A nevető harmadik? Orbán és a szlovák kormányválság

„A kialakult helyzetbe Fico egyáltalán nem nyugszik bele, aki meglepő gyorsasággal játszotta ki azt a kártyát, amelyet Orbán szokott: Soros Györgyöt. A szlovák miniszterelnök az amerikai milliárdost és hálózatát nevezte meg a »megmozdulásokat háttérből szervező és irányító« személynek, amivel nem kevés megütközést váltott ki még a parlamenti szövetségeseinek körében is. Ugyanakkor ezzel megnyerheti magának Marian Kotleba vezette a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) szélsőjobboldali párt és Andraj Danko irányította Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szavazóit, hiszen ez a két párt már évek óta versenyzik egymással a nacionalista, bevándorló- és Nyugat-ellenes, orosz- és „Orbán-barát” szlovákokért.

Pénteken pedig már Orbán – elsőként a kormányfők közül – csatlakozott Fico „sorosozásához”, amikor a szlovák események kapcsán megjegyezte: Az nem lep meg, amit látok, én régóta taposom ezt a szakmát, jelekből is olvasok – majd hozzátette, hogy a Soros-hálózat mindent megtesz a bevándorlásnak ellenálló kormányok megbuktatásáért.

A magyar kormányfő kijelentése elég nagy – és egyben jogos – felháborodást váltott ki a határon túli magyarság és a magyarországi értelmiség körében. Először úgy tűnhet, hogy Orbán ismét a megszokott sorosozással rukkolt elő akkor, amikor valamilyen hazai eseményről, mint a korrupciós ügyekről (Elios) vagy hódmezővásárhelyi vereségről, kell elterelni a figyelmet. Ugyanúgy így könnyű összetartani és mozgósítani a Fidesz szavazótáborát a „közös és mélyen gyűlölt ellenséggel” szemben, aki ismét „összeesküvést szőtt”, illetve „egy újabb Majdant kavart” Magyarország szomszédságában.

Azonban a szlovák miniszterelnök melletti kiállás esetében jóval többről van szó, mint holmi figyelemelterelésről vagy rémisztgetésről. Mivel, ha a Smer túléli a válságot, akkor Orbán hangoztathatja, hogy ő volt az első külföldi politikus, aki a „nehéz időkben” is nyíltan kiállt Fico mellett.
Ezután pedig a benyújthatja a számlát, ami ebben az esetben egy aktívabb magyar-szlovák politikai együttműködést jelentene a nemzetközi térben. Kétségtelen hogy eddig Budapest és Pozsony között sok kérdés kapcsán hasonló álláspont alakult ki, de egy dologban lényeges eltérés mutatkozott: mégpedig az Európai Unióhoz fűződő viszony kapcsán.

Ugyanis Fico egészen a múlt hétig távol tartotta magát az orbáni retorikai fogásoktól és módszerektől. Nem akarta, hogy a „sorozosással” és „állítsuk meg Brüsszellel” taszítsa el magától az uniós politikusokat. Ezzel párhuzamosan nem szerette volna tönkretenni azt az önmagáról kialakított képet, miszerint ő egyfajta közvetítő az uniós politikusok és a közép-európai kormányfők között. Ez a fajta egyensúlyozó politika pedig kifizetődő volt számára, hiszen egyre inkább úgy tekintettek rá, mint az egyetlen reális partnerre a térségben. Sőt, a tavalyi év másik felében már rengeteg olyan cikk jelent meg a magyar, a szlovák és a nemzetközi sajtóban, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy a Fico számára fontosabbá vált az Európai Unió, mint a visegrádi együttműködés. Ezek konklúziója röviden az volt, hogy »Szlovákia a mag-Európához, vagyis Franciaországhoz és Németországhoz, nem pedig a lengyel-magyar együttműködés jelentette Közép-Európához szeretne tartozni«. 

Ezért fordulhatott elő az, hogy bár a szlovák kormány hivatalosan menekültellenes, de tavaly megígérte, hogy Pozsony hatvan menekültet vesz át Görögországtól és Olaszországtól. Így ők megúszták azt az uniós kötelezettszegési eljárást, amelyet a kvóták nem teljesítése miatt indítottak el Budapest, Prága és Varsó ellen. Fico külön folytatott megbeszéléseket Emmanuel Macron francia elnökkel, vagy Ausztriával és Csehországgal együtt az úgynevezett slavkovi hármas (S3) nevű együttműködést kezdte el favorizálni a V4-ek helyett.

Viszont Fico hatalmon maradása ennek a politikának a végét jelentheti. A szlovák miniszterelnök egyelőre még beéri Sorossal, de ha az orbáni példákból indulunk ki, akkor nem elképzelhetetlen, hogy ez majd előbb-utóbb egy intenzívebb „brüsszelezésbe” – vagy akár „enszezésbe” – fog átcsapni. Ez pedig csak zene lenne a Fidesz füleinek, hiszen egy olyan ország vezetésével kerülne egy hullámhosszra, amely az euróövezetei tagságának köszönhetően nagyobb súllyal és több befolyással rendelkezik az EU-ban, mint a többi visegrádi ország együttvéve.”