Transz iskolai útmutató: El kell titkolni a szülők elől, hogy fiú alszik a lányoknál

Iskolák az átmenetben: útmutató a transznemű diákok támogatására a 12 osztályos iskolák számára – ez a címe néhány nagy LMBTQ-párti amerikai NGO kiadványának. Ők az American Civil Liberties Union (ACLU), a Human Rights Campaign (HRC), a Gender Spectrum, a National Center for Lesbian Rights (NCLR) és a National Education Association (NEA).

A százéves ACLU-nak, ami Amerika egyik legnagyobb emberi jogi szervezete, 1,84 millió tagja van, és 300 millió dolláros költségvetése. Dolgozik neki főállásban háromszáz ügyvéd, és több ezer jogász önkéntes alapon. A HRC a Wikipédia szerint a legnagyobb LMBTQ-érdekvédelmi és „LMBTQ politikai lobbiszervezet” az Egyesült Államokban. Költségvetése röpke 50 milliárd dollár. Szorosan összedolgozik a Demokrata Párttal az LMBTQ-célok érvényesítése érdekében, például anno 20 millió dollárt gyűjtött össze Barack Obama újraválasztásának és a melegházasság bevezetésének elősegítésére. Vacsoráin rendszerint magas beosztású demokrata vezetők szólalnak fel. Az NEA-nak, azaz Nemzeti Oktatási Szövetségnek, ami egy állami iskolák tanárait tömörítő szakszervezet, 2 millió 290 ezer tagja van.

És ők teljes mértékben beleálltak abba, hogy a nemi identitászavarral rendelkező gyermekeket, azaz a magukat lánynak képzelő fiúdiákokat és a magukat fiúnak képzelő lánydiákokat bele kell tolni a transzneműségbe. Mindezt annak ellenére, hogy az érintett gyermekek 80-95 százaléka kamaszkorára természetes módon, spontán kinőné ezt a zavart, ha nem terelnék őket a transzneműség felé.

Az általuk kiadott iskolai útmutató, a Schools in Transition – A Guide for Supporting Transgender Students in K-12 Schools arról szól, hogy kell ezt csinálni. Alább ezt mutatjuk be.

Amúgy kinőnék

Azt azonban tudni kell, hogy a témában végzett tizenegy kutatás szerint a nemi önazonosság zavarral küzdő gyermekeknek, tehát azoknak, akik kicsi korukban tartósan ellenkező neműként viselkednek, a 80-95 százalékuk spontán módon kinövi ezt kamaszkorára, magyarán ha nem erőltetnék bele a transzneműségbe, akkor túlnyomó többségüknél megszűnne a probléma magától. A többiek számára pedig rendelkezésre állnak terápiák, de még kamaszkorban is könnyen kezelhető a dolog.

Akiket viszont beletolnak abba, hogy az egész környezetük ellenkező neműnek fogadja el őket, mint a nemük, majd 9 éves koruk körül pubertásblokkolókat adnak nekik, azok szinte biztos, hogy abban a hitben nőnek fel, hogy ők transzneműek, és 16 éves koruk körül hormonkezeléseken vesznek részt, majd sokuknál jön a „nemváltó” műtét, annak ellenére, hogy

ez egy durva, drága, fájdalmas, hosszadalmas és veszélyes műtétsorozat, ami feminizálja a férfiakat, maszkulinizálja a nőket, de a szó szoros értelmében nem tud ellenkező neműt csinálni az emberből.

A Schools in Transition útmutató elfogadja a transzmozgalom azon, radikálisan új (és a baloldali feministák által is vitatott) elképzelését, hogy valaki születhet „rossz testbe”, és lehet ellenkező nemű, mint a biológiai neme. Ennek bizonyítéka pedig az volna, hogy úgy érez. Ez azonban mind filozófiailag, mind természettudományosan alátámaszthatatlan állítás. A gyermekek nemi identitása pedig kamaszkorig bizonytalan lehet, transz gyermekekről tehát még kevésbé beszélhetünk. Ugyanakkor az útmutató mégis ebből indul ki.

Szerintük tök oké lánynak gondolni magad fiúként

„Egy nap, nyolc évvel ezelőtt, egy anyuka jött oda hozzám, és megkérdezte, mit tudnék tenni, hogy segítsem a gyermekét, mikor elkezdi az óvodát azon az őszön. Miközben hozzá voltam szokva, hogy a szülők félelmeire válaszoljak, ennek a családnak a helyzete olyasmi volt, amivel még sosem találkoztam – Toni születéskor előírt neme fiú volt, de a szülei azon gondolkodtak, hogy talán lányként kellene elkezdenie az iskolát, mivel egy ideje lányként tekint magára. Azt válaszoltam Toni anyukájának, hogy korábban sosem találkoztam ilyen helyzettel, de hiszem, hogy minden gyermeknek joga van a biztonsághoz, ahhoz, hogy értékeljék és szívesen fogadják, és együtt dolgozok a családdal, hogy támogassuk a gyermekét. Utunk ezen a napon kezdődött. Az azóta másodikos Toni azóta tranzícionált, nyíltan és autentikusan él lányként” – kezdődik a Schools in Transition előszava, melyet Janice Adams, a Benifica Egyesített Iskolakerület elnöke írt. 

Az útmutató már a harmadik oldalon ideologizál, és erősen vitatható, radikális kijelentéseket tesz: „A transznemű identitás kifejezése, minden bármilyen más gender-expanzív viselkedés, egészséges, megfelelő és tipikus aspektusa a fejlődésnek. Egy gender-expanzív diákot sosem szabad kérdezni, bátorítani vagy megkövetelni tőle, hogy gender-identitása megerősítését, olyan módon, ami nincs összhangban saját maga önképével és önkifejezésével.

Ezután az útmutató fogalmi definíciókkal folytatódik: elmagyarázzák, a genderideológia mai állása szerint mi a különbség a biológiai nem (sex) és a gender (nemi szerepek) közt,  a szexuális irányultság és a nemi identitás közt, mi a „gender-bináris”, a „ciszgender” (akiknek nincs bajuk a testükkel), a „gender-expanzív” (a férfi-női kettős felfogásnál „rugalmasabb” és „szélesebb” megközelítés), mi a „gender-spektrum”, és így tovább. 

Ezután pedig kifejtik, hogy ha egy gyermek akár testével ellenkező „nemi identitását” nem „erősítik meg” az iskolában, akkor annak úgymond hosszú távú negatív következményei lesznek (ami, mint feljebb említettük, tévedés). Ezért az „egészségügyi rendszer” – írják – a „társadalmi tranzíciót” javasolja, azaz, hogy ellenkező neműként kezeljék az illetőt. (Valóban ezt javasolja az amerikai „egészségügyi rendszer”, csakhogy a rendszer téved.)

A szerzők kijelentik, hogy a nemváltás bizalmas információ, ezért nincs joga róla tudni az „iskolai közösségnek”, ha az érintettek nem akarják azt tudatni. Sőt: „a magánélet, a bizalmasság különösen fontos azon transznemű diákok számára, akiknek a családja nem támogató”. Az útmutató szerint azokban a családokban, amelyekben a szülők nem fogadják el, hogy gyermekük neme nem az, ami, „potenciálisan veszélyes helyzet” van otthon. Sőt, egyes ilyen szülők akár a „helyi médiához” is fordulhatnak, és ez esetben az iskola számára ki vannak dolgozva nyilatkozati pontok az útmutatóban. 

A Schools in Transition leszögezi: 

Azaz a magukat lányoknak képzelő fiúkat egyszerűen lányként kell kezelni, a magukat fiúnak képzelő lányokat pedig fiúnak. 

Ez arra is kiterjed, hogy nem- és névváltás esetén újra írassák be a gyermeket az iskolába, új, választott nevén és nemén, és az iskolai rendszerben változtassák meg a vele kapcsolatos információkat ennek megfelelően. Öltözni is a választott nemének megfelelően kell engedni a diákot.

Fiúk a lányöltözőben

Az útmutató szerint mivel a társadalomban alapvetően senkit nem szokás megkérni, hogy mielőtt belép egy öltözőbe, mosdóba, szállásra, hogy bizonyítsa, megfelelő nemű, ezt a transznemű diákokkal sem szabad megtenni.

Ha kételyek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy valaki komolyan transzneműnek érzi-e magát, akkor erről lehet feljegyzést készíteni, de ennyi.

Sőt, az útmutató a lányöltözőbe belépő fiúk kérdéskörét elmossa azzal, hogy „a mosdók és öltözők mindenki számára lehetnek kellemetlenség forrásai”, olyan pedig mindig is előfordult, „jóval azelőtt, hogy az iskolák engedélyt adtak volna a transznemű diákoknak a belépésre”, hogy fiúk engedély nélkül mentek be lányöltözőkbe. A két probléma „nincs kapcsolatban egymással”, és az iskolák meg tudják akadályozni az illetlen viselkedést anélkül is, hogy akadályoznák, hogy a magukat lánynak képzelő fiúk a lányöltözőt használják – hogy miként, arról nem szól az útmutató.

A Schools in Transitiont nem nagyon érdekli a diákok túlnyomó többségének és szüleiknek aggodalma. Az útmutató szerzői szerint ha egy lány például kényelmetlenül érzi magát egy magát lánynak gondoló fiú jelenléte miatt az öltözőben, a mosdóban vagy a szálláson, akkor igazából el kell neki magyarázni, hogy az illető fiú valójában lány, és téves elképzelés, „hogy egy transznemű fiú nem ‘valódi’ fiú, vagy hogy egy transznemű lány nem ‘valódi’ lány”. Az útmutató leszögezi: 

Ottalvós iskolai események esetén „nagyrészt a transznemű diák szállással kapcsolatos komfortérzete kell, hogy diktálja azt, hogy a kapcsolódó ügyeket miként kezeljük”. A transznemű diákokat a képzelt nemüknek megfelelő szálláson kell elszállásolni, azaz a magukat lánynak mondó fiúkat a lányszállásra kell küldeni. De ezzel együtt „az iskolának kötelessége fenntartani a diák magánszféráját, és nem teheti közzé, vagy nem kérheti  a diák transznemű mivoltának közzétételét a többi diák vagy szüleik számára”. Azaz: az útmutató szerint 

Sőt, ha bárki „kényelmetlenül érzi magát azért, mert transznemű diákkal kell osztoznia a szobáján, annak meg kell engedni, hogy egy másik, zártabb teret használhasson, mint például az iskolanővér irodájában található mosdót. De a transznemű diákot nem kényszeríthetik arra, hogy másik helyet használjon, és ezáltal a többiek kényelme legyen az első.”

Természetesen a sportcsapatokba is a „nemi identitás” alapján kell beosztani a diákokat, a magukat lánynak képzelő fiúkat tehát lánycsapatokba kell tenni. 

Az útmutató annyival intézi el a kifogásokat a férfiak és nők testfelépítésére vonatkozóan, hogy a nők és férfiak közt is épp elég nagy különbségek vannak, ezzel azt sugallva, hogy például a magukat lánynak képzelő, fiú transznemű diákok esetében már nem számít, hogy a testfelépítésük amúgy fiús.

Az útmutató eme kiszólása összemossa a nemeken belüli kisebb különbségeket a nemek közti alapvető különbségekkel. 

Szülők kukoricán térdepeltetve

A Schools in Transition külön taglalja, mit kell tenni a szülőkkel, akik nem fogadják el, hogy fiuk igazából lány, vagy lányuk igazából fiú. Ugyanis „a transznemű fiatalok sajnos nagymértékben tapasztalnak családi elutasítást”. Ez pedig az útmutató érzelmi zsarolásba átcsúszó nyelvezete szerint azért problémás, mert az ilyen családi „nyomás” bizony depresszióhoz, négyszeres öngyilkossági hajlamhoz, illegális droghasználathoz és az AIDS-fertőzés veszélyéhez vezethet. 

Ezek a megállapítások minimum problémásak, az ok-okozati összefüggések ugyanis ennél indirektebbek és sokkal bonyolultabbak. Emellett pedig, mint láttuk, a nemi identitászavaros gyermekek túlnyomó többsége szimplán kinövi azt.  Mindenesetre az útmutató szerint

amit az iskola „rentegegféleképp” elő tud segíteni, például tanácsadás nyújtásával, vagy hogy „safe space-t biztosít a gyermek számára, ahol feltárhatja szülei előtt genderidentitását”. Viszont: „fontos felvilágosítani arról a diák családtagjait, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha elutasítják a gyermek identitásának megerősítését”. 

Ha például az épp válófélben lévő szülők nem értenek egyet a gyermek genderidentitása felől, akkor oda kell helyezni a gyermeket, ahol jobban elfogadják azt, és ha szükséges, az útmutató szerint akár a bíróságot is érdemes felvilágosítani a transzneműségről. 

Pubertásblokkolók

Az útmutató a vége felé kitér a pubertásblokkolókra is, mondván, a transznemű diákok számára

Ilyenkor jól jönnek a pubertásblokkolók, amelyek „pause-gombként lehetőséget adnak a fiatalnak, hogy felfedezze nemi identitását anélkül, hogy nyomasztaná őt születésekor hozzárendelt neme állandó, nemkívánt testi jellemzőinek kialakulása”. Az iskolai tranzíciós terv pedig tartalmazhat „pubertást elindító, ellenkező nemű hormonkezelést, amely összeegyeztethető nemi identitásával”.

Azt nem említi a Schools in Transition, hogy ez azonban orvosilag, fejlődésbiológiailag igen problémás kérdés, hiszen ezzel beavatkoznak a normális fejlődési folyamatba. A transzmozgalom bevett állítása, hogy a pubertásblokkolók szedését bármikor abba lehet hagyni, és akkor a pubertás folyamata újraindul. Ez azonban spekulatív állítás, mivel aki pubertásblokkolót szed, az általában nem hagyja abba, tehát nincs a dologról tapasztalatunk. Emellett pedig a témában írt tanulmányukban Paul Hruz, Lawrence Mayer és Paul McHugh kifejti, hogy valójában a fejlődésbiológiában nincs értelme visszafordíthatónak mondani bármit is, mivel van a fejlődésnek egy normális, időzített sorrendje.