Pánik Romániában: orosz drónok szóródtak szét a határ mentén – fenyegetéssel reagáltak a románok

A román külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan provokálja a NATO-t.

A gépen húsz török állampolgár utazott.

Fedélzetén 20 emberrel lezuhant kedden egy török katonai teherszállító repülőgép Georgiában a török védelmi minisztérium bejelentése szerint. A tárca tájékoztatása szerint a C-130 típusú gép Azerbajdzsánból indult vissza Törökország felé, a mentési munkálatokat pedig – a georgiai és az azeri hatóságokkal együttműködésben – máris megkezdték.

A közleményben nem tértek ki a szerencsétlenség okára, sem esetleges áldozatokra. Később a minisztérium azt közölte, hogy a gépen húsz török állampolgár utazott.
A török hadseregben rendszeresen használják a C-130-as gépeket személyszállításra, illetve logisztikai műveletekben is bevetik őket. A szerencsétlenségről az NTV török magántelevízió és más médiumok is közöltek képsorokat, amelyeken látható, amint a repülőgépből fehér füst tör elő és spirális vonalban süllyedni kezd.
A georgiai belügyminisztérium a sajtóval azt közölte, a repülőgép az Azerbajdzsánnal határos Kaheti régióban lévő, a georgiai-azeri határtól alig öt kilométerre lévő Szignagi városában zuhant le, hozzátéve, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak.
A tragédia nyomán részvétét nyilvánította mind Recep Tayyip Erdogan török, mind pedig Ilham Aliyev azeri államfő. Erdogan mártíroknak nevezte a halálos áldozatokat, pontos számukra azonban nem tért ki.
Ali Yerlikaya török belügyminiszter az X-en szintén megrendülését fejezte ki, hozzátéve, hogy elindult a tragédia helyszínére, ahol várhatóan találkozik georgiai kollégájával, Gela Geladzével. A szerencsétlenség okát egyelőre nem közölték. A georgiai légi közlekedési hatóság (Szakaeronavigacia) tájékoztatása szerint a gép néhány perccel a georgiai légtérbe való érkezése után tűnt el a radarról anélkül, hogy vészjelzést adott volna le.
(MTI/Mandiner)
Ezt is ajánljuk a témában

A román külügyminiszter szerint Oroszország szándékosan provokálja a NATO-t.

Nyitókép: Aleksander Kalka / NurPhoto / NurPhoto via AFP