Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

A szlovákok Felvidék elveszítéséről beszélnek – attól félnek, hogy csak egyetlen reményük maradt

2024. június 20. 11:06

A Smer egyik alapítója szerint az Európai Unió nélkül már felvetődött volna a déli területeik Magyarországhoz való visszacsatolása, a konfliktus pedig átterjedne a nyugati országokra is.

2024. június 20. 11:06
null

Nyitókép: AFP/Vladimir Simicek

Vad megállapításokat tett Boris Zala, a Smer párt egyik alapítója, volt parlamenti képviselője a szlovák Aktuality hírportálnak adott interjúban. Szerinte az Európai Unió szabályai nélkül az „Orbán Viktor által gerjesztett nacionalizmus” egyértelmű revizionizmushoz és a szlovák déli területek Magyarországhoz való visszacsatolásának kísérletéhez vezetne.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Tudjuk, hogy Magyarország nem ismeri el a trianoni megállapodás során kijelölt határokat

– állította Zala. Megjegyezte: ez olyan láncreakciót eredményezne, amelyet követően különböző provokációkon keresztül átterjedne a konfliktus Ausztria és Olaszország, Hollandia és Németország, Spanyolország és Franciaország, valamint Spanyolország, Katalónia és Baszkföld közé.

Tegyük hozzá, az orosz-ukrán háború kitörése óta számtalan alkalommal vetődtek fel képtelenebbnél képtelenebb forgatókönyvek Kárpátaljáról is, a magyar kormány pedig minden alkalommal leszögezte, hogy tiszteletben tartja a szomszédos országok területi integritását.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

 

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csapláros
2024. július 13. 13:59
mysstes 2024. június 20. 16:38 A baj ezzel a népszavazással, hogy Trianon óta (lassan 105 év!) 1. rengeteg hegyi szlovákot költöztettek már a Bartha-Hodzsa nyelvi határ választóvonal mögé, 2. a reszlovakizáció az 1950-es években, 3. a vegyes házasságok, 4. a nyelvtörvények diktálta nyelv elsajátítási kényszer illetve nyomás, a magyar nyelvhasználat tiltása és 5. az ezek nyomán kialakult kettős tudatúak arányának megnövekedése, akik az érdekeik szerint, mint a szennyes gatyát váltogatják a nemzetiségüket is lényegében fölszámolták nemhogy a színtiszta magyar, de akár még az 50 %-on felül magukat magyarnak tartókkal rendelkező településeket is. A népszavazás legföljebb 1947-ben működhetett volna. Azóta ez a hajó elment. Mára már a területi autonómia is szitokszó lett, a kötelező magyar nyelvoktatásról pedig az említett nyelvhatáron belül is azt mondják, hogy ez egyes településekben menő, de ahol nem vezetik be, és a szórványokban, ott már csak rátesz egy lapáttal az elszlovákosításra.
Válasz erre
1
0
hallgató
2024. június 20. 16:26 • Szerkesztve
Zsolakomárno Amellett, hogy kihasználod a magyar kormány által biztositott szólásszabadságot, te tényleg azt hiszed, hogy mi itt mindent elhiszünk Bezzegszlovákiáról? Elég Poprád felé venni az irányt és a volt zipszer falvakban olyan, mélyszegénységben élő cigány többséggel találkozunk, hogy csak a bolond áll meg ott pihenni. Kelet-Szlovákiáról pedig már ne is beszéljünk!
Válasz erre
3
0
templar62
2024. június 20. 16:18
AZ ANTANT ÉS KISANTANT akciózik ?
Válasz erre
2
0
2024. június 20. 15:18 • Szerkesztve
Ha nem tudnánk pontoisan kik is Trianon óta az egykori területünk elorzói, most -amikor van mitől tartaniuk- sorra fel-felordítanak igazolván a tényt, hogy ők nem jogosan jutottak hozzá mindahhoz, ami náluk van. Ezzel tették nyilvánvalóvá, hogy csak orgazdái a magyar földből országaiknak juttatott csatolmányoknak. Köszönjük a beismerő sivalkodásukat, de azzal a helyzetükön csak tovább rontottak.
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!