Metoo-hiszti: a szexuális forradalom felfalja gyermekeit

2017. november 17. 10:57

Ahelyett, hogy eltávolították volna a közgondolkodásból a „parázna” és a „házasságtörő” stigmáját, egyszerűen csak helyettesítették azokat az „erőszakoskodó” és a „bántalmazó” stigmájával.

2017. november 17. 10:57
Stephen K. Baskerville
Crisis Magazine

„Elszabadult a szexuális forradalom. Ami eredetileg szabadságot ígért, az most, mint minden forradalom, a terror rémuralmába torkollott és felfalja saját gyermekeit. S mint más forradalmak esetében is, ez nem azért van, mert a forradalmárok oly széleskörű támogatást élveznének; hanem azért, mert a politikai és vallási vezetők össze vannak zavarodva, megosztottak és hallgatnak. Azok, akiktől azt várnánk, hogy rendet tesznek – konzervatív politikusok, vallási vezetők, civil libertáriusok, újságírók, tudósok – vagy elbújnak vagy éppenhogy azáltal kívánják erényeiket megmutatni, hogy maguk is olajat öntenek a hisztéria tüzére, és nem akarják megérteni ezt az egészet.

Amint az egyik hiszti – az egyetemi campusok „erőszakjárványa” – végül hoaxnak bizonyult, mint arra Betsy DeVos oktatási miniszter józan ésszel rámutatott, most egy másik tört ki Harvey Weinstein kapcsán, és naponta újabbak törnek ki. A jelenség értelmezése balról jobbra vagy bátortalan vagy olyannyira fertőzött a szenteskedéssel, hogy nem senki nem tud kritikusan írni. Pedig ha egyszer felhagynánk az összezavaró zsargon és ideológia használatával, gyorsan világosság válna, mi folyik itt.

Az aljas viselkedésben ugyanis semmi új nincs. Ami új – és ami újdonságként hat – az az, hogy átpolitizálták. 

Először is: nincs, és soha nem is volt semmiféle »szexuális zaklatási«, »szexuális bántalmazási« vagy »családon belüli erőszakra« vonatkozó járvány vagy bármi más. Persze nem arról van szó, hogy az ezen kifejezésekkel jelölt cselekedetek sosem történtek volna meg; hanem arról, hogy ezek a kifejezések maguk olyan ideológiai konstrukciók, amelyeket arra találtak ki, hogy hisztériát keltsenek, miközben semmit sem jelentenek. Vannak, és mindig is voltak büntetőjogi törvények, amelyek védték a nőket (és mindenki mást) az erőszakos bűncselekményektől. Régóta vannak olyan intézkedések is, amelyek a munkahelyi feljebbvalók szexuális nyomásgyakorlásától hivatott védeni őket. Bárki, akit ilyen sérelem ér,beperelheti a törvényszegőt. És nem, bizonyosan nincs semmiféle »stigma« azokkal szemben, akik ezt megteszik, és soha nem is volt. 

Ami viszont tényleg van – és sokan figyelmeztettek már régen, hogy ez bekövetkezhet –, az egy súlyosan átszexualizált kultúra, amelyet olyan férfiak és nők uralnak, akik sikeresen változtatták meg a szexualitás szótárát, megfelelően ideológiai és anyagi érdekeiknek, a szexet pénzügyi és politikai fegyverként használva. Privilegizált férfiak és nők kidobták az ablakon gyakorlatilag a szexualitással kapcsolatos összes korlátozást, nem csak a saját, személyes kielégülésük érdekében, hanem – könnyen megjósolható módon  - karrierjük előmozdítása érdekében is, a jólét növeléséért, a versenytársak kiiktatása miatt, az ellenzők megbüntetése érdekében, hogy zsarolni tudjanak és hogy megszerezzék a politikai hatalmat. Az ilyen viselkedés különösen is féktelenül jelentkezik kulturális fellegvárainkban: a médiában, az egyetemeken, Hollywoodban, a tévékben és a divatiparban, amelyek természetüknél fogva mind profitálnak a szexuális vonzerőből, és amelyek nagy jutalmat ígérnek azoknak, akik szolgálhatnak mindezzel. Mivel legtöbbünk fogyasztja ezen iparágak termékeit, kevesen moshatják kezüket azzal, hogy egyáltalán nincs mindebben semmi felelősségük.

Mindezzel szemban a korai ellenállást a keresztények és más kritikusok képviselték, akiket azonban már régen nevetségessé tettek és elhallgattattak a forradalom seregei: a feminista, később a homoszexuális ideológusok, akik a korlátlan szexet hirdették, mint a politikai »felszabadítás« egy formáját az »elnyomás« alól. Besorozták az értelmiségieket is, és moralisztikus buzgósággal, diametrikusan az erkölcsi stigmát átfordították azokról, akik támogatták a forradalmat azokra, akik ellenezték azt, utóbbiakat politikai elnyomóknak állítva be.

Most, miután évtizedekig szolgálták ezt a közönséges kultúrát, mint értelmiségi apologéták, ugyanazok a radikális ideológusok úgy találták, hogy most tovább fokozhatják befolyásukat és növelhetik hatalmukat ama káosz segítségével, amelynek megteremtéséhez ők is segédkeztek, azáltal, hogy az új kellemetlenségeket újféle kvázi-bűncselekményeknek állítják be, amelyeket senki nem ért pontosan és amelyek nem tűrnek védelmet. Miután nemcsak a keresztényeket tették nevetségessé és hallgattatták el, hanem velük együtt a »bűn«, az »erkölcstelenség«, a »paráználkodás« és a »házasságtörés« bosszantó, régimódi szótárát is, a radikálisok most bevezetnek ehelyett egy olyan szótárat, amely az ideológiai elhajlást bünteti (»szexizmus«, »nőgyűlölet«) és kriminalitást sugalmaz: »szexuális bántalmazás«, »szexuális visszaélés«, »helytelen szexuális viselkedés«, »szexuális erőszak«, szexuális ez, szexuális az. 

Röviden: a szexuális ideológusok új politikai teológiát hoztak létre, amely a bűn átpolitizált, kormány által engedélyezett definícióját is bevezette. Más szavakkal: eltörölték a vallási eredetű bűnt és helyettesítették azt a politikai bűnnel. Ahelyett, hogy – eredeti ígéretüknek megfelelően – eltávolították volna a közgondolkodásból a »parázna« és a »házasságtörő« stigmáját, egyszerűen csak helyettesítették azokat az »erőszakoskodó« és a »bántalmazó« stigmájával. A moralitást ideológiával, a közösségi normákat pedig saját magukkal helyettesítették, mint az ártatlanság és bűnösség egyedüli bírái.

Van a kettő közt bármi különbség? Igen. A hagyományos bűnök világosak és pontosan meghatározottak voltak, mindenki vonatkoztak egyenlően, és olyan, nem politikai tekintélyek felügyelték őket, mint a szülők, egyházak és a helyi közösségek; a büntetés pedig társadalmi rosszallás és esetleg kiközösítés volt. Az új, ideológiai bűnök azonban homályosak, nincs egyértelmű meghatározásuk, csak a férfiak lehetnek bűnösek bennük, valamint jogászok és csendőrök őrködnek felettük, továbbá perekkel és börtönnel büntetik őket.

Ez a „felszabadítás” pontosan azt a logikát követi, amiben az Ember Jogai a terror uralmává változnak. A fanatikus Antoine de St. Just akár a szexuális forradalom pártján is beszélhetett volna a francia forradalom helyett, amikor kijelentette: »Nincs szabadság a aszabadság ellenségeinek!«”

 

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2017. november 19. 11:58
Az a baj hogy ez a dolog a nőkre legalább annyira visszaüt.Amelyik nem tiltakozik az letérdelt, vagy bepucsított,és megkapta a szerepet?Ezek után minden sikeres ,és kevésbé befutott színésznőre lapos pillantásokat vetünk.Azért a legtöbbjüknek nem esett nehezére egy kis kufirc a hírnévért.Amikor színésznőnek álltak valószínűleg legtöbbjük ezt is bekalkulálta.
1120
2017. november 17. 15:32
Ez az ember nem normális. Azt se tudja, hogy miről beszél! Minden mondatából süt valamiféle elviselhetetlen cinizmus, hogy "majd én megmondom"... Mit modasz meg, te szerencsétlen?! Például ezt: "...arról, hogy ezek a kifejezések (szexuális zaklatás, szexuális bántalmazás, családon belüli erőszak - kiemelés tőlem) maguk olyan ideológiai konstrukciók, amelyeket arra találtak ki, hogy hisztériát keltsenek, miközben semmit sem jelentenek." Ó! TÉNYLEG? NA ELMÉSZ TE A JÓ KURVA ANYÁDBA!
Zokni
2017. november 17. 14:59
"...eltörölték a vallási eredetű bűnt és helyettesítették azt a politikai bűnnel..." - írja. Tartok tőle, hogy a fickó nem tudja igazán, mit beszél, amikor "politikai bűnnek" nevezi, ha valakit mondjuk megerőszakolnak. Mert azt gondolja, hogy miután politikai mozgalmak használják programjukban az ez ellen való fellépést, ennek büntetését, erről felvilágosítást, nevelést és ettől elriasztást, mint célt. Na de ha más politikus meg azt tűzi a zászlajára, hogy a paráznaságot és házasságtörést a világi hatalom is büntesse, akkor nem szintén bevezeti a "politikai bűn" fogalmát, csak más tartalommal? Vagyis nem értelmes e "kettő" ellentétpárba fűzése. Akkor?
annamanna
2017. november 17. 13:46
Csakhogy tökmindegy, minek nevezzük - a szexuális kicsapongás a keresztény időszakban is része volt az emberek életének, és a nőknek ekkor ugyanúgy tűrniük kellett, vagy még sokkal inkább tűrniük kellett a helytelen, mohó, erőszakos nemi megnyilvánulásokat, elég a cselédekre gondolni vagy Bródy Sándor A tanítónő c. drámájára, az Ivanhoe-ban a zsidó Rebekkára száll rá a keresztes lovag, a Rózsa nevében a csavargó lány a szerzetesek közös kurvája, a Mennyei Jeruzsálem főhőse egy lovag zabigyereke, ezek akármennyire is csak utólagos képzelgések, nehéz volna elhinni, hogy a valóságban az emberek ennél erényesebben viselkedtek volna. A paráznaság mindig is kedvelt bűn volt, és egyáltalán nem biztos, hogy minden közös megegyezés alapján történt. Szerintem ez a cikk üres duma és kiforgatása annak a szándéknak, hogy igenis beszélni kell a PARÁZNASÁG TITKOS BŰNÉRŐL, amilyen bűn az esetek nagy részében eltitkolható, ahogy a Biblia is írja: Péld 30:20 Ilyen a paráználkodó asszonynak úta; eszik, azután megtörli száját és azt mondja: nem cselekedtem semmi gonoszt. Jézus pedig ezt mondta: Máté 10:26 Azért ne féljetek tőlök. Mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jőne; és oly titok, ami ki ne tudódnék. Lukács 8:17 Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!