Orbán Viktor magányos páriából lassacskán mainstream lesz, s kint, a „kávézóban” dőlnek majd el a fontos dolgok

Nyitókép: AFP/Tobias Steinmaurer

Tézisek és antitézisek ritmusa mozgatja a világot; az emberek e szerint csoportosulnak. Vannak a szürkék, normakövető fantáziátlanok, akik azt hiszik, mindig a fősodor az igaz – például a Nap kering a Föld körül –,

Mint a mi kommunistáink, akik ’45 óta mindig az aktuális fősodort támogatták. Elhitték, hogy Mindszenty áruló, támogatták a kék cédulás Rajkot, majd elhitték a Rajk-pert, éppen úgy, mint amikor Apró Antal a rehabilitáláskor azt ígérte: „Soha többet”; és két évvel később bólogattak ugyanennek az Aprónak a bejelentésére a bűnös Nagy Imre kivégzéséről. Elfogadták Sztálint a nagy szabadító vezérnek, de lelkesen üdvözölték a XX. Kongresszust; megtapsolták Rákosit, aztán Kádár mellé álltak, vállukra emelték Hruscsovot és Brezsnyevet, sőt még Csernyenkót is. Támogatták a peresztrojkát, de Horn Gyula volt az első, aki a Parlamentben felvetette a NATO-hoz való csatlakozást,

Mindig tudták, mi a „fősodor”, és attól sosem tértek el. Az sem zavarta őket, ha az új fősodor homlokegyenest ellenkezett az előzővel, mert gond nélkül besoroltak az új mellé.

És vannak, akik előre látnak, tudják, mik a bűnök és hibák, de már a kivezető utat és a leendő célt is ismerik; akiket ezért üldöznek, megbélyegeznek, megvetnek, kitaszítanak. De amikor már nyilvánvalóan igazuk lett, akkor a fantáziátlanok is felfogják az idők szavát, köztük a mindig jókor átállók, akik akár élére is ugranak a folyamatoknak, az úttörőket pedig továbbra is deviánsnak tartják – hiszen már rajtuk ragadt, hiába derül ki később az igazuk –,

Az EU alapító atyái kereszténydemokraták voltak, mert tudták, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Aztán jöttek a svéd, német és egyéb szociáldemokraták, megteremtették a jóléti államot, csak kilúgozták belőle a tartalmat, s így óhatatlanul összeomlott a kereszténydemokraták és szociáldemokraták váltógazdálkodására épülő nyugati politikai rendszer, és lett helyette mára a globalisták és szuverenisták játszótere. Már nem számítanak a korábbi elvek és irányzatok, bal- és jobboldaliak nagykoalíciókba omlanak, hogy megakadályozzák a szuverenisták győzelmét. Látjuk ezt az EP-ben, látjuk a német tartományokban, és rövidesen kiderül, vajon a szövetségi választás után is összefognak-e a kereszténydemokraták a leváltandó, bukott szocdemekkel a demokrácia újabb dicsőségére, vagy – mint az osztrákoknál – már nem lehet tovább ezt a hazugságot fenntartani.

Orbán Viktor az a típus, akiben megvan a képesség az aktuális fősodor helyett a leendőt meglátni.

Magyarországon a nyugatinál előbb, legkésőbb 1994-re vált egyértelművé ez a nemzeti-globalista felosztás a liberális SZDSZ-nek és a poszt-kommunista MSZP-nek a nemzeti erőkkel szembeni egymásra találásával. Nálunk persze ennek évezredes hagyománya volt, mindig akadt egy társaság, amelyik idegen segítséggel a magyar érdekek ellen tört. A Fidesz ugyan 1998-ban még a „polgári” jelzővel fejezte ki a szocialistákkal szemben a kommunista múlt felszámolásának szándékát, de 2010 után nem véletlenül vetette ezt el, mert immár a szuverenitás a jövő. 

Orbán szép lassan magányos páriából (minden újítónak ez a sorsa akár tudományos, akár művészeti, akár politikai, akár vallási téren) egyre több követővel bíró véleményvezér, lassacskán mainstream lesz. Pár éve még egyedül üldögélt az Európai Tanácsban, csak őt kellett kiküldeni kávézni, ha valamit keresztül akartak nyomni, most már Melonit, Ficót, lassan Kicklt, majd Le Pent vagy Wilderst is küldhetik vele. S a mocsár ilyenkor átfordul,

Az „európaiság” az a furkósbot, amivel megpróbálták beterelni a mieinket a közös akolba, de mi van, ha a szuverenisták lesznek többségben? Akkor már nem gender-migráció-háború-liberalizmus-woke-metoo lesz az „európaiság”, hanem hagyományok-béke-Isten-haza-család-férfi-nő-gyermek.

És ezúttal a nagy nyugati szelet sem a levitézlett demokraták fújják, hanem az a Trump, akinek a győzelmét Orbán mindenkinél előbb jelezte és várta, már 2016-ban is. És ne feledjük az alelnökét, a fiatal J.D. Vance-t, aki jó eséllyel követi majd Trumpot az elnöki székben, és aki nem csak Orbán lelkes támogatója, hanem – a wikipédia szerint – egyenesen „szélsőjobboldali populista”.

Minket még megbüntettek, pellengérre állítottak azért (kerítés, migránskvóta elutasítása, gyermekvédelmi törvény), ami egyre elfogadottabbá válik. Ez a természetük; mindig a büntetéssel próbálkoznak az új irányzat ellen (legyen az akár Galilei, Batthyány vagy Orbán), s ahogy egyre többen csatlakoznak hozzájuk, azokat is büntetik, egészen addig, amíg az új irányzat támogatottsága el nem éri a kritikus szintet és át nem fordul mainstreambe. (Láttuk ezt Magyarországon ’56 kapcsán; néhány hónap alatt az addig ellenforradalmazó, szovjetfelszabadítózó bagázs stílust váltott, hogy betagozódjon.)

Most is ezen az úton járunk, s ahogy a bolsevista szovjet birodalom összeomlott, úgy fog a globalista EU is.

Csak nehogy a mi szokásos balszerencsés formánk köszöntsön ránk, amikor éppen a sorsfordító helyzetben valami kretén ragadja meg a hatalmat; pont akkorra szavazzák le a nemzeti szuverenista erőket, amikor végre fősodorrá válnánk.