Németország putyinizálná a demokráciát – kint is, bent is

A brüsszeli rebesgetőszakkör egy nagy európai Újlipótváros. Van saját lapja (a POLITICO), saját NGO-i, néhány politikusa, aki húsz éve nem mozdult ki az Európai Parlament hátsó padsorából, meg egy hadseregnyi külön bejáratú értelmiségije, akik egész nap azzal foglalkoznak, hogy a Twitteren és nagyjából hat darab online lap címlapjain utópisztikus őrültségeket vitatnak meg, hogy úgy tegyenek, mintha utópisztikus őrültségeik mögött társadalmi támogatottság lenne. Ezeket az utópisztikus őrültségeket rendre felkarolja az Európai Unió két olyan intézménye, amely folyamatos túlmozgással igyekszik titkolni önnön gyakorlati súlytalanságát – az Európai Parlament és az Európai Bizottság. Így születik az európai politika. (A magyar már nem, mert a magyar kormány 2010-ben kikapcsolta a politikai képletből Újlipótvárost, lecsapolta a mocsarat, nyafognak is lakói rendesen.)

A rebesgetőszakkör általában gyorsan átviszi a javaslatait a jogállamisági mechanizmustól a helyreállítási terven át az olajembargóig meg a vízumvasfüggönyig.

a közös európai politika legfontosabb területein, magyarul: kinyírnák a vétót.

A vétót természetesen nem lehet kinyírni. Kétjegyű IQ-val rendelkezők egészen pontosan tudják, hogy a vétó jogos ellenszolgáltatás az uniós tagállamok részben feladott szuverenitásáért cserébe: miután az európai polgárok odatették szeretett Lettországuk, Portugáliájuk meg Magyarországuk sorsát papírnehezéknek a német-francia tengelyre, a vétó maradt az utolsó lehetőségük arra, hogy az utolsó pillanatban behúzzák a vészféket a számukra káros döntésekre. Az Európai Parlamentben feloldódnak a kormánytöbbségek, sokkal nagyobb súlya van egy húszszázalékos német pártnak, mint bárkinek, aki Litvániában nyerne kétharmadot. Az Európai Bizottságba delegált biztosokat felesketik a tizenkét csillagra, hogy Isten bizony, nem a hazájuk érdekét képviselik majd a Berlaymontban – így ők ilyet legfeljebb suttyomban tehetnek. Marad a Tanács, ahol kicsinek-nagynak egy a súlya. Javaslatot nem vihet át bárki, de

Ha tetszik: a vétó a demokrácia végső mentsvára – ha nem is lehet az Unióban az, amit az észtek, a szlovákok vagy a lengyelek akarnak, azt legalább megakadályozhatják, amit nem akarnak.

A gond csak az, hogy minden bornírt hülyeségnek akkor lesz súlya az Európai Unióban, amikor beállnak mögé a németek. A vétóval ez most megtörtént. Sajnos. Így lett valóság az olajembargóból is – és az orosz-európai gázháború sem kapcsolt turbófokozatra addig, amíg a németek el nem döntötték, hogy életük és vérük árán is beleállnak. A német-orosz energiatengely akkor veszett el, amikor a németek feladták iránta való elkötelezettségüket – és ez az elkötelezettség most megszűnt az európai demokrácia irányába is.

Még nagyobb gond, hogy a németek szemmel láthatóan már semmiféle demokráciában nem hisznek. Mert az még hagyján, hogy Olaf Scholz a héten (egyébként vezető német lapok haragját kiváltva) prágai beszédében a vétó eltörlését szabta az EU bővítésének feltételéül, azaz kimondta, hogy megszüntetné az európai szintű demokráciát – de Annalena Baerbock külügyminiszter ugyanakkor és ugyanott a németországi demokrácia végét is bejelentette, világossá téve, hogy Ukrajna-politikáját nem hajlandó megváltoztatni holmi népakarat hatására, Greczula kolléga értő fordításában „nó metör vat máj Dzsörmön vótörsz szink”. Így, hogy

azt hiszem, európai szinten is kissé veszélyes vizekre eveztünk.

Mert persze vannak a demokráciában nagyon fontos dolgok. Fontos, hogy amikor a baloldali sajtó úgy szeretné értelmezni Orbán Viktor Mihail Gorbacsov temetésén való részvételre irányuló moszkvai látogatását, hogy „Vlagyimir Putyin nem fogadja Orbán Viktort”, akkor ezt szabadon megtehesse. Fontos, hogy amikor az ELTE genderelméletet szeretne oktatni, erre lehetőség nyíljék. És az is fontos, hogy amikor a CIA finanszírozni szeretne egy kormányváltó mozgalmat, ennek ne legyenek törvényi akadályai, sőt: lehetőleg bevallani se kelljen.

De azért az egész kócerájnak mégiscsak az volna az alapja, hogy a lehetőségeken belül a nép dönthesse el, hogy mit akar. Hogy ha már az 50 eurós gáz nem opció,

Hogy az Ukrajna szent ügye iránt hozandó áldozatot a választó maga dobhassa be az urnába, és ne a számlájáról húzza le az állam minden hónapban kötelezően, praktikus módon direktben az szja-val együtt.

Érdemes lenne legalább a demokrácia alapjára – vö. népakarat – ügyelni. Mert ha ez az alap nincs, akkor bizony nincs mire felépíteni a demokrácia további elengedhetetlen alkotórészeit, például a mindenszarista sajtót, a genderelméletet meg az amerikai választási beavatkozást. Ha kihúzzuk a demokrácia nagy Jenga-tornyából a népakaratot, annak bizony a putyinizmus lesz a vége, ha nem halnak halomra az oligarchák, akkor is.

Aki nem kérdezi meg a népét arról, hogy akar-e háborút, az épp azt csinálja, mint Putyin.

Jó lenne, ha a németek a Putyin elleni küzdelem közben járulékos veszteségként nem putyinizálnák Európát.

Nyitókép: MTI/EPA