Így tévednek a gyermekvédelmi törvényt elítélő szakmai társaságok

Úgy látszik, bár nem új hír, hogy a Magyar Pszichiátriai Társaságot és a Magyar Pszichológiai Társaságot ugyanúgy meggyőzték maguknak az LMBTQ-ideológia képviselői, mint ezek amerikai társait. 

Ez abból látszik, hogy a két szervezet „szakmai” vélemény helyett valójában ideológiai állásfoglalást adott ki a gyermekvédelmi törvény ellen. 
Ebben pedig a transzmozgalom által erőltetett „születéskor meghatározott nem” kifejezéssel operálnak. Ebből teljesen egyértelmű, hogy miről van szó és honnan fúj a szél.

A legfurcsább, hogy belsős információink szerint egyébként a nyilatkozat mögött nincs egységes támogatás, sőt a pszichiátriai társaság elnöksége elfogadta ugyan, de a tágabb vezetőség nem is tudott róla. Na de.

A biológiai nem esetében mindenképp, a nemi identitás és a nemi orientáció pedig később alakul ki. A két társaság közleménye azonban nem teszi egyértelművé, hogy mielőtt rátér az utóbbi kettőre, azelőtt a biológiai nemről beszél, ami nem ugyanaz, mint a nemi identitás.

De bírálhatja-e bárki ezeket a szervezeteket, aki nem tagja valamelyiknek, és nincs szakirányú végzettsége? Nem ők a szakma, aki pedig bírálja őket, az csak egy hozzá nem értő kibic? Nos, a két szervezet amerikai megfelelőjével kapcsolatban (American Psychological Association, American Psychiatric Association) rendszerint felmerülnek szakmai kritikák, főleg LMBTQ-fronton. Mutatok egyet: amikor a Louisianai Egyetem professzora, Loren Marks megvizsgálta az (első) APA által egy ügyben etalonként felmutatott 67 tanulmányt, arra jutott, hogy azok totál megbízhatatlanok. Szóval az ilyen szervezetek tudományosnak mondott állításai nem kikezdhetetlenek, és nem tévedhetetlenek.

A tudósok mást mondanak

A közlemény téved, amikor azt írja hogy „a szexuális orientációt jelenlegi tudásunk szerint szintén döntően biológiai tényezők befolyásolják (….). A pszichoszociális hatások szerepe a biológiai faktorok mellett nem meghatározó mértékű.” A témával foglalkozó tudósok nyilatkozatai mást mutatnak: épp az ellenkezőjét.

2019-ben megjelent egy félmillió emberen végzett kutatás, ami megint kimutatta, hogy „meleggén” nem létezik, és a genetika csak kismértékben befolyásolja a nem heteroszexuális nemi irányultságok kialakulását. 

Martin Dannecker, a Frankfurti Egyetem Szexuáltudományi Intézetéznek professzora, a melegmozgalom egyik fő alakja, egy 2000-es publikációjában, amelyben a német kormány felkérésére foglalt állást a kortárs gén-, agy-, hormon- és ikerkutatásokra vonatkozóan, azt írta:

„Minden olyan múltbéli kísérlet, amely arra irányult, hogy a homoszexualitást biológiai magyarázattal támassza alá, kudarcot vallott. Mostanában is több jelentős kutatás irányult arra, hogy bebizonyítsa: a saját nem felé forduló kizárólagos szexuális és erotikus érdeklődés biológiailag meghatározott késztetés. […] Ezek pszichoendokrinológiai és genetikai, agy-, valamint egy- és többpetéjű ikreken végzett kutatások [...], melyek mindeddig nem vezettek megbízható és konzisztens eredményekhez. […] A biológiai irányultságú homoszexualitás-kutatás immanens kritikája azonban kiegészítésre szorul. Ez a kutatás, melynek az a célja, hogy a szexuális irányultságot primer biológiai jelenségként állítsa be, a szexuális irányultság teljesen redukcionista felfogásán alapul. […] A szexuális irányultság azonban olyan rendkívül összetett dolog, melyet csak akkor lehet megfelelőképpen megérteni, ha biológiai, fejlődéslélektani, interperszonális szempontból, az élettörténet tapasztalatain alapulóként és szociális konstrukcióként fogják fel.” (Sexualwissenschaftliches Gutachten zur Homosexualität. In: Jürgen Basedow: Die Rechtsstellung gleichgeschlechtlicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, Mohr Siebeck. 339–340.)

Richard Pillard, a nagy visszhangot kiváltó, 1991-es ikervizsgálatokról ismert professzor, aki az egyik első, homoszexualitását nyíltan vállaló tudós volt, egy 2010-es interjúban úgy nyilatkozott: „Igazán nehéz bármilyen végleges állásfoglalással előállni a helyzetet illetően.

A helyzet azóta sem változott. Nem születtek azóta tömegével kutatások, melyek alapvetően kérdőjeleznék meg, amit Dennecker és Pillard mond. A vonatkozó kutatások bővebb áttekintéséhez ajánlom első könyvem vonatkozó fejezetét.

Ezek után a két magyar társaság közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy a apa-anya által nevelt gyermekek körében sem alacsonyabb az LMBTQ nemi irányultságok kialakulása, mint a melegpárok által nevelt gyermekeknél. A kérdés az, ezt miért állapítják meg, hiszen mostanában itthon senki nem állította az ellenkezőjét (mondjuk tudományos bizonyítékot sem hoznak). Úgy látszik, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság délibábokkal is szeret harcolni.

Reparatív és egyéb terápiák

A közlemény az úgynevezett reintegratív (őnáluk reparatív, máskor konverziós) terápiát („melegterápia”) is elítéli, mondván, az „kifejezetten káros, a kliens pszichés jóllétének, az önazonosság megélésének valós támogatását veszélyezteti”.

Nos, a valóság ennél sokkal árnyaltabb, leginkább pedig a helyes válasz az, hogy nincs végső következtetésekre okot adó, biztos tudásunk a dologról, erről bővebben itt írtunk. A legfőbb probléma, hogy a tudomány ezen esetben korántsem politika- és ideológiamentes.  A másik nagy baj pedig az, hogy

Utóbbiakkal a közelmúltig senkinek nem volt problémája, nem is hívták őket sem konverziós, sem reintegratív terápiának, senki nem bizonyította be, hogy károsak lennének, sőt, épp ellenkezőleg, ez volt a fő gyakorlat. Az, hogy Amerikában és Kanadában elkezdték betiltani ezt, az egyrészt tragédia, másrészt az LMBTQ-mozgalom politikai aktivizmusának köszönhető, nem pedig valamiféle tudományos eredményeknek. 

Vajon miért akarják elhitetni velünk, hogy az érzéseket hozzáigazítani a testhez, az veszélyes, de a testet átalakítani, hogy ellenkező neműnek tűnjön, pubertásblokkolókkal, hormonkezeléssel, műtéttel, az tök oké és rendben van? (Ráadásul a valódi nemváltás lehetetlen.)

Mi van azzal, hogy a leszbikusokat tiltakozásuk ellenére tömegével transzoknak nyilvánítják? Meg hogy a meleg fiatalokn számára mindez transszá konverzáló konverziós terápiának tűnik? És hogy fog a két MPT elszámolni a lelkiismeretével a nemváltást megbánó

Teljes tévedés, miszerint minden terápiának az ember önképét, önidentitását kellene támogatnia. A téves önképet, nem valóságos identitást orvosolni kell. A közelmúltig nem volt olyan alapelv, hogy a terapeutáknak bemondásra el kellett volna fogadniuk azt, amit állít magáról valaki. 

Egyébként a szexuális irányultságra vonatkozó, hosszú távú tanulmányok szerint egyesek esetében a szexuális orientáció igen fluid is lehet életük folyamán, s ez leginkább a pubertáskorra igaz. Van viszont olyan kutatás is, amely szerint a serdülőkori homoszexualitás az érintettek 80 százaléka esetében felnőtt korra eltűnik. A heteroszexuális irányultság a kutatások szerint 
amúgy is átlagosan sokkal stabilabb, mint a nem heteroszexuális irányultságok. (Összefoglalóan minderről itt.) 

Van vagy nincs hatása a nevelésnek?

A közlemény fő mondanivalója az, hogy „a nemi identitás és a szexuális orientáció kialakulása környezeti hatással (pl. neveléssel, „propagandával”) nem befolyásolható”. Nos,

Amerikában és Nagy-Britanniában az iskolai „felvilágosítás”, a kortárs csoport nyomása és a környezet hatása az, hogy egyre cikibb heterónak, és egyre menőbb transznak lenni, így aztán az épp bizonytalankodó kamaszlányok tömegével képzelik magukat transzneműnek. És nem, nem „rájönnek”, hogy transzneműek, tizeniksz év után. Azzá teszik őket, amikor azt nyomatják nekik, hogy ha nem tipikus lányok, akkor biztos fiúlelkük van, és ha nem tipikus fiúk, akkor lánylelkük van. (Lásd ezt az iskolai útmutatót.)

Amúgy, mint azt párszor már leírtuk, a nemi identitászavarban szenvedő kisgyermekek 80-95 százaléka magától kinövi azt kamaszkorára, ha nem „fogadják el” „transzidentitását”, azaz ha nem erőltetik rá, hogy márpedig „transznemű”. Ha viszont ráerőltetik, akkor szinte biztos, hogy transzneműnek fogja magát érezni, jönnek a pubertásblokkolók, hormonkezelés, esetleg műtét. (És sokak esetében az egész megbánása akkor, amikor már késő.)

Amúgy ugye a nemi identitás nem alakul ki teljesen bizonyosan kiskorban, ezért mondható, hogy transzgyermekek nem léteznek. Viszont az emberi psziché törékeny, el lehet rontani. (Az viszont kellemes meglepetés, hogy a feminista és LMBTQ-körökben divatos hardcore társadalmikonstrukcionizmussal nincsenek jóban a két MPT-nél, hiszen az eleve kizárja a biológiai magyarázatokat. A meccset viszont szeretnén páholyból nézni majd.)

A nemi fejlődés rendellenességei

A közleménynek van még egy érdekes kiszólása azzal kapcsolatban, miszerint az újszülött neme „fizikai adottságai szemrevételezés alapján teljes mértékben nem mindig megítélhető”, mert például fennállhatnak a „hormonális rendszer zavarai”.
Azt azonban nem tisztázzák, hogy itt nem a nemi identitásról van szó, hanem a biológiai nemről, ahogy azt is elmossák, hogy egyébként némi behatóbb vizsgálat segítségével az újszülöttek neme megállapítható. 

Ez a rejtelmes kiszólás valószínűleg az interszexnek nevezett embertársainkra vonatkozik, akik valamilyen fejlődési rendellenességgel születnek. Az ő túlnyomó többségüknek azonban a neme egyértelműen megállapítható. A WHO, az ENSZ Nemzetközi Egészségügyi Szervezete és a United Nations for LGBT Equality szerint a társadalmak 1 százaléka interszex, ők azonban tévednek, pontosabban összemosnak mindenféle diagnózist.

Megerősítette mindezt kérdésünkre 2020-ban Paul Hruz gyermekkori endokrinológiára szakosodott orvos, biokémikus és filozófus, aki Washington University Szexuális zavarok multidiszciplináris nyomon követése programjának tagja St. Louis-ban; és  Laura Haynes klinikai szakpszichológus, az amerikai National Task Force for Therapy Equality és az International Federation for Therapeutic and Counseling Choice egyik vezetője is. 

Haynes kérdésünkre anno úgy fogalmazott: „A valóság az, hogy az emberek 99,98 százaléka egyértelműen férfi vagy nő. A társadalomnak pusztán 0,02 százaléka tartozik abba a kategóriába, amit a közvélemény interszexnek nevez. Ezt az állapotot az Amerikai Pszichiátriai Társaság joggal tartja számon a nemi fejlődés rendellenességeként. Az interszex emberek nem alkotnak harmadik nemet. Nincs ugyanis harmadik fajta reprodukciós rendszer, ami alkalmas volna az élet továbbadására. Csak kétféle reprodukciós rendszer van, s ezért csak kétféle nemről beszélhetünk.”

Egyebekben javaslom a két társaság közleményíróinak, hogy Kathleen Stock, a University of Sussex egykori, a transznemű mozgalom őt ért támadásai miatt lemondott, leszbikus feminista filozófusának Material Girls című kötetét, melyben három elméleti magyarázatot tárgyal a biológiai szexszel kapcsolatban: a reprodukciós megközelítést, a kromoszomális megközelítést és a klaszter-megközelítést, utóbbi szerint számos tényező teszi a férfit és nőt, és a tényezők többsége dönt. 

Nyugodt szívvel tehetünk egy normatív megállapítást.

A helyes nevelés is ezt támogatja és erősíti. A valósággal ellentétes érzéseket pedig kezelni kell, terápiával, nem pedig emberi jognak és problémamentes nemi identitásnak tekinteni.

Nyitókép: A nyitókép illusztráció. Mandiner/Trenka Attila