A magyar kormány régóta kongatja a vészharangot
Magyarország tovább fog dolgozni egy erős, versenyképes Európáért, a békéért és az illegális migráció megfékezéséért.
Az amerikai nagykövet megbízatásának kezdete óta igencsak aktivista szerepet visz, és a diplomácia hagyományos eszközein túl formabontó módszerekhez is folyamodik.
Ahogy arról beszámoltunk, a péntek esti Budapest Pride megnyitóján felszólalt David Pressman amerikai nagykövet. A beszédét azzal kezdte, hogy épp a napokban ünnepelték 22. évfordulójukat partnerével, amelyre a közönség hatalmas tapssal reagált. A beszédben a magyar belpolitikai helyzettel és a kormány politikai álláspontjával is foglalkozott az amerikai nagykövet.
Most a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük David Pressman korábbi nyilatkozatait, megszólalásait, amikben a magyar belpolitikai helyzetet kommentálta és értékelte az amerikai nagykövet.
Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök egy, a Keresztapából vett giffel reagált a hírre, hogy Soros György nyugdíjba vonul, és fia, Alexander Soros veszi át a helyét.
Pressman ezt nem hagyta szó nélkül, és
amikor azt írta: „Az ilyen kutyafitty összeesküvés-elméletek pont olyanok, mint A keresztapa III. Kiszámíthatóak és aggasztóak.”
„Magyarország makacsul fenntartja, sőt tovább erősíti összekapcsoltságát Oroszországgal. (…) Helytelen továbbra is Oroszországra támaszkodni, miközben az megpróbálja lefejezni demokratikus szomszédját, Ukrajnát” – többek között erről is beszélt David Pressman amerikai nagykövet az amerikai-magyar tudományos együttműködés tiszteletére tartott fogadáson nemrég.
Az amerikai nagykövet korábban azt is nehezményezte, hogy a magyar kormány az Európai Unióban él a szerződések adta jogával, és ha a nemzeti érdekeivel ellentétes döntést akarnak tető alá hozni, akkor él a vétójogával. „Nehezen látjuk, hogy az emberi jogok orosz megsértői és az orosz háborús gépezethez hozzájáruló kínai vállalatok elleni szankciók blokkolása hogyan szolgálja Magyarország érdekeit” – fogalmazott Pressman.
Arról is beszélt már korábban, hogy a mihamarabbi béketárgyalás sürgetése nem jó megközelítés. Az ukrajnai magyar kisebbségek ügyét illetően pedig azt mondta, az USA hajlandó foglalkozni ezzel és segíteni, amennyiben „ez egy komoly probléma”.
Pressman és Szijjártó között hosszú hónapokon át szájkarate dúlt, a diplomáciában szokatlan módon
A nagykövet többször is arról beszélt, hogy Magyarország továbbra is a Putyin által támogatott nézeteket hangoztatja. Ezt persze Szijjártó Péter sem hagyta szó nélkül. „Kéretik nem gyarmatként tekinteni ránk senkinek a világon, hanem országként. Az ebből fakadó tiszteletet igenis elvárjuk mindenkitől, függetlenül a gazdasági erejétől, az elhelyezkedésétől vagy az adott ország méretétől” – reagált a külügyminiszter.
Még 2022-ben hatalmas hullámokat vert az ügy, amikor az USA budapesti nagykövetségén megtartott találkozón David Pressman az Országos Bírói Tanács (OBT) tagjaival, Vasvári Csabával és Matusik Tamással találkozott.
A tengerentúlon is ellenszenvet váltott ki a nagykövet gyakorlata. Tom Cotton republikánus politikus korábban védelmébe vette hazánkat, és úgy fogalmazott: „Nagykövetünk feladata Amerika érdekeinek előmozdítása és a NATO-szövetséges Magyarországgal való kapcsolat erősítése, és nem pedig az, hogy a vezetőire mutogasson, csak mert azok nem osztják az ő liberális érzékenységét. Amerika ennél jobbat érdemel a diplomatáitól” – közölte a szenátor.
***
Fotó: Facebook