Rossz hírt kapott Ukrajna, és sokba fog nekik kerülni

A szlovák tilalom érinteni fogja az ukrán méz, cukor, maláta és szójabab importját is.

A szlovák tilalom érinteni fogja az ukrán méz, cukor, maláta és szójabab importját is.
A Smer hat, a Hlas hét minisztérium vezetését kapja meg.
A brüsszeli lap szerint „a formálódó vörös-barna szövetség nem valószínű, hogy tetszeni fog Ukrajnának”.
A Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke szembe megy a saját pártjának vezetőségével.
A Momentum a legszomorúbb, ők nyíltan a progresszíveknek drukkoltak.
Lehet Ficozni, de a szlovák liberálisok ugyanazt az asszimilációs politikát folytatják, mint a Smer.
Az elképesztőt bakizó politikus talán nem tudta, hogy nem exit pollt, hanem választást kell nyerni.
Jókedvből nem volt hiány a Smer eredményváróján.
A korábbi kormányfő szociáldemokrata pártja a szavazatok közel egynegyedével végzett az első helyen.
A külügyminiszter a kettős állampolgárság tiltása kapcsán is kifejtette véleményét.
A volt szlovák kormányfő azon kevés politikus egyike, aki nyíltan fel mer szólalni a nyugati fősodorral szemben.
A szlovák politikus szerint nevetséges egy másik országot azért kritizálni, mert demokratikus módon hoz törvényeket.
„A genderideológia nem teheti be a lábát az iskolákba” – hangzott el a kampányvideóban.
Pedig három ilyen párt is indul majd a szeptember végi választásokon.
Bő másfél hónappal vagyunk a szlovák parlamenti választások előtt.
Kisebb viharként söpört végig a felvetés: a bejutási küszöb környékén billegő magyar etnikai pártnak, a Szövetségnek a korábban „magyarfaló” Robert Ficóékkal kellene összefognia.
Kövesse a Facebookon!