Gombaszög 2015: felvidéki romantika, intellektus, szórakozás

 Két óra Miskolc, onnan másfél óra a határ, Tornanádaska, a romantikus tájban döcögő Kispirossal. Tornanádaskán aztán autóba ülünk és így érkezünk Krasznahorkaváraljára, a falutáblánál lévő kempingbe, a Gombaszögi Nyári Táborba. Szerda van, a hivatalos első nap, már ezren táboroznak, tavaly ekkor még csak hétszázan voltak. Mondhatnánk, „dinamikusan nő” az érdeklődés a felvidéki magyar fesztivál iránt, kérdés, miként lehetne nem dinamikusan növekedni.

Gombaszög idén mert nagy lenni, és nem adta alább a Mandiner által is röviden kifaggatott Karel Schwarzenberg hercegnél, aki volt cseh külügyminiszterként mérkőzött meg Milos Zemannal a cseh elnökségért, s kampányában többek között a Benes-dekrétumokat is elítélte. Nem is nyert. Egyébként magyar a nagymamája és Ajnácskő a kedvenc falva.  Nem csak a Schwarzenberggel folytatott beszélgetés zajlott nagy érdeklődés mellett: jellemző Gombaszögre, hogy a Nagysátorban a legtöbb beszélgetésen viszonylag sokan vannak, és persze Tóásó Előd, a Trollfoci csapata, valamint az autonómiáról szóló beszélgetés is telt házat vonzott.

Igényes vitát tartottak az autonómiáról is. Korhecz Tamás, a vajdasági tartományi kormány egykori minisztere, Salat Levente erdélyi író, a kisebbségi ügyek kutatója és Horony Ákos felvidéki kisebbségügyi szakértő rámutattak: már ma is az autonómia számos elemével élnek a magyar területek önkormányzatai, vannak magyar iskolák és intézmények, van magyar településvezetés a többségében magyarlakta helyeken, s mindezt meg kellene becsülni, még ha nem is járul ezekhez hozzá egy közjogi autonómia. Salat leszögezte: szerinte jobb helyzetben van az erdélyi magyarság, mint Trianon óta bármikor. Horony azt hangsúlyozta: a szlovákok számára az autonómia mindig az önálló államiság irányába tett lépés volt, így a magyarok törekvéseit is csak eszerint tudják érzékelni – nevezetesen a revízió felé tett lépésként. Korhecz arra mutatott rá a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács példáján: nem csak intézményrendszerre van szükség, hanem arra is, hogy fel tudja azt tartani a közösség, mivel a Magyar Nemzeti Tanács épp kiüresedik.

Ehhez kapcsolódó és úgyszintén érdekes beszélgetés volt a második világháború idejére visszacsatolt Dél-Felvidékről szóló eszmecsere, amelynek apropója Simon Attila történésznek a témáról szóló új kötete volt (lesz majd recenzió a kötetről a Mandineren). Ugyan a felvidéki magyarság túlzás nélkül euforikusan élte meg a visszacsatolást, ám a polgári Csehszlovákia pozitív tapasztalatokat is hozott az elszakítottság éveiben, amelyeket igyekeztek megvédeni az úri Magyarországgal szemben, s ez számos konfliktushoz, súrlódáshoz vezetett.

Mindez csak ízelítő: képtelenség volna felsorolni és összefoglalni az összes beszélgetést, amelyek reggeltől estig megtöltötték a Nagysátort – és akkor még nem is szóltunk a többi programról: a Külpolitikai Újságírásért Egyesület számos interaktív ötletéről, szerkesztőségi szimulációiról; Litauszki János a vajdasági magyarokról szóló dokumentumfilmjének, a Határútonnak a bemutatójáról és a róla szóló beszélgetésről.

Gombaszög ugyan kinőtte korábbi, pár száz fős saját magát, de a magyarországi fesztiválokhoz szokott látogatók számára még mindig családias a mintegy kétezer fős közönsége. A fő profilt nem a koncertek adják, sőt nincs is fő profil: kiegyensúlyozott kombóját kapjuk az előadásoknak, interaktív programoknak, koncerteknek, színházasdinak. Ráadásul a hegyek aljában éjjel lehűl a levegő és kellemesen pulóveres a hőmérséklet, bár a becherovka után már arra sincs szükség. Gombaszög: felvidéki romantika, intellektus, szórakozás.

Felvidéki ismerőseim mérvadó véleménye szerint pedig a gombaszögi tábor fölé magasodó Krasznahorka pár éve leégett vára nemsokára valószínűleg újra elkészül − mivel 2016-ban választások lesznek Szlovákiában.