Mi, konzervatívok

„A konzervatív ember azt a hitét akarja megőrizni, hogy van törvény ezen a földön. De ez a törvény korábbi, mint az értelem törvényei, ez a törvény a vallás és a kinyilatkoztatás törvénye. És ez a törvény jobb, bölcsebb, mint az emberek által kiagyalt törvények. A konzervatív ember tudja, hogy szemben a forradalmi gondolkodókkal, az ember lényegéről és küldetéséről a végső szót a vallás egy egészen más tudásrendszerben és egy másik korban már kimondta. Így annak beteljesítéséhez nincs szükség forradalomra vagy végtelen fejlődésre. Csak mivel régen lett ez kimondva, ő maga sem emlékszik világosan vissza erre a lényegre. Ezért a konzervatív ember inkább a papoktól, vagy a papnak kinéző, szakrális aurát gerjesztő emberektől várja az útmutatást, nem a tudósoktól és a filozófusoktól. A homályosságot kedveli, mert ezzel is hű akar maradni az igazsághoz, amely az idők során elhomályosult.

Jobb pillanataiban azért megérti, hogy Krisztus szava, mely szerint meg kell adni a császárnak (a politikai hatalomnak), ami a császáré, és Istennek, ami az Istené, nem kompromisszum. Bárhogy is vádolják gyávasággal, olykor megérti, hogy Krisztus ezzel azt mondta: az államhatalmat és az üdvösséget külön kell választani, szemben azzal, ahogyan korábban, az Ószövetségben, és később, a keresztény egyházakban összemosódott a világi-politikai ügy az üdvösség ügyével.”