Orbán Viktor felvázolta Magyarország nagy útját

Címlapsztárunkat parafrazeálva: hangos dal szólt július közepén Tusnádfürdőn, amikor Orbán Viktor világpolitikai helyzetértékelést adott, és a magyar kilátásokat elemezte beszédében. Akadtak jó néhányan, akik a kormánypártok választás előtti békekam­pányát afféle nettó propagandának bélyegezték, mondván, ezzel a zivataros időket élő Magyarország vezetői elkendőzhetik az ország va­lódi problémáit, egyben a választók fejében az egekig srófolhatják a vok­solás tétjét.

Ma már biztosan tudjuk: ez nettó butaság. Sőt. A kampánynak jócskán vége, Magyar Péter két csajozós poszt között bicskanyitogató stílusban ad elő olyan, kö­zepesen kidolgozatlan szakpolitikai elképzeléseket, mint „a kint élő honfitársaink tájékoztatása a hazaköltözés előnyeiről” meg az áfacsökkentés az egyébként is ingatag lábakon álló költségvetések idején. Gyurcsány Ferenc puffog, a többi ellenzéki formáció az egzisztálás szélén táncol.

Tusnádfürdőn a miniszterelnök egyértelművé tette: a háború, illetve az arra adott hibás európai uniós válaszok olyan folyamatokat erősítettek fel, amiket összességében nem túlzás világrendszerváltásnak nevezni, s természetesen Magyarország jövőjét is óriási mértékben befolyásolják.

Meg tud-e erősödni Európa? Meddig izmosodik a Kelet? Milyen irányt vesz az Egyesült Államok? És ami a legfontosabb: a háború minden problémánkban benne van, mindent érint, ami ma Magyarorszá­gon vagy rosszul van, vagy nincs elég jól. A békepártiság tehát nem kampányszlogen, hanem az igazságok legtisztábbika.

A háború okozza elsődlegesen – az Európai Unió és Oroszország gazdasági különválasztása által – az EU lemaradását a világ többi gazdasági központjától, aminek következtében cselekvési opciói egyre szűkülnek; a háború teszi élessé az eleddig szunnyadó amerikai–kínai ellentétet, muníciót adva azon cinikus realistáknak és naiv ideológusoknak, akik „demokráciák” és „autokráciák” küzdelme­ként látják a világot, mintha ezek tiszta formái léteztek volna bárhol valaha is; a háború ver éket Közép-­Európa békét és lázálmok hajtotta szabadság­harcot akaró népei közé.

Ezért beszél a miniszterelnök annak kitörte után két és fél évvel még mindig a háborúról: amíg ezt a problémát nem oldjuk meg, addig kevés dolgot tudunk igazán megoldani. Ráadásul a napokban megtörtént, amitől tartani lehetett: a harcok továbbterjedtek. Itt az ideje belátni, hogy a konfliktust kizárólag a tárgyalóasztal mellett lehet megoldani.

Útravaló is tehát a miniszterelnök tusnádi beszéde, akárcsak a hasonló témákat és kérdéseket is feszegető MCC Feszt programjai – ezekről a beszámolók elérhetők honlapunkon és YouTube-csatornánkon.

S útravaló hetilapunk e számának melléklete is: tisztán írja le a körülöttünk elterülő világot, Magyar­ország elkövetkező néhány évnyi útjának irányát, peremfeltételeit és buktatóit, éleslátással, bármikor elővehető gondolatokkal szolgál a potenciálisan kialakuló helyzetekhez.

„A politika a kultúrától folyásirányban lefelé van” – mondta volt Andrew Breitbart, helyesen. Így aztán ahogy a politika kinéz, nagy vonalakban úgy néz ki annak ősképe, a kultúra is, függetlenül attól a műfaji távolságtól, ami egy szabadegyetemi előadást egy életszagú kulturális ­turisztikai melléklettől elválaszt.

A tusványosi beszéd Magyarország nagy útjáról szól, a Mandiner Útravaló az egyes magyarok egyéni, kis útjai­ról az élet sűrűjében. Töltekezésre szükség van politikai és kulturális értelemben, egyenként és közösségként egyaránt. Tartsanak velünk!