A pofátlanság netovábbja: még meg sem kapták a hitelt az ukránok, de már újabb pénzekért kuncsorognak
2026. március 19. 20:38
A beszélgetés során persze csak a magyar nagykövet kérdésére nem jutott idő.
2026. március 19. 20:38
3 p
0
2
8
Mentés
Ukrajna további 5,5 milliárd eurót kért a felkészülésre a következő háborús télre, a Barátság olajvezeték ügyében pedig továbbra is zajlik a színjáték, a tranzit újraindítása ugyanis kizárólag a politikai szándéktól függ – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint csütörtökön Veszprémben.
A tárcavezető elmondta, hogy a kijevi magyar nagykövet az imént arról tájékoztatta, hogy az ukrán kormányfő összehívott egy értekezletet az európai uniós külképviseletek vezetőinek, ahol kért további 5,5 milliárd eurót arra, hogy a következő háborús télre felkészítsék Ukrajnát.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Lehetett a miniszterelnöktől kérdezni is. Érdekes módon egyedül a mi nagykövetünk kérdésére nem maradt idő.
Őt hagyták utoljára, s amikor feltette a kérdését, akkor az ukrán miniszterelnök a telefonjára nézett, és közölte, hogy »jaj, hív az elnök«, és így nem maradt idő természetesen a magyar nagykövetnek válaszolni arra a kérdésre, hogy mikor indítják újra a szállítást a Barátság kőolajvezetéken” – tudatta.
A helyzet az, hogy továbbra is megy a nagy színjáték.
Látom, most itt azt nyomják, hogy tájékoztatták az ukránok az Európai Unió kijevi képviseletének helyettes vezetőjét arról, hogyan fogják helyreállítani a vezetéket, de ez egy nagy színjáték, mert az Európai Unió bizottsága, Brüsszel, Berlin és Kijev közösen döntöttek arról, hogy ezt az olajblokádot megindítják Magyarországgal szemben” – tette hozzá.
Csoda, hogy nem szakadt le a plafon Brüsszelben. Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak: amíg Ukrajna nem indítja újra a vezetéket, addig nincs uniós hitel.
(MTI)
Nyitókép: Sergei SUPINSKY / AFP
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
A kivonást gyorsan és összehangoltan hajtották végre a szövetséges erők.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 8 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szilvarozsa
2026. március 19. 21:48
Azt ugye senki nem gondolta komolyan, hogy rongyos 90 milliárd kitart decemberig?
Válasz erre
1
0
NeMá
2026. március 19. 21:45
Elég durva EU-ban senkinek nem esik le a tantusz!
Válasz erre
0
0
lemez
2026. március 19. 21:30
A kurva anyátokat ukrán maffia.Takarodjatok ,gyilkosok.
.
Válasz erre
1
0
lenyegtelen
2026. március 19. 20:55
Kérjenek londonból ursula gazdáitól. Adjanak el pár kamion meta részvényt, aztán lesz pénz lóvéra az csöves ukránoknak. Az eu-s buksza fosztogatásáról meg le lehet szakadni...
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!