... és büszke vagyok rá. Nem azért, mert három napja elrabolták Szíriában. Hanem azért, mert az egyik legigazibb újságíró, akit ismerek.
2013. január 26. 13:41
p
0
0
7
Mentés
„Bálintot a sztori vitte vissza Szíriába is. Nem először járt háborús területen – Afganisztánról könyvet is írt, méghozzá olyat, amit még én, az „életmód-újságíró” nő is élveztem nagyon –, Szíriában sem először dolgozott. Amennyire ismerni lehet, ismeri a viszonyokat, a konfliktus szereplőit, nem megy bele hülyeségekbe, vigyáz magára. Viszont nem is az a fajta „háborús tudósító”, aki összevizeli magát, ha fegyverropogást hall a távolból, majd a légkondicionált szállodájának erkélyéről előadja a magyar nézőknek, hogy micsoda háborús hős ő. Kódolva volt, hogy egyszer baj történik vele... És aki most azzal jönne, hogy „tudhatta, hogy lőnek, minek ment oda”, annak azt ajánlom, hogy gondolkozzon el azon, vajon mennyit tudnánk a világról, ha nem lennének olyan újságírók, mint ő. De ha ez nem működik, akkor legalább olvassa el Szlankó Bálint saját kezű beszámolóját az emberrablásról és a szabadulásról.
Ebben a cikkben, az attitűdjében, a józanságában, a nyugodtságában, a humorában benne van minden, amit erről a csávóról tudni kell.
A szívbajt hozta ránk. Örülök, hogy épségben megúszta.”
Ami szembetűnő különbség viszont, az a történetmesélés alatt elhangzó idézetek. (S most azon nem is lovagolnék, hogy Faludy György és Esterházy Péter is „megszólalt“.)
A tűzijáték előtti félórában meglátogattam a gyermekvédelemből érkező 160 gyermeket, akik idén a Karmelita Palota teraszáról nézhették, finomságok kíséretében az esti programot.