Sándor Zsuzsa bírónő, Biszku Béla, Oskar Gröning és a totalitárius bűnök

Dr. Sándor Zsuzsa nyugalmazott bírónő, a Fővárosi Biróság korábbi szóvivője a saját blogján megjelent – már a címválasztás tekintetében is utolérhetetlen szellemességű – cikkében azzal vádol elsősorban engem, másodsorban a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, hogy állításunkkal ellentétben a lengyel jogban is a büntetőeljárás megszüntetését eredményezi a terhelt halála.

Hogy sem a cikk írójának, sem a hozzám hasonlóan lengyelül nem értőknek ne legyen szüksége tolmácsra, szó szerint idézek a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének a magyar társintézménynek a vonatkozó eljárási szabályokról adott tájékoztatójából:

„A totalitárius diktatúrák által elkövetett bűncselekmények vizsgálatának lehetőségét a lengyel jogrendszer kiterjesztően értelmezi.

A büntetőeljárásról szóló lengyel törvény ugyanis valóban kimondja, hogy ha az elkövető elhunyt, büntetőeljárás nem indul, illetve megszüntetendő (Be. 17. § (1) bekezdés 5. pont).

Csakhogy a Nemzeti Emlékezet Intézetéről szóló (IPN-törvény) 1998. december 18-án elfogadott törvény – angol verziója itt – a büntetőeljárási igazgatóság feladatait eltérően szabályozza:

Az IPN-törvény 45. § (4) bekezdése szerint »A büntetőeljárásról szóló törvény 17. cikkének 5. pontjában említett körülmény nem akadályozhatja a (3) bekezdésben megnevezett cél megvalósítását. [1] E cél elérése után az eljárást megszüntetik.«

Az IPN-tövény 45. § (3) bekezdéses szerint pedig »Az 1. §-ban megnevezett bűntettek tárgyában megindított nyomozati eljárásnak az is célja, hogy mindenre kiterjedően kivizsgálja a bűntett körülményeit, különös tekintettel arra, kik voltak a sértettek.«

A fenti eredményeként az IPN büntetőeljárási igazgatósága hatáskörébe eső ügyekben a büntetőeljárás az elkövető halála esetén az alábbiak szerint zajlik:

A lengyel nemzet ellen elkövetett bűntettek feltárására felállított bizottság ügyésze minden hatáskörébe eső ügyben mindaddig folytatja az eljárást – még az elkövető halála után is –, amíg az adott ügy teljes bizonyítási anyagát össze nem gyűjti, majd ezt követően az eljárást megszünteti.”

Lengyelországban tehát a lengyel nemzet ellen elkövetett bűntettek esetén a büntetőeljárás teljes nyomozati szakaszát a terhelt halála eseten is le kell folytatni.

Mégsem szeretnék senkit lebeszélni Sándor Zsuzsa tanácselnök-asszony blogjának olvasásáról, melyről, ha nincs az engem is érintő megtisztelő bejegyzés, valószínűleg soha nem is hallottam volna.

Ugyan nem javaslom a közjog és a legújabb kori történelem alapjait elsajátítani kívánóknak, hogy valamennyi bejegyzés összes megállapítását kritikátlanul elfogadják, mert e hiszékenységgel egy alkotmányjog vizsgán akár bajba is kerülhetnek.

A bírónő egy héttel ezelőtti, Kósa Lajos nyilatkozatát bíráló bejegyzésében például a következőt írja:

„Az 1990-es taxisblokád óta nem volt ilyen egységes polgári engedetlenségi mozgalom, mint a mostani. Az volt – az akkor még demokratikus Magyarország – első igazi nagy, bár kétségtelenül jogellenes tömegtüntetése. Az Antal kormány nem alkalmazott erőszakot és Göncz Árpád, akkori köztársasági elnök általános kegyelemben részesítette a tüntetőket.”

Hogy a taxisblokád milyen messzemenőkig nem illeszthető bele a polgári engedetlenség kategóriájába, azt a legjobban A miniszterelnök című könyvében Debreczeni József foglalta össze. Ő talán a bírónő számára elfogadható hiteles forrásnak. Önmagában a demonstráció célja, az anyagi haszonszerzés – a megemelt benzinár csökkentése – érdekében történt jogellenes fellépés kizárja a taxisblokádot a polgári engedetlenség köréből. Ennél azonban aggasztóbb tévedés, hogy „általános kegyelmet” (helyesen: közkegyelmet) nem a köztársasági elnök gyakorol, hanem az Országgyűlés. Igy azután nem Göncz Árpád, hanem az Antall-kormány (helyesen két „l”-lel és kötőjellel) időszakának parlamenti többsége döntött a közkegyelemről.

Mégsem iróniának szántam, hogy senkit nem szeretnék lebeszélni a blog olvasásáról. Például közvetlenül a Biszku Bélával szemben folyamatban lévő büntetőeljárás kritikája utan több részes, kifejezetten érdekes és tárgyilagos tudósítást olvashatunk a 93 éves SS-tiszt, Oskar Gröning ellen jelenleg folyamatban levő büntetőeljárásról.
Ahogy a bejegyzésben a bírónő összefoglalja: az ő feladata volt Auschwitzben, „hogy a zsidóktól elvett értékeket összegyűjtse, lekönyvelje és elvigye a berlini központba”. Majd ezt követően a bírónő az eljárás jogalapját is megvilágítja:

„A mai német joggyakorlat szerint mindenki, aki »csavar volt a gépezetben«, felelős a holokausztért, még akkor is, ha konkrétan »nem tapad vér a kezéhez«. E szemlélet jegyében vádolták meg Gröninget azzal, hogy 300.000 magyar zsidó kegyetlen elpusztításához nyújtott segítséget.”

Jogi segítségnyújtást kérünk Sándor bírónőtől, hogy miként tudjuk ugyanezt az elvet – ennél szűkebb körben –, neki is elfogadható formában a kommunista tömeggyilkosságok elkövetőivel szemben érvényesíteni.

Gulyás Gergely