Walt Heyer: fiúnak született, nőként élt, majd megbánta

2020. május 08. 12:25

Megbánta a hormonterápiát és kivetette mell-implantációját Walt Heyer, akinek az egész életét meghatározta, hogy először nőként akart élni, majd megbánta azt. Azóta a nemváltás megbánóknak szenteli életét.

2020. május 08. 12:25

Walt Heyer négy éves korától szeretett női ruhákba öltözni – ekkor a naptárak 1944-et írtak. Mint mondja, fogva tartotta ez az érzés, és a nagymamája is így öltöztette, hisz meg akarta erősíteni unokáját. Ezzel azonban elkezdődött Heyer nemi identitászavara. 

Mint mondja: amikor megjelent az első „transznemű” személy az amerikai közéletben 1965-ben, az igen merősítőleg hatott rá. Az érzés egyáltalán nem múlt el, de Heyernek volt barátnője is. A szerző rámutat: a transzneműeknek, akikkel dolgozik, több mint 90 százaléka nem homoszexuális, és ő sem volt sosem az. Nőként öltözött, úgy érezte, rossz testben él, de nőkhöz vonzódott. A húszas évei elején megházasodott, sikeres mérnök lett, s idővel országos ügyvezető volt egy jelentős cégnél.

S elment egy specialistához, Paul Walkerhez San Franciscóban, aki azóta is szakértőnek számít transzügyekben. Ő diagnosztizálta Walt Heyert, s azt javasolta neki, ha nem múlik el az érzés, akkor kezdjen hormonterápiába. Eközben Heyernek lett két gyermeke. Ennek ellenére 1983-ban Heyer elvált a feleségétől és hormonterápiába kezdett, s Laura Jensenként élt tovább a következő kilenc évben San Franciscóban. 

Walt Heyer leszögezi: a karrierjében, munkájában igen sikeres volt Laura Jensenként is, de érdekelte az, hogy mit él át, mi ez a jelenség, ezért beíratkozott a Santa Cruz-i egyetemen a pszichológia szakra. 

Heyer elmondása szerint megtalálta a szakirodalomban a bizonyítékot arra, hogy a nem („gender/sex”) megváltoztatása mindig pszichológiai, érzelmi, szociális vagy szexuális zavarokra utal, és sosem volt orvosi kérdés. Így aztán arra is figyelmeztet:

a transznemű emberek valódi száma szerinte nulla, mivel orvosi szempontból a transzneműség nem létezik, csak mint egy elképzelés vagy érzés.

Mint hozzáteszi: Paul Walker ezekről a dolgokról sosem beszélt neki, sosem vizsgálta, hogy van-e valamilyen pszichológiai problémája, pusztán annyit mondott, ha tartós marad az érzés, hogy rossz testben él, akkor menjen hormonterápiára és műttesse át magát. 

 

Heyer hangsúlyozza: ha van ma tabu, akkor az az, hogy önreflektíven utánanézz és utána gondolj annak, hogy az érzéseid, melyek szerint ellenkező nemű vagy, mint a tested, hogyan és miért alakultak ki. Ma a transzmozgalom szerint egyszerűen el kell fogadnod az érzéseidet, nem pedig vizsgálni őket. A volt transznemű leszögezi: egyértelműen nem identitásról, hanem viselkedésről van szó. Viszont a számtalan rendellenességet, amelyek a crossgender és a transznemű viselkedést okozzák, senki nem kezeli.

Minthogy kemény munkával Heyer kezelte mentális problémáit és a múltbéli lelki sebeit,

egyszer csak elmúlt az az érzés, hogy nő akar lenni.

Végül Walt Heyer „detransitioner” lett, azaz megbánta, hogy nőként akart élni férfi létére, eltávolította a mell-implantációkat és más nyomokat. Laura Jensenből újra Walt Heyerré vált, és elkezdte visszacsinálni a hormonterápiát. 

Ezután pedig nagyon sokan keresték meg, akik úgyszintén megbánták a „nemváltást”. Mint Walt Heyer hangsúlyozza: ezek az emberek azt mondják neki, hogy a „nemváltás” volt életük legnagyobb tévedése.

Walt Heyer honlapja, a Sex Change Regret azoknak is szól, akik megbánták a nemváltó műtétet vagy a hormonterápiát, egyszóval a nemváltást, bármilyen stádiumig is jutottak el; és persze azoknak is szól, akik nemváltáson gondolkodnak, hisz Heyer fel akarja hívni a figyelmet, hogy milyen veszélyekkel jár mindez, s hogy nem valós megoldásról van szó. A Walt Heyer Ministries oldalán lehet további információkat olvasni.

Heyer egy egész kötetet a „visszatérők”-nek (Trans Life Survivors, 2018), a nemátalakító műtétet megbánók történeteinek, akiket a transznemű mozgalom nem szívesen hallgat meg; és írt a műtét nemkívánatos következményeiről is.

Korábbi cikkünkben arról írtunk, miként bánta meg a hormonterápiát és a nővé válást Jamie Shupe, „Amerika első nonbináris személyisége”, melynek következtében „egyik napról a másikra a liberális média kedvencéből konzervatív pária lettem”.

Arról, hogy a valódi nemváltás miért lehetetlen, itt olvashat bővebben.

Walt Heyer könyvei:
Paper Genders, 2011
Gender, Lies, and Suicide, 2013.
A Transgender's Faith, 2015.
Trans Life Survivors, 2018. 
Articles of Impeachment against Sex Change Surgery, 2020.
 

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andre1bp
2020. május 08. 19:31
my teenage uncle heard about it and felt I was fair game for taunting and sexual abuse. I wasnt even 10 years old. If not for the purple dress, I believe I would not have been abused by my uncle.
Andre1bp
2020. május 08. 19:28
I started my transgender journey as a 4-year-old boy when my grandmother repeatedly, over several years, cross-dressed me in a full-length purple dress she made especially for me and told me how pretty I was as a girl. This planted the seed of gender confusion and led to my transitioning at age 42 to transgender female.
Andre1bp
2020. május 08. 19:20
Már az első mondat is hazugság. Sosem akart női ruhába öltözni, csak a nagyanyja öltöztette lánynak az akarata ellenére, ráadásul mikor az unokatestvére ezt megtudta, elkezdte szexuálisan molesztálni. Ez az ember sosem volt transznemű, csak debil családba született, amitől bedilizett. Ha hazudtok, kedves Mandiner, legalább ne ilyen könnyen kideríthető dologról tegyetek.
annamanna
2020. május 08. 15:00
A Jóbarátokban Rossról derült ki, hogy ovis korában kislánynak öltözött, de ebből felnőttként nem következett semmi. És abból sem, hogy Chandler apja nőként élt. Ezeket csak megemlítették, mint poénforrást, de a sztoriban ennek semmiféle következménye nem lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!