ír

Rácz András írt egy hosszú, ám nem túl tartalmas posztot a veszekedésbe torkollott Trump–Zelenszkij–Vance-találkozóról. A posztban található egy eszmefuttatás arról, hogy lényegében csak szakembereket szabad olvasni a témában, a skála ellenkező végére tett „kormánymédiát” meg nagyon nem.

„hatványozottan igaz a Mandiner, a PS és a többi ilyen álintellektuális lerakat öntelt félhülyéire.”

Azt írja Rácz, hogy: „az ezzel foglalkozó szakembereket nem számítva nem érdemes túl sok időt áldozni a vonatkozó értékelések, vélemények, stb. követésére. A nyilatkozók döntő többségének ugyanis sem ténybeli tudása, sem információs hozzáférése nincs- ergo, a véleményük nagyon korlátozottan releváns csak. Nem azért, mert rossz emberek lennének, hanem mert egyszerűen nincsenek olyan helyzetben, hogy tőlük bármi érdemi újdonságot meg lehessen tudni.” 

Nos, Rácz itt eléggé aláássa saját magát. Egyrészt mert ezek szerint arra buzdít, hogy ne olvassák az ő cikkeit (amelyekről még lejjebb szó lesz). Másrészt mert lehet, hogy bányászatot nem olvas, de más szakterületekbe előszeretettel pofázik bele.

Egyrészt Kohán kolléga, akinek az előző napokban különösen is nekiestek konyec filmás eszmefuttatása miatt,

Ennyi a félhülyézésről. Doktorija még nincs, de hát nem ezen múlik a dolog.

A „független” szakértők amúgy rendszerint kívülállóként nyilatkoznak, tehát nem tudják, mi történik a háttérben; ha „belül állnak”, például kormányzati tanácsadói pozícióban vannak, és mégis tudják, akkor meg nem nyilatkoznak (vagy irányzatosan). Elég sok esetről tudok, amikor a nagy tudású, ám kívülálló szakértő eléggé benézte a dolgok valódi okát. Csak azért, mert ismeri, mondjuk, a posztszovjet térség történelmét, működését, még nem fog tudni mindent kikövetkeztetni. 

(és még nem tudom, hány érintett szakterület van) attól, hogy van egy doktori disszertációja Az Európai Unió katonai képességeinek fejlődése 1999-2004 témában 2008-ból (mintha ez nem orosz téma lenne, sem posztszovjet...), sok valóban tiszteletre méltó oroszos publikációja, meg mert néha meglátogatja a harcteret.

Rácz András szakterülete a doktori.hu szerint: „Oroszország jelenkori kül- és biztonságpolitikája; magyar kül- és biztonságpolitika”. A Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) szerint pedig „biztonságpolitika, posztszovjet térség”. Rácz elköveti azt a teljesen szánalmas (ám nem példa nélkül való) húzást, hogy 

És nem azt a címkét teszi hozzá, amit a közéleti publicisztikákhoz tenni szokás az MTMT-ben – „közérdekű” –, hanem azt, hogy „ismeretterjesztő” (amit tudományos ismeretterjesztő művekhez szokás tenni).

amiért feltüntetett egy egyébként tudományos tanulmányban idézett X-posztot az MTMT-profilján. A Rácz által az MTMT-ben feltüntetett 180 tételből konkrétan 26 444-es cikk, 1 régi origós és 1 Ellensúlyban megjelent, azaz 28 ilyen felesleges tétel van ott feltüntetve (jellemzően az utolsó oldalakon, azaz ezek nagyrészt az ukrajnai háború ügyében született közéleti publicisztikák).

Mindenesetre Rácz belepofázott már egyszer a jogtudományba Orbán Balázs doktorija kapcsán, amihez saját mostani ítélete alapján semmi joga sem lett volna. 

Értem én, hogy az Oroszország- és posztszovjet-térség szakértője kénytelen Amerikával is képben lenni, a „biztonságpolitika” alá meg bármi beszuszakolható, de megintcsak: saját ítélete szerint Rácz nem pofázhatna Amerikáról.

Én nem akarom lerombolni a szakértői mítoszt abban az értelemben, ahogy azt hétköznap értjük, mert igenis vannak, akik egy-egy kérdéskörhöz jobban értenek másoknál, ez közhely. De azért jó, ha tudjuk, meg egyébként folyamatosan tapasztaljuk is, hogy 

(lásd erről A tudomány határai című, 2009-es kötetet, amiben, szólok, nincs russzológia; vagy épp Philip E. Tetlock 2017-es Expert Political Judgment című kötetét, Princeton University Press, ha nagyon érdekel valakit).

az Sumantra Maitra, a londoni Royal Historical Society tagjának, a The American Conservative szerzőjének, az American Ideas Institute kutatási igazgatójának The Sources of Russian Aggression: Is Russia a Realist Power? (Az agresszió eredete: realista nagyhatalom-e Oroszország?) című, 2024-es kötete. A kötet összefoglalója szerint:

„Moszkva csak akkor vet be katonai erőt é tanúsít kiegyensúlyozó magatartásnak, ha érdekeit fenyegetettnek érzékeli; de igyekszik megőrizni és fenntartani a status quo-t vagy visszatérni hozzá, amikor a fenyegetések alábbhagynak; vagy kiegyensúlyozó akciókkal semlegesíti őket. Inkább a biztonság maximalizálása, mint a hatalom maximalizálása a célja. Az agresszió eredete: realista nagyhatalom-e Oroszország? kvalitatív kutatásokat és esettanulmányokat alkalmaz, másodlagos irodalomra, katonai forrásokra, megfigyelt és rögzített hírekre támaszkodva. Módszere az orosz stratégiai lépésekre, és nem az orosz retorikára támaszkodik. A feltárt bizonyítékok arra utalnak, hogy Oroszország a vélt fenyegetéseket egyensúlyozza ki, és hogy az orosz erőszak alkalmazása egyenesen arányos bármilyen stratégiai és anyagi veszteséggel. Alternatív megoldásként Oroszország status quo hatalomként viselkedik, amikor az észlelt fenyegetés alábbhagy. Maitra azt is elmagyarázza, hogy az orosz katonai agresszió a geopolitikai egyensúlyra összpontosít, és szűk stratégiai céljai vannak. Oroszországból vagy hiányzik az akarat vagy a képesség, vagy mindkettő, hogy terjeszkedő vagy megszálló hatalom legyen. Maitra arra a következtetésre jut, hogy 

Az eredmények a jövőbeli politikai jelentőséggel bírnak az európai/brit és az amerikai biztonság szempontjából, mivel az Egyesült Államok egyre inkább elszigetelődik, a NATO és az EU szakadéka pedig egyre szélesedik.”

Ekkor kijelentette, hogy „az EU egy mesterséges konstrukció, és addig áll fenn, amíg az amerikai atomhatalom mögötte áll”. Illetve a kérdésre, hogy az oroszok fenyegetést jelentenek-e Európára, azt mondta, hogy „Oroszország nem képes egy nagyobb háborúra, még Ukrajnát sem képes kontrollálni.”

Szerinte „a Trump-adminisztráció teljesen kiszámíthatatlan, inkoherens, egyértelműen személyeskedő, sokszor amatőr” módon működik. Akkor elmondom: 

A Trump-adminisztráció sokkal kiszámíthatóbb, mint 2016-2020 közt, csak épp sokkal keményebb. Vance alelnök például még ohiói szenátorként, 2023-ban azt nyilatkozta az American Conservative-nak, hogy szerinte

Rácz azt is megjegyzi, hogy „az Egyesült Államok éppen megszűnik Európa kiszámítható partnere és szövetségese lenni.” Hát, nem. Amerika a liberális progresszívek és az EU-s föderalizáló vezetés kiszámítható szövetségese szűnik meg lenni.

És akkor még egy Scruton-podcast Sumantra Maitrával 2024 májusából: