Korszakváltás Kispesten: Szijjártó Péter lett a Honvéd elnöke!

2025. november 10. 19:23

Új időszámítás kezdődik Kispesten. A Honvédnál hétfőn nagyszabású eseményen jelentették be, hogy a jövőben Szijjártó Péter látja el az elnöki teendőket.

2025. november 10. 19:23
null

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költségvetési mozgástere – jelentették be a futballklub nagyszabású rendezvényén hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter, Budapest Honvéd, labdarúgás, Bozsik Aréna, elnök, Kispest
Szijjártó Péter a Budapest Honvéd új elnöke (Fotó: MTI/KKM)

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető először is megköszönte a megtisztelő felkérést, és tudatta, nem ez volt az első, azonban most először állt össze egy olyan tulajdonosi, szakmai és emberi háttér, amely lehetővé teszi, hogy két dologhoz hozzá tudjon járulni.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Nincs több titok: ha ezt bevallanák Magyar Péterék, biztosan elbuknának a választásokon

Nincs több titok: ha ezt bevallanák Magyar Péterék, biztosan elbuknának a választásokon
Tovább a cikkhezchevron

Mint mondta, az egyik, hogy itt van az ideje annak, hogy a Budapest Honvéd a magyar és a nemzetközi futballvilágban is visszafoglalja azt a pozíciót, amelyet megérdemel, és így a csapatot újra mindenkinek komolyan kelljen vennie.

„A másik ok, ami miatt úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe a közös munkába, az pedig az, hogy azt szeretnénk, ha a Magyar Futball Akadémia, a Budapest Honvéd akadémiája arról lenne híres, hogy itt olyan gyerekeket és fiatalembereket képezünk, akik nemcsak a szükséges szakmai képzést kapják meg ahhoz, hogy aztán a felnőttfutballban megtalálják a helyüket, hanem akik jó emberek is – húzta alá. – Na, ez a két célkitűzés, amire mi szövetséget kötöttünk, s amire itt most mindannyian minden erőnket meg fogjuk mozgatni.”

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ennek három fontos feltétele van. Az első, hogy 

négymilliárd forint értékű beruházási programot indítanak a kormány támogatásával,

aminek része a sportcsarnok, illetve része az akadémia felújítása és a működtetése, és beszédében utalt a közeljövőben megvalósuló egyéb fejlesztésekre is.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter mond beszédet (Fotó: MTI/KKM)

„A második nagyon fontos pont: abban állapodtunk meg a sportkormányzattal és a parlamenti többséggel, hogy november végén a Bozsik Stadion és a Magyar Futball Akadémia a Budapest Honvéd tulajdonába kerül” – jelentette be.

„Ez azt jelenti, hogy mi itthon leszünk. Tehát ez már valódi hazai pálya lesz. Nem vendégségbe jövünk szombatonként meg vasárnaponként. (…) És természetesen ez azt is jelent, hogy a Bozsik Stadion nemcsak a felnőttcsapatnak, hanem az utánpótláscsapatoknak, az akadémiai csapatoknak is az otthona lesz, így lehetővé fogjuk tenni, hogy minden egyes bajnoki szezonban minden akadémiai csapatunk legalább egy mérkőzést a Bozsik Stadionban játsszon” – tette hozzá.

A miniszter a harmadik ponttal kapcsolatban helytelennek nevezte, hogy Magyarország labdarúgás- és sporttörténetének egyik legmeghatározóbb klubjának nincsen főszponzora, azonban elmondta, hogy ez most megváltozik.

A helyzet az, hogy a Budapest Honvédnak innentől kezdve egy nagy, a saját iparágában a világpiacot vezető, nemzetközi, szingapúri tulajdonosi háttérrel rendelkező vállalat lesz a főszponzora. A Vulcan Shield Globallal tegnap (vasárnap) aláírtuk a szerződést, így ez azt jelenti, hogy a következő négy évre több százmillió forintos nagyságrendben megnő a klub költségvetési mozgástere és pénzügyi ereje

– közölte.

 

„Innentől kezdve a szakmai munkának a nyugodt háttere biztosított. Ahhoz, hogy hosszú távon ez a klub a magyar futballban visszakapja a meghatározó pozícióját, hogy a gyerekek megfelelően tudjanak fejlődni, hogy a Magyar Futball Akadémiára akarjanak bekerülni, hogy ez a stadion megteljen hétvégéről hétvégére, az ehhez szükséges hátteret, azt hiszem, ezzel sikerült megteremteni” – folytatta.

„Mi azt szeretnénk a tulajdonossal, az elnökséggel, a szakmai vezetőkkel közösen, hogy minden egyes Honvéd-szurkoló felemelt fejjel járhasson, büszke legyen a csapatára, és hétfőnként a munkatársak ne minket, önöket kritizálják, hanem mi kritizálhassunk másokat. Megkezdődnek tehát a beruházásaink a főszponzorral, a szerződés aláírva, az ingatlanok hamarosan a tulajdonunkban, innentől kezdve fiúk, rajtatok múlik” – összegzett.

Leisztinger Tamás, a klub tulajdonosa kiemelte, hogy egy sportcsapatot hasonló vezetni, mint egy üzleti vállalkozást, ezt többféleképp lehet tenni, így „one man show-ként” is, de van egy ennél kifinomultabb megoldás, ugyanis az ember nem rendelkezik végtelen idővel és végtelen kapcsolatrendszerrel sem, ezért úgy döntött, hogy maga mellé állít egy öttagú elnökséget, amelynek Szijjártó mellett 

  • Gergely István, 
  • Garaba Imre 
  • és Gajda Péter is tagja lesz, 

az ötödik személy kiléte pedig még nem ismert.

(MTI/Mandiner)

Nyitókép: MTI / Bodnár Boglárka

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lami
2025. november 11. 05:35
Csak a kispest!
Válasz erre
0
0
akitiosz
2025. november 11. 01:49
Úgy a jó a bajnokság, ha minden csapatot fideszes politikus irányít.
Válasz erre
0
0
yalaelnok
2025. november 10. 23:45
Nem értek egyet azzal, hogy politikusok kerülnek klubok és sportszövetségek élére. Tehát, bár kíméletlenül támogatom Petit miniszterként, ezt a húzását mélységesen ellenzem.
Válasz erre
1
1
kampman
2025. november 10. 22:25
Szegény Honvéd, megváltotta a jegyét a másodosztályba a következő néhány szezonba is.
Válasz erre
3
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!