Minden érték megkérdőjelezhetősége jelentős részben azt a célt szolgálta, hogy az Egyház jelentőségét szétzúzzák, hiszen egy olyan társadalomban, ahol nem relatív egyetlen erkölcsi mérce sem, kevésbé lehet rombolni. Ám ahol csak azt sulykolod, hogy kizárólag az individuum számít, mindenki különleges és minden vélemény ugyanannyit ér, ott értelemszerűen kinevettethetővé változtatható az, aki alázattal fordul a hierarchia és a hagyományok felé.
Minél cinikusabb és hitetlenebb egy társadalom az állandósággal kapcsolatban, annál közelebb jutott a szakadékhoz.
És ki mutathatna ehhez jobb kezdőlépéseket, mint a templomok sorát leromboló és használhatatlanná tevő jakobinusok?
*
Érintőlegesen eszembe jutott a kérdésről Marcus Aurelius néhány mondata, ami a tömegek viszonyulását illeti a politikához. A tömegek közéletre gyakorolt hatása – értsd a mennyiség uralma a minőség felett – ugyanis pontosan 1789-ben indult.
– „Minden csak vélemény”: a Monimos Kynikos bölcshöz intézett szavak értelme világos. Nyilvánvalóan hasznos is a kijelentés, ha valaki a benne figyelemre méltót az igazság határain belül magáévá teszi.
– „Mint ahogyan az orvosok eszközeiket, késeiket hirtelen műtétre felkészülve mindig kezük ügyében tartják, úgy tartsd mindig készen alapelveidet az isteni és emberi dolgok helyes megismerésére. Mindenben, a legcsekélyebb dolgodban is úgy járj el, hogy ne felejtsd el: e kettő kapcsolatban van egymással. Mert semmi emberi dolgot nem intézhetsz el az isteni való vonatkoztatás nélkül. Ugyanez áll megfordítva is.”
– „Szókratész a tömeg nézeteit gyermekek ijesztgetésére való kísérteteknek nevezte.”
– „Ha valaki azt kérdezné: Vajon hol láttad az isteneket, vagy honnan tudod létüket, hogy annyira tiszteled őket? – így válaszolj: Először is az istenek szemmel nem láthatók; azután saját lelkemet sem láttam, mégis megbecsülöm. Így, valahányszor hatalmuk különböző jeleit tapasztalom, az istenek létére következtetek belőlük, s tisztelem őket.”