Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

Így már érthető, honnan volt ilyen jól értesült Izrael.

Megdöbbentő kijelentést tett Mahmud Ahmadinezsád, Irán korábbi elnöke, aki erősítette azt a hír, mely szerint a legfelsőbb szinteken árulhatták el az iszlamista rezsimet és így sikerült meglepni és végezni Ali Hamenei ajatollahot is. Izrael pontosan tudta, mikor és hol kell lecsapni, hogy biztosan likvidálják Irán legfőbb vezetőjét.
Most Ahmadinezsád egy videóüzenetben maga ismerte el, hogy az iráni titkosszolgálat egyik magas rangú tagja, akinek feladata az volt, hogy levadássza az országban tevékenykedő Moszad-ügynököket, maga is Moszad-ügynök volt, sőt, 20 segítője is dolgozott a szolgálatnál.

Nyitókép: ATTA KENARE / AFP
