Ennek függvényében értelmezhető a francia elnök legutóbbi kínai látogatása, amely sok bírálatot kapott Európában. Macron ugyanis azért tett gesztusokat Pekingnek, mert belátta, Európa rosszul jár, ha az Egyesült Államok és Kína között növekvő feszültség közepette az amerikai érdek közvetlen alávetettje marad.
Macron kockázatos vizitet bonyolított le, hiszen az Amerika-függő politikából való szabadulás, az európai „stratégiai autonómia” gondolatával felhívta a figyelmet arra, milyen veszélyeket rejt, ha az európai védelmi rendszer túlzott függőségbe kerül az amerikai hadiipartól, ugyanakkor figyelnie kellett arra is, hogy ne sétáljon bele a kínai diplomácia csapdájába sem,
Kína régi stratégiai célja ugyanis az, hogy az Európai Uniót le tudják választani az Egyesült Államokról,
és ebben a francia vizitet is fel akarta használni.
Peking az egyes európai államokkal tárgyal, előtte nincs nagy presztízse, elfogadottsága az uniós képviseletnek, ahogy ezt Ursula Von der Leyen pekingi látogatása is megmutatta. Macron azonban egyenrangú államközi viszonyban tárgyalt ott, és Kína befolyását kérte az ukrajnai helyzet rendezésére, az oroszok jobb belátásra bírására.