Rossz lóra tettek: egy friss felmérés szerint a lengyelek teljesen kiábrándultak a Tusk-féle balliberális kormányból

A megkérdezettek kétharmada véli úgy, hogy a két éve regnáló kormány rosszabbul teljesít a vártnál.


A megkérdezettek kétharmada véli úgy, hogy a két éve regnáló kormány rosszabbul teljesít a vártnál.


Természetesen ilyen terve a magyar kormánynak nincs és nem is volt.


A lengyel lap felhívást intézett Donald Trump európai partnereihez, hogy megakadályozza a budapesti tárgyalások létrejöttét.


Már európai nagyhatalomnak képzelik magukat.


Agymosott putyinistának nevezi híveit, mire hívei mindenkit megnyugtatnak: nincs itt semmi látnivaló, őt így szeretjük. Francesca Rivafinoli írása.


„Nem mondtam ilyet, ki szoktam mondani, amit gondolok” – fogalmazott a Tisza Párt alelnöke.


A lengyel média forrong, az ukrán lap pedig mintha kissé esetlenül próbálná oltani a háza táján fellobbant tüzet.


A jeladót sajtóinformációk szerint a lengyel elnök ukrajnai látogatásakor helyezték el az autóban.


Egy felmérés szerint a lengyel ellenzéki szavazók ellenzik leginkább az ukrán menekülteknek nyújtott segélyek meghosszabbítását.


A cikk a Pew Intézet felmérésére hivatkozik, amely szerint a magyarok mindössze 17 százaléka támogatja a jó kapcsolatokat csak az Egyesült Államokkal.


A Rzeczpospolita ugyanakkor megjegyezte, az ukrán fél semmilyen anyagot nem bocsátott a lengyel nyomozók rendelkezésére.


„Az európai piac megnyitása egy privilégium, nem pedig kötelesség” – figyelmeztet a Rzeczpospolita publicistája.


Jacek Czaputowicz a 2022-es magyarországi LMBTQ+ népszavazást említette példának.


A Rzeczpospolita szerint míg az EU megpróbálja csökkenteni az orosz nyersanyagoktól való függőségét, addig Budapest az ellenkezőjét teszi.


A Rzeczpospolita cikke szerint Ukrajna NATO-ba hívásával egyre közelebb kerülnénk a „rémálom” megvalósulásához.





