Lantos Csaba

2020. július 27. 17:23
Lázár János fideszes országgyűlési képviselőt választották meg elnökké a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) hétfői tisztújító közgyűlésén.
Mandiner.makronóm
2019. április 4. 11:48
Nagyjából 400 főre teszem a számukat. Interjú.
Bankügyek
2016. november 21. 12:35
Rendkívüli közgyűlésen döntöttek az FHB új vezetőségi tagjairól, több korábbi vezető is elveszítette eddigi pozícióit. A takarékszövetkezeti integráció részvényesei csak a szavazataik alig több, mint felével élhettek egy korábbi alapszabály-módosításnak köszönhetően.
Liget Budapest
2016. március 24. 20:10
Világnézetileg nagyon eltérő közéleti szereplők is aláírták a Városliget megújításának kormányzati tervét támogató petíciót: Lakatos Márk stylist és György Péter esztéta csakúgy, mint Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és Freund Tamás agykutató. Ahogy múlt héten az ellenzők petícióját, ezt a listát is a Mandiner közli elsőként.
Hallgatólagosság
2016. március 16. 12:50
Az egészségügyben hallgatólagos megállapodás van az ellátási döntéshozók és a politikusok között, az orvosi jövedelmek nagy része pedig illegális forrásból származik – hangoztatták a neves közéleti személyiségekből álló Eötvös József Csoport vitaestjén a Párbeszéd Házában. Lantos Csaba közgazdász, magánkórházat is üzemeltető befektető szerint az EU-n belül Magyarországon a legmagasabb az orvosoknak zsebbe kifizetett pénzek aránya; Oberfrank Ferenc volt OEP főigazgató szerint pedig egyszerűen hazug az egészségügy rendszere. Tudósításunk.
2012. szeptember 13. 21:25
Szarvas Ferencet, a MÁV volt vezetőjét jelöli a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) vezérigazgatói posztjára a főpolgármester.
2010. július 14. 8:33
Két Fidesz-közeli biztosítótársaságnak nem kell fizetnie bankadót, derül ki a Hírszerző összeállításából: a nyolcadik leggazdagabb magyar tulajdonában álló Wabardnak, illetve a többek közt Járai Zsigmond és Martonyi János tulajdonában álló CIG-nek.