Orbán Viktor egy napot adott a döntésre, egy hetet kértem

„Ha megengedi, bemelegítésképp hadd teszteljük a memóriáját: emlékszik esetleg arra, hogy hol volt, mit csinált május 11-én?

Melyik évben? 2022-ben? Legfeljebb tippelni tudnék, de fogalmam sincs.

Aznap Orbán Viktor régi és új miniszter(jelölt)ekkel folytatott megbeszélést a Karmelitában ötödik kormánya megalakításáról. Ekkor Lantos Csaba még nem volt a képben, később mikor és hogyan keresték meg azzal, hogy »helyzet van«?

Rajk-szakkollégista voltam a Közgázon, akkor még a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, évről évre mindig volt nyári táborunk. Megalakult aztán a Bibó, meghívtuk őket is, ez hagyománnyá vált, igaz, általában jól megvertek minket fociban. Itt ismertük meg egymást Orbán Viktorral. Fiatal felnőttként jönnek létre azok a bizalmi szálak, amelyek elkísérik az embert egész életében. Ez a mi esetünkben sem volt másképp. Már akkor és ott megfogalmazódott, hogy ennek a korszaknak egyszer vége lesz, és tenni kellene valamit. Nem tudtuk, hogy mikor, de nem terveztünk örökké abban a brezsnyevi tespedtségben élni. A jó kapcsolat azóta is megvolt, a miniszterelnök úr időnként felhívott, és megkérdezte a véleményem egy-egy aktuális kérdésről. Sosem voltam a személyes tanácsadója,

De időről időre keresztezték egymást az útjaink. novemberben is csörgött a telefonom, gondoltam, hogy megint van egy konkrét ügy, kiderült, hogy tényleg van.

Ismertette a helyzetet, én kértem egy hét gondolkodási időt, ő azt mondta, egy nap. Megalkudtunk három napban, és végül igent mondtam.

Őszintén: mondhatott volna nemet?

Mondhattam volna. Ez egy valódi választási lehetőség volt, a kihívás súlyával együtt számomra nagyon megtisztelő. Túl vagyok a hatvanon, felneveltem hét gyereket, már unokám is van, úgy hozta az élet, hogy volt egy társadalmi lift, amibe be tudtam szállni, jókor voltam jó helyen. Láttam már eleget a pénzügyi világtól a közéleten át az energiaszektorig, a mostani helyzetet pedig úgy fogtam fel, hogy ha a haza hív, mert baj van, kötelességem szolgálatba helyezni magam.

A Bolyai-díj egyik alapítójaként és a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumi tagjaként, korábbi elnökeként nem nehéz kitalálni, hogy én egy patrióta vagyok. Lemondtam több, számomra nagyon fontos üzleti pozícióról, ez egyfajta áldozat az új szerepkörért, még ha nem is feltétlenül érzem annak. Az életmódom is teljesen megváltozott, de úgy voltam vele, hogy most félre kell tennem mindent.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán