Nagy ötlet, mi baj lehet belőle: Amerikában el akarják törölni a kötelező védőoltásokat, épp amikor megjelent a pestis

„Megvetéssel, rabszolgasággal van átitatva” – mondta az állami tiszti főorvos a sajtótájékoztatón.


„Megvetéssel, rabszolgasággal van átitatva” – mondta az állami tiszti főorvos a sajtótájékoztatón.


Az amerikai kisváros rövid időre Gotham Cityvé változott.


Rekordfogás Amerikában.


Ron DeSantis floridai kormányzó leszögezte, hogy az utak nem válhatnak politikai üzenetek hordozóivá.


A kulisszák persze amerikaiak. Dollár a fizetőeszköz, hatfős asztaltársaság felett arcpirító húsz százalék a kötelező borravaló, és Toyota Camryvel jár, akinek Volkswagen Golffal kellene járnia. Veczán Zoltán riportja.


Az Axiom-4 misszió keddi indulását az időjárási viszonyok miatt halasztották el.


Kellemetlen vendég érkezett...


Cséke György roppant őszinte és önkritikus interjút adott lapunknak.


A Miami Beach-i nyomozók által kiadott elfogatóparancs szerint az elkövető romantikus kapcsolatban állt az egyik áldozattal, a 66 éves Carlos Villaquirannal.


Az amerikai elnök szerint Ukrajna vezetése a hibás a jelenlegi helyzetért.



Még nem tudni, hogy kerültek oda.


A Microsoft alapítója a múltban bírálta Trumpot, különösen az első kormányának a COVID-19 világjárványra adott válasza miatt.


A floridai szemmagassághoz képest Magyar Péter valóban az, aminek Menczer mondta: kicsi. Sőt nagyon kicsi.



Meglepetésszerűen Amerikába látogatott Orbán Viktor, hogy a floridai Mar-a-Lagóban Donald Trumppal, Elon Muskkal és Michael Waltzcal találkozzon. A magyar miniszterelnök hétfőn indult, kedden pedig már Budapesten van programja.


Florida egyik megyéjében az új elnök nevét viseli innentől az egyik sugárút.


Nincs több spekuláció arról, hogy csatatérállam-e a Napsütötte Állam.


Donald Trump bizonyos abban, hogy hívei nem lesznek erőszakosak, bármi is lesz az eredmény.


Szaporodnak a furcsaságok a levélszavazatokkal kapcsolatban.
