Orbán Viktor magányos páriából lassacskán mainstream lesz, s kint, a „kávézóban” dőlnek majd el a fontos dolgok
Minden újítónak ez a sorsa akár tudományos, akár művészeti, akár politikai, akár vallási téren. Ungváry Zsolt írása.
Január 20-át követően jelentősen bővülni fog Magyarország mozgástere.
„David Pressman és a Biden-adminisztráció utolsó elkeseredett akciója példázza talán a legjobban, hogy mi várt volna Magyarországra és a patrióta, békepárti politikai erőkre, ha novemberben nem Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást. Szerencsére hazánk számára kedvező lett a választási eredmény, így Trump január 20-i beiktatásának dátuma egy új időszak nyitánya, alapjaiban megváltozik a világ, egyben Magyarország politikai és gazdasági mozgástere is érdemben növekedik. Nézzük részletesen, mi várható 2025-ben!
Donald Trump erősen támaszkodik Orbán Viktorra, akivel az elmúlt hónapokban többször is egyeztetett, például Floridában is fogadta. Ennek a december 9-i találkozónak fontos üzenete van, ugyanis az európai vezetők közül a magyar kormányfőt fogadta elsőként a magánrezidenciáján.
Az ilyen találkozók szempontjából pedig mindig fontos a sorrend, így érdemes felidézni, hogy a megválasztása óta mely állami vezetőket látta vendégül Donald Trump Floridában: november 15-én Javier Milei argentin elnököt, november 30-án az azóta lemondott Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt, december 9-én Orbán Viktort, január 4-én pedig Giorgia Meloni olasz kormányfőt. Ez utóbbi sem meglepő, ugyanis Meloni Orbán Viktorhoz hasonlóan szuverenista politikus és Donald Trump szövetségesei közé tartozik, ugyanakkor a jelek szerint Orbán Viktort jobban kedveli, erősebben támaszkodik rá.
Ez hazánk szempontjából kiemelten fontos, hiszen Trump a január 20-i beiktatása után gyors béketeremtést ígért, az elképzeléseiben pedig nagy a hasonlóság ahhoz, amit Orbán Viktor is hangoztat évek óta. Meloni ezzel szemben a háború kérdésében inkább a brüsszeli állásponthoz igazodott, így ebben kevésbé van egyetértés közte és Trump között.
Január 20-át követően Magyarország politikai és gazdasági mozgástere érdemben bővül, ugyanis az Amerikai Egyesült Államok új vezetése számos kérdésben osztja a magyar álláspontot és a legfontosabb európai partnerként tekint a magyar kormányfőre. Ennek rövid időn belül gazdasági hatásai is lesznek, elég csak a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodásra gondolni, amelyet a Biden-adminisztráció függesztett fel, és Trump várhatóan újra megállapodást köt a kérdésben a magyar kormánnyal.”
Ezt is ajánljuk a témában
Minden újítónak ez a sorsa akár tudományos, akár művészeti, akár politikai, akár vallási téren. Ungváry Zsolt írása.
Nyitókép: ZOLTAN FISCHER / X ACCOUNT OF HUNGARY'S PRIME MINISTER VIKTOR ORBAN / AFP