Szijjártó üzent Pressmannek: „Kéretik nem gyarmatként tekinteni ránk!”

2023. április 13. 15:41

A külügyminiszter szerint a kormányt lehetetlen eltántorítani a békepárti álláspontjától.

2023. április 13. 15:41
null

Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatót, ahol az amerikai nagykövet előző napi bejelentésével kapcsolatos újságírói kérdésre reagálva hangsúlyozta: Magyarország a háború szomszédságában található, míg az Egyesült Államok egy óceánnal odébb, így ebből fakadóan nyilván eltér a két kormány helyzetértékelése. „Nincs az a mennyiségű plakát, nincs az a mennyiségű sajtótájékoztató, nincs az a mennyiségű ellenzékbe öntött dollár, amely a magyar kormányt eltántorítaná a békepárti álláspontjától, tehát kár ezzel próbálkozni” – figyelmeztetett, majd úgy fogalmazott:

Az ebből fakadó tiszteletet igenis elvárjuk mindenkitől, függetlenül a gazdasági erejétől, az elhelyezkedésétől vagy az adott ország méretétől” – tette hozzá. 

Magyarország és Lengyelország között testvériség van

Az e heti moszkvai látogatását követő lengyel nagyköveti nyilatkozatra reagálva pedig azt közölte, hogy Magyarország és Lengyelország között nem pusztán barátság, hanem testvériség van, így bár a háború kapcsán valóban különböző megközelítést alkalmaz a két kormány,

a lengyelek mindig számíthatnak a magyarok támogatására, és ez fordítva is igaz.

„Természetesen nincs az a konfliktus, amely ezt a testvériséget szét tudná bontani vagy felül tudná írni. Látszik, hogy kulturált hangnemben tudunk beszélni egymással. Nem minősítgetjük egymást akkor, amikor eltérő megközelítéseket alkalmazunk” – mutatott rá.

(MTI)

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

 

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Davidov
2023. április 13. 22:21
Milyen békepárti vagy te baromarc?
ambaracurjan
2023. április 13. 20:45
Szijjártó minden idők legjobb külügyminisztere!
Zokni
2023. április 13. 20:29
,,..békepárti álláspont..” - idézik a futsalost. De mi ennek az értelme? Az még mindig bölcsebbnek tűnik - utalva a mi Viktorunk mozgására -, ha ezt mondja:,,Nincs az a mennyiségű plakát, nincs az a mennyiségű sajtótájékoztató, nincs az a mennyiségű ellenzékbe öntött dollár, amely a magyar kormányt eltántorítaná a heresérv-párti álláspontjától, tehát kár ezzel próbálkozni..”
gyaloggos
2023. április 13. 20:09
EGYRE inkább látszik, hogy ÖNÁLLÓ KÜLÜGYMINISZTÉRIUM kell, ROSSZ ötlet volt ez a KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM! A KÜLÜGYNEK kell egy önálló minisztérium, egy MINISZTER, aki csak a külüggyel foglalkozik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!