Elmondta a vezető orosz diplomata, mit nem tudnak szó nélkül hagyni Ukrajna ügyében
Ugyanakkor jelezték: Moszkva kész megvizsgálni Washington bármilyen javaslatát, amely a kapcsolatok – legalább viszonylagos – normalizálását szolgálja.
Az amerikai nagykövet szerint „helytelen továbbra is Oroszországra támaszkodni, miközben az megpróbálja lefejezni demokratikus szomszédját, Ukrajnát”.
„Magyarország makacsul fenntartja, sőt tovább erősíti összekapcsoltságát Oroszországgal. (…) Helytelen továbbra is Oroszországra támaszkodni, miközben az megpróbálja lefejezni demokratikus szomszédját, Ukrajnát” – többek között erről is beszélt David Pressman amerikai nagykövet az amerikai-magyar tudományos együttműködés tiszteletére tartott szerda esti fogadáson, tudósít a Telex.
„Néhány dolog egyértelmű: Oroszország kezdte ezt a háborút, Oroszország volt az, aki megszállta Ukrajnának ezt a területét, és a gát Oroszország irányítása alatt volt” – mondta a nagykövet, aki szerint „miközben Magyarország egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát Moszkvával, a Nova Kahovka-i víztározó gátjának lerombolása miatt kiszabadult hatalmas vízhullám több tízezer embert kényszerített lakóhelye elhagyására Herszonban és környékén.”
Pressman azt is kijelentette:
Ennek kapcsán megjegyezte: az Egyesült Államok büszke Magyarország és az amerikai székhelyű Axiom Space cég együttműködésére, amelynek célja, hogy 2024-ben magyar űrhajóst küldjön a Nemzetközi Űrállomásra. „Ebben a szellemben az Egyesült Államok arra is felkéri Magyarországot, hogy csatlakozzon hozzánk és nemzetközi partnereinkhez az Artemis Egyezmény aláírásában, amelynek célja az űr békés, polgári célú használatának előmozdítása, beleértve az olyan kutatás és felfedezés célját, mint amilyen Magyarország küldetése is a Nemzetközi Űrállomáson.
Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd