Fejvakarós összeg: kiderült, mennyibe került eddig az Egyesült Államoknak az iráni katonai művelet

A Pentagon a következő évre kért költségvetés összegét is közölte.


A Pentagon a következő évre kért költségvetés összegét is közölte.


A tervek szerint a férfiak számára 75 napos lenne a kötelező sorkatonai szolgálat, míg a nők önkéntesen jelentkezhetnének katonai kiképzésre.


A hadrendbe állított Szu–35S típusú gépek légi és földi célpontok elleni bevetésekre is alkalmasak.



Bekövetkezett, amitől mindenki tartott.


Az európai elit – köztük Manfred Weber – egyértelműen eldöntötte, hogy Ukrajna érdekében háborúzni akar.


Körülbelül kétmillióan menekülnek a mozgósítás elől, több százezer katona pedig dezertált.


A társát még keresik. A perzsa állam már magának tulajdonítja a gép lelövését.


A fegyveres harcot csak kézikönyvekből ismerő nyugati erők képtelenek lépést tartani a modern hadviselés gyorsan változó harctéri követelményeivel.


A körülmények egyelőre nem teljesen tisztázottak, az ukrán hadsereg néma maradt.


A kormány új módszerrel venné elejét a törvénytelenségeknek, de a lépés inkább kétségbeesettnek tűnik.


A lebukott informatikus tiszás ukrán kémről kiderült, hogy egy titokzatos ukrán hackercsoport kötelekébe került.


Kijevben nagyon reménykednek Magyar Péter győzelmében.


Az amerikai hadsereg mesterségesintelligencia-alapú fegyvereket is bevet a Közel-Keleten.


A cseh fél csodálja a magyar hadsereg modernizációját – jelentette ki a cseh védelmi miniszter.


A román elnök elmondta: Ukrajna továbbra is számíthat Románia támogatására katonai, energetikai és diplomáciai területen.


Ismét dróncsapás érte az Erbílben üzemelő amerikai bázist.


Vitályos Eszter is reagált az ukrán elnök fenyegetésére.


Életveszélyesen megfenyegette a magyar kormányfőt Zelenszkij. Az ukrán elnök a 90 milliárd eurós hitel miatt ragadtatta magát újabb verbális ökölrázásra.


Az izraeli hadsereg világosan közölte a terveit.
