polgári

2022. július 26. 8:48
Az oldala bölcsességek egész tárháza, lehengerlő logikával.
2022. február 21. 19:26
Orbán KISZ-titkárként indult, aztán rokonszenves polgárivá alakult, végül szélsőjobbos putyinpincsi.
2016. november 15. 7:24
A felmérésből következő legfontosabb tanulság, hogy két jelentős csoportosulást képtelenek megszólítani napjaink politikai erői. A magukat polgári gondolkodásúaknak vallók otthontalanságán nem csodálkozhatunk.
Mandiner.történelem
2016. március 9. 10:52
A ma Magyarországot uraló politikai erő identitását, önazonosságát tekintve antikommunista, konzervatív, nemzeti, polgári és kulturális, szekuláris értelemben keresztény.
2015. december 13. 23:13
Azt látjuk, hogy lerohantak bennünket, Európa invázió alatt áll, úgy fest, mint egy csatatér, és amit eddig láttunk, az a jéghegy csúcsa. Hányan fognak elindulni még, hányan készülnek Európába? Azt hiszem, milliók, sőt tízmilliók.
2015. május 6. 14:35
A középosztály nem lehet zárt. Azt az üzenetet kell közvetíteni a szegényebbeknek is, hogy a kapuk nyitva állnak. Olyan életminőséget kell teremteni, hogy az embernek ne csak a napi megélhetéssel kelljen törődnie. Aki a mókuskeréken túl már a köz ügyeire is tud figyelni, polgárrá válik.
2014. október 28. 23:20
Ilyen összetételű volt valamikor a Fidesz bázisa, mint a mai menet. Ilyen választóközönséggel nyertek 1998-ban és ugyanilyen fiatal polgári közönség küzdött a könnyeivel 2002-ben a Millenárison. Nem csoda, hogy inkább visszafújták a Békemenetet.
2014. július 28. 7:27
Az új világban – amelyet a miniszterelnök munkaalapú nemzeti államként definiált – a kormánynak a nemzet érdekét kell szolgálnia, és védenie kell a közösségi tulajdont.
2014. február 15. 9:32
Az üzenetek egyszerűek, könnyen befogadhatóak. Három oldalról támadják Magyarországot. A Gyurcsány elvette pénzt, a Fidesz visszaadta. REZSI. CSÖKKENTÉS. Kérdezni általában nem lehet, a siker garantáltnak tűnik.
2014. február 12. 20:59
Nehezen tudom elképzelni, hogy egy jó érzésű polgári-konzervatív ember egyetért vagy egyáltalán megérti, hogy a kormányfő mit művel az elmúlt években.