És miként a Disney+-on látható 5 Seconds of Summer: So Perfect című dokumentumfilmből kiderül, a tagokat nagyon bántotta, hogy számos kritikus hasonlóképpen vélekedett róluk, nemhogy pop-punknak, hanem még pop-rocknak sem fogadták el őket, inkább inkább fiúbandaként hivatkoztak rájuk. Ez mondjuk nem annyira meglepő, ugyanis akkor irányult rájuk először komolyabb figyelem, amikor az ’N Sync egyik tagja a Twitteren méltatta a zenéjüket, majd az amerikai popcsapat turnézni is elvitte őket. És hát nyilván a rajongótáboruk is hasonlóképpen kisírt szemű kora tizenéves lányokból állt.
Az említett dokumentumfilm – amely inkább tekinthető egy egyórás reklámnak – ezeket a brutális turbulens első éveket dolgozza fel, sok minden nem derül ki a tagokról azt leszámítva, hogy kifejezetten szerénynek tűnnek. Inkább azt mutatja be, hogy akárhol tűnnek fel,
olyan hisztérikus őrjöngés váltanak ki, mint annak idején a Beatles.
És idővel valószínűleg már együtt tudnak élni azzal, hogy nem igazán fogadják el őket pop-punkként, mert a később már csak a megjelenésükben őrizték ezt a stílust, az albumaik populáris alternatív rock irányba indultak el, az új dalaik pedig nem a célközönségbe tartozva is kifejezetten élvezetesek.
A hisztéria körülöttük nem csitul, eddig több mint tizenhét milliárd lejátszást értek el a zenestreamelő szolgáltatásokon, és három albumuk nyitott az első helyen az amerikai Billboard 200-as listán. Utóbbi pedig még egy ausztrál előadónak sem sikerült korábban,