Európai élvonalba került Magyarország: röpke hét évvel előztük meg a tervünket

2024. augusztus 23. 11:04

Sikerült egy 2030-as célt elérni – már 2023-ban.

2024. augusztus 23. 11:04
null

Nyitókép: FREDERICK FLORIN / AFP

„Magyarország törvényben megerősített vállalása, hogy az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását 1990-hez képest legalább 40 százalékkal csökkenti 2030-ra. Az előzetes adatok szerint a hazai ÜHG-kibocsátás tavaly a megelőző esztendőhöz mérten jelentős arányban, 9,5 százalékkal mérséklődött. Az 1990-es bázisévhez viszonyítva ezzel összességében 43 százalékos csökkenésnél tartunk, 2023-ban tehát nemcsak elértük, hanem már túl is teljesítettük 2030-as célkitűzésünket” – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter az Energiaügyi Minisztérium (EM) péntek reggeli közleményében.

A közlemény szerint a HungaroMet Nonprofit Zrt. előzetes adataiból megállapítható, hogy a legnagyobb arányú kibocsátás-csökkenést iparági bontásban az energiaszektor produkálta tavaly 11 százalékkal.

A nagyobb erőművek és fűtőerőművek kibocsátása a tudatos fogyasztói magatartásnak és az enyhe téli időjárásnak is betudhatóan ötödével esett vissza. A zöld átállás lendületes előrehaladását jelzi, hogy míg a fosszilis alapú energiatermelés 18 százalékkal mérséklődött, a naperőművek termelése közel másfélszeresére, 47 százalékkal nőtt.

Hozzátették: a legnagyobb kibocsátók közé tartozó közlekedésben a korábbi évek emelkedő tendenciáját 2023-ban nagymértékű, 7,1 százalékos csökkentésbe sikerült átfordítani. Az ETS uniós kvótakereskedelmi rendszerben nyilvántartott leginkább szennyező létesítmények kibocsátása éves alapon 13,6 százalékkal esett vissza a múlt évben. A végleges kibocsátási adatok 2025 nyarán lesznek majd elérhetők.

Az Eurostat augusztusi közleménye szerint Magyarország 2024 első negyedévében a tagállamok első harmadába tartozott a kibocsátás-csökkentésben.

Magyarország az idei első három hónapban is úgy tudta mérsékelni az ÜHG-kibocsátását, hogy gazdasági teljesítményét növelte. Uniós összevetésben Magyarország az európai élvonalba került az egy főre jutó kibocsátás mértékével, amely a 2022-höz képest kimutatható 8 százalékos mérséklődéssel jelenleg 5,6 tonna CO2 egyenértéket tesz ki – hangsúlyozták a közleményben.

Lantos Csaba leszögezte, mennyire elkötelezett Magyarország

Lantos Csaba kiemelte: „az eredmények látványosan igazolják Magyarország elkötelezettségét a klímavédelmi célok teljesítése mellett, fontos előrelépést jelentenek a fenntarthatóság felé vezető úton. A sikerhez érdemben hozzájárultak a kormányzati erőfeszítések egyebek mellett a zöldenergia termelésének és tárolásának ösztönzésében, az energiahatékonyság fokozásában, az ipar és a közlekedés zöldítésében. Az Energiaügyi Minisztérium az eddigi teljesítmény alapján, a teremtett környezet és a jövő nemzedékek életminőségének védelme érdekében klímavállalásunk fokozását javasolja. A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímatervben a 2030-ra kitűzött 40 százalékos kibocsátás-csökkentési célszám nagyarányú megemelését kezdeményeztük 50 százalékra”.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. augusztus 25. 08:49
Akkor végre Greta Thunberg is foglalkozhat a magyar jogállamiság helyzetével. Amúgy az EU adja a globális kibocsátás kb 16%-át. Mi pedig ennek adjuk kb az 1%-át. Szóval kb mindegy mit csinálunk.
B_kanya
2024. augusztus 24. 18:19
cccbasatu 2024. augusztus 24. 13:31 ".Szóval kurvára gazdagok vagyunk a Kínai hiteleknek köszönhetően!" Szóval hazudsz, de csak azért, mert nem ismered a számokat. "Szóval meg lesz a böjtje ennek is mert mentek a börtönbe ha addig nem húznak benneteket villany karóra!" Igen, választás félidejében mindig jön egy qurcsányi vodkaszagú börtönnel fenyegetőzés... "Magukat is el fogják vinni". www.youtube.com/watch?v=HIYoYPoGBMY
B_kanya
2024. augusztus 24. 18:15
gilou-au-clavier 2024. augusztus 23. 16:58 "A random jobbernyik buksika, komcsi kocsmai okoskodó Bélabácsi szerint klímaváltozás sincs, azt meg pláne tagadják, hogy ezt az emberi tevékenység okozta masszív üvegházgáz-kibocsátás okozná. .... Aki nem hiszi, az menjen ki a Homokhátságba vagy bárhova az Alföldön kb." A pötiborgoru féle maszturbálással ellentétben íme a fideszes propaganda, amely a monolit KESMA: (a codojtermelő pötibozgoru kedvéért: a PS nem a KESMA tagja). pestisracok.hu/lassan-mondjak-hogy-mindenki-megertse-az-ontozes-nem-oldja-meg-az-aszalyproblemat/ "Ha odatesszük az öntözésfétis mellé a táji víztározásban, a víz természetes körforgásában, életközpontúságban, fenntarthatóságban gondolkodó szemléletet, akkor egyből elhalványul az öntözés biztonsága és jövedelmezősége az utóbbi által kínált biztonság és jövedelmezőség mellett…" Nahát...
B_kanya
2024. augusztus 24. 18:08
"JohnnyBeGood 2024. augusztus 24. 11:54 • Szerkesztve Azóta csak összeszerelnek, ész nélkül, bagóért." Nézd: "The economy of Hungary is a high-income mixed economy, ranked as the 9th most complex economy according to the Economic Complexity Index." Majd megmagyarázod.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!