Egy ukrán politikus nagyon durván megfenyegette a miniszterelnök családját. A történet azonban nemcsak a mondatról szól, hanem arról a feltűnő csöndről is, amely a magyar baloldali és tiszás influenszerek részéről követi az ügyet. Orbán Viktor fenyegetés nem verte ki a biztosítékot a máskor oly érzékeny lelkűek között.
Hrihorij Omelcsenko ukrán politikus, korábbi képviselő, az Ukrán Biztonsági Szolgálat volt tisztje azt mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnökről: tudjuk, hol lakik, hol tölti az éjszakát, hol iszik sört, bort, hol szív vízipipát, hová jár ki, kikkel találkozik és így tovább. A politikus ezek után hozzátette, gondolkodjon el Orbán az öt gyermekén, hat unokáján.
Ezt is ajánljuk a témában
„Az ukránok már a családomat, a gyerekeimet és az unokáimat fenyegetik. Mindenki jól van, de azért mindennek van határa!” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.
A közélet egyik legfontosabb alapelve, hogy bizonyos határokat nem lépünk át. Lehet vitázni, lehet élesen bírálni, lehet szenvedélyesen politizálni – de az erőszak, és különösen a halálos fenyegetések minden demokratikus közösségben vörös vonalat jelentenek. Zelenszkij és tágabb köre hosszú ideje nagyon durva fenyegető üzemmódba kapcsolt, mivel a magyar kormány, élén Orbán Viktorral nem hajlandó engedni az ukrán követeléseknek. A vörös vonalat már régen átlépték, de
Éppen ezért különösen beszédes az a csend, amely a magyarországi baloldali és a Tisza Párthoz köthető influenszerek részéről tapasztalható, amikor Magyarországot vagy Orbán Viktort érő halálos fenyegetések kerülnek szóba. A hallgatás ugyanis a politikában soha nem semleges.
Ezt is ajánljuk a témában
A kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében valószínűleg úgy ítélték meg, hogy ez nem tartozik az olvasóikra.
Amikor egy közéleti szereplő vagy véleményformáló nem reagál egy ilyen súlyú ügyre, az önmagában is üzenet. Nem feltétlenül tudatos, nem feltétlenül rosszindulatú – de üzenet. A közéletben a morális mérce akkor hiteles, ha következetes. Ha valaki rendszeresen beszél a demokrácia védelméről, a gyűlöletbeszéd veszélyeiről vagy az erőszakos retorika káros hatásairól, akkor elvárható lenne, hogy
ugyanezeket az elveket akkor is képviselje, amikor az adott fenyegetés politikailag „nem a saját oldalát” érinti.
Ezt is ajánljuk a témában
A liberális zenészt láthatóan egyáltalán nem zavarja, hogy éppen az ukránok fenyegetik halálosan Orbán Viktort, és újabban már a családját is.
A kérdés tehát nem az, hogy ki hogyan viszonyul Orbán Viktor politikájához. Egy demokráciában teljesen legitim dolog élesen bírálni egy kormányfőt vagy egy kormány politikáját. A kérdés az, hogy a fizikai megsemmisítésre utaló fenyegetések, erőszakos fantáziák vagy nyílt gyilkossági utalások kapcsán miért nem halljuk ugyanazokat a hangokat, amelyek más esetekben azonnal és joggal jelennek meg.
A hallgatás mögött több ok is meghúzódhat.
Az egyik a politikai törzsi logika.
Van azonban egy másik, mélyebb probléma is: a politikai ellenfél dehumanizálása.
Ha a közéleti diskurzus évekig arról szól, hogy a másik oldal nem egyszerűen politikai ellenfél, hanem „ellenség”, „rendszer”, „bűnszervezet” vagy „diktatúra”, akkor idővel elmosódnak a határok. A retorika radikalizálódása könnyen oda vezethet, hogy egyesek már nem érzik szükségesnek az erőszakos kijelentések egyértelmű elutasítását. Nem azért, mert támogatnák az erőszakot – hanem mert a saját politikai narratívájukban a másik fél morális státusza már eleve megkérdőjeleződött.
Ez azonban rendkívül veszélyes folyamat.
A történelem számtalan példát szolgáltat arra, hogy a politikai erőszak soha nem egyetlen mondattal kezdődik. Először csak viccek, mémek, ironikus utalások jelennek meg. Aztán egyre durvább kijelentések következnek. Végül pedig a határ teljesen elmosódik a retorikai túlzás és a valódi fenyegetés között.
Egy felelős véleményformáló feladata éppen az lenne, hogy ezeket a határokat világosan meghúzza.Nem azért, mert egy adott politikust védeni kell. Hanem azért, mert a politikai közösséget kell védeni. Ha ma a miniszterelnök elleni halálos fenyegetések relativizálódnak vagy szó nélkül maradnak, akkor holnap bárki más válhat hasonló retorika célpontjává.
A közélet normái mindig precedenseken keresztül alakulnak.
Ha egy politikai tábor véleményformálói következetesen elutasítanak minden erőszakos utalást – függetlenül attól, hogy kit érintenek ezek –, akkor erős normát teremtenek. Ha viszont szelektíven reagálnak, azzal azt az üzenetet küldik: az elvek csak addig fontosak, amíg politikailag kényelmesek.
A Tisza Párt körüli influenszerközeg különösen érdekes ebből a szempontból. A párt kommunikációjának egyik alapvető eleme, hogy új politikai kultúrát ígér. Egy olyan közéletet, amely szakít a régi reflexekkel, a gyűlöletkeltéssel és a megosztottsággal. Ha ez valóban így van, akkor éppen az ilyen helyzetek lennének a legjobb alkalmak arra, hogy ezt a különbséget demonstrálják. Egy egyértelmű, rövid és világos mondat is elegendő lenne:
a politikai vitának vannak határai, és a halálos fenyegetések elfogadhatatlanok.
A közéleti hitelesség gyakran apró pillanatokban dől el. Egy tweetben. Egy Instagram-sztoriban. Egy félperces videóban. Az influenszerek világában ezek a gesztusok különösen fontosak, hiszen követők százezrei figyelik, milyen normákat képviselnek azok, akiket követnek.
Éppen ezért a mostani hallgatás nem csupán kommunikációs döntés. Morális kérdés is.
A magyar közélet már így is rendkívül polarizált. A bizalom alacsony, a politikai táborok között pedig szinte áthidalhatatlan a kommunikációs szakadék. Egy ilyen helyzetben minden olyan megszólalás, amely a politikai erőszak ellenében születik, hozzájárulhatna a közbeszéd normalizálásához. A csend viszont ennek az ellenkezőjét erősíti. Ha egy influenszer minden más ügyben gyorsan és határozottan reagál, de egy ilyen kérdésben csendben marad, azt a közönség is észreveszi.
A közéleti következetesség próbatétele mindig akkor jön el, amikor az elvek alkalmazása politikailag kényelmetlen.
A magyar demokráciának – minden vitájával és konfliktusával együtt – szüksége van arra, hogy bizonyos alapelvek vonatkozásában konszenzus legyen. Az egyik ilyen alapelv az, hogy a politikai erőszaknak nincs helye a közéletben. Sem akkor, ha baloldali politikust ér, sem akkor, ha jobboldalit. Sem akkor, ha a miniszterelnököt.
A kérdés tehát végső soron nem az, hogy ki melyik politikai oldalon áll. A kérdés az, hogy a közéleti szereplők hajlandók-e ugyanazt a morális mércét alkalmazni minden helyzetben. Mert a demokrácia nem csupán intézményekből áll. Hanem normákból is. És ezek a normák gyakran éppen a kimondott – vagy ki nem mondott – mondatokból épülnek fel.
(Nyitókép: Képernyőfotó)
A Tisza korábban élesen támadta a szolidaritási hozzájárulást, kormányon már megtartanák.
Egyre kevesebb az idő az uniós pénzek hazahozatalára.
Orbán méltatta a TEK leköszönő főigazgatóját, akivel kapcsolatban elmondta, munkája nélkül Magyarország nem lehetne Európa legbiztonságosabb országa.
A brüsszeli portálnak is feltűntek az összefonódások.
Az Euractiv cikkében kiemelte, hogy Ukrajna és Moldova EU-tagságának pontos feltételei továbbra is nyitott kérdések.
A volt miniszter arról is beszélt, hogy ugyanakkor Orbán Viktor nélkül nagyon komoly ellentétek lennének a párton belül.
Tételesen, öt pontban cáfolták Magyar Péter szerdán elhangzott állításait.
Lengyel Róbert szerint lehet, hogy ez egy populista intézkedés, de ő nem lép be a sunnyogók táborába.
Az Európai Bizottság vezető szóvivője szerint Von der Leyen és Magyar Péter egyeztetésén az Ukrán EU-csatlakozás és az orosz olajról való leválás kérdése is felmerülhet.
