rockzene

2022. január 30. 16:47
Azt akarom, hogy a világunk megmaradjon olyannak, amiben az emberek lehetnek tökéletlenek. Interjú.
2021. február 20. 6:50
„Nézegetem, miként épül be a neuronjaimba a finom mozgás, míg megszületik egy hang ”– mondja lapunknak a karanténban otthon gyakorló gitárkirály, Tátrai Tibor. Tavaly Artisjus-életműdíjat kapott, ötvenéves pálya áll mögötte, előtte pedig egy új blueszenekar terve. Szűkebb pátriájában, a „nyóckerben”, a Rákóczi téri fák alatt kérdeztük Tibuszt a gityós pilinckázásról, a kádári kultúrszabadságról, az „országos főnagysztársághoz” vezető útról és a járvány utáni jövőről.
2021. február 12. 7:01
A lázadók ünneplése után most hirtelen, álnaivan rácsodálkozunk, hogy mik mennek ebben a mai világban! Azok, akik egykor Mansont ünnepelték, ma inkább kitörlik őt a világból.
2020. május 9. 17:45
A legendás zenész 87 éves korában távozott.
2020. április 15. 12:39
„A zenész egyetlen lehetősége a megnyilvánulásra most az internet” – mondja az Edda gitárosa, aki karantén-videókat kezdett készíteni barátaival, zenésztársaival. Alapi István ötlete alapján a zenészek külön-külön, saját ministúdiójukban rögzítik a saját hangsávjukat, majd összerakják egy dallá. Az egyik legképzettebb magyar gitárost arról kérdeztük, hogy mekkora bajban van a rockszakma, és milyen túlélési technikák létezhetnek a járvány idején. Karantén-interjúnk!
2019. március 31. 16:04
A nemzet csótánya, rocksztár-nagypapa két turné között ugrott át a családjával pihenni és jótékonykodni.
2019. január 30. 19:32
Az Egyszerűen senkik vagytok c. új Kárpátia-dal klipjében a baloldali kulcsfigurák mellett a Jobbik képviselői is szerepelnek. Tényleg szakított a Kárpátia a Jobbikkal? Mi áll az új dal hátterében? Kik azok a senkik? „A Jóisten ránk rótta azt a feladatot, hogy politikai tényező legyünk” – mondja Petrás János zenekarvezető lapunknak, miközben a nemzeti rockért rajongókat felkavaró legfrissebb Kárpátia-dalról kérdezzük őt.
2018. november 6. 22:41
A zenészek számára pedig ez egyfajta hajtóerő vagy vonzerő is, hogy jobb akarsz lenni, mint a többiek, ki akarsz emelkedni vagy nagyon jól meg akarod csinálni. Interjú.
2018. szeptember 10. 10:17
A rocklegendaság az egy nagyon kényes kérdés. Interjú.
2018. szeptember 3. 13:32
Nem vagyok ijedős fiú, de rossz érzés olyan helyeken mozogni, ahol bármelyik pillanatban azt találhatja ki valamelyik liberális idióta, hogy elkezd lövöldözni.
2018. augusztus 8. 14:14
A duót hajnali háromkor találták meg a közönség sorai között.
2018. augusztus 7. 19:47
A P.Mobil lassan ötven éve meghatározó szereplője a hazai rockvilágnak, a veterán formáció most a fővárosban ad nagyszabású koncertet.
2018. július 21. 9:12
Merre tart a nemzeti rock? Hogyan változott meg a színtér az elmúlt 15 évben és sikerült-e áttörni a rétegzenék falán? Piros-fehér-zöld zászlók, telt ház, hangerő. Sümegre utaztunk, hogy megnézzük és megkérdezzük a Kárpátia zenekart – és rajongóikat, az igazságot kereső ötéves kisfiútól a felszabaduló anyukákon át a dalokat nem értő, de kedvelő mongol fiatalokig. Riportunk.
Mandiner.fesztivál
2016. március 27. 12:35
Alaposan. Azzal lepett meg, hogy - a dolgok jelenlegi állása szerint - annyi a Balázs Fecóval hónapok óta tervezett kanadai és amerikai körutazásunknak.A kanadai hatóságok határozottan a tudomásomra hozták, nem kívánják, hogy tiszteletemet tegyem hatalmas, gyönyörű, barátságos és egyébként vendégszerető országukban.
Mandiner.fesztivál
2016. január 4. 10:20
Ő azon kevesek egyike, akik az önpusztító rocksztár-életelvet (live fast, die young) röhögve kifordították és a a saját igényeihez alakították: live fast, die old.
2015. december 30. 13:28
Hát lehet ilyenkor szomorkodni? Ilyenkor, amikor meghalt Lemmy? Nem lehet. Amit létrehozott, kerek, egész, vége van, ahogy kell, nem hiányzik semmi. Nem marad űr utána. Hanem valami marad.
Mandiner.fesztivál
2015. június 14. 9:21
Több mint negyven zenekar lép fel a kedden, Szekszárdon kezdődő, ötnapos Csörge-tavi rockfesztiválon. Az idén 25 éves fesztivál hagyományaihoz híven a hazai rockzene előadóit, köztük a műfaj nagy öregjeit vonultatja fel. Utóbbiakat képviseli a Beatrice, Deák Bill Gyula, Takács Tamás, valamint Vörös István és a Prognózis.
Mandiner.fesztivál
2014. február 7. 10:19
A RaM Colosseum tárlata mintegy 800 négyzetméteren mutatja be a hatvanas évek elejétől a rendszerváltásig a magyar rock történetét.

összesen: 20 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó