Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Nem véletlenül próbálkoznak az ukrán drónok – mutattak rá az elemzők.

Amerika a nyugati civilizáció meghatározó ereje. Megsértődni lehet rá, de elszakadni tőle nem.
2026-ban két beszéd is elhangzott, amely sok tekintetben definiálja korunkat. Az egyiket Kanada miniszterelnöke, Mark Carney mondta el Davosban, a másikat Marco Rubio amerikai külügyminiszter Münchenben.
Carney deklarálta az Amerika vezette szabályokon alapuló világrend végét, és felhívta a középhatalmakat, hogy álljanak ellen a nagyhatalmak kényszerítőerejének. Valójában azonban Donald Trumpról beszélt:

arra utalt, hogy Washington veri szét a rendet. Azaz a mai Amerikával kell szembehelyezkedni.
Ezek vagy nagyon naiv, vagy nagyon ideologikus gondolatok. Egy elnök, aki négy évre kap megbízatást, önmagában nem képes világrendet formálni. A világrendet évtizedes gazdasági és geopolitikai átrendeződések alakítják. Nem a világrendben, nem stratégiai szinten van most törés – az már régen bekövetkezett –, hanem abban a nyugati elitben, amelyben eddig egyféleképpen kellett-lehetett gondolkodni. Carney valószínűleg erre utalt,
szerinte Donald Trump a törés – és az a politika, amelyet képvisel. Mert valós kihívást jelent a korábbi nyugati konszenzussal szemben.
A Carney-beszéd igazi üzenetét a cselekedetek mutatták meg. A kanadai miniszterelnök előkészületként el is ment Pekingbe, nem titkolva, hogy így kívánja ellensúlyozni Amerikát. Nem sokkal később követte egy másik középhatalom vezetője, Keir Starmer, február végén pedig Friedrich Merz kancelláron a sor. Németország, az Egyesült Királyság és Kanada – úgy néz ki – a „nagyhatalmak kényszerítőerejének való ellenállást” éppenséggel egy nagyhatalom, Kína segítségével képzeli el. Méghozzá az Egyesült Államok ellenében. Ha az erőviszonyokat nézzük, igazuk van. Az USA erejével szemben a nyugati középhatalmak teljes összefogása sem lenne elég. De szükség van-e ilyen reakcióra?
