Újra lángoltak a BKV buszai – a dolgozók szerint időzített bombán utazunk

A fővárosban közlekedő, akár 25 éves járművek valós biztonsági kockázatot jelentenek, a szakszervezet pedig figyelmeztet: ha nem lesz megoldás, újabb tűzesetek jönnek.

Veszélyben az utasok? Szakértő szerint öreg és rosszul karbantartott a budapesti buszflotta.
Az első busz kigyulladása még nem volt aggasztó, mivel egy többezres flotta műszaki üzemeltetése során ilyesmi egyszer bárhol, bármikor előfordulhat – mondta el Wintermantel Zsolt, a BP Műhely szakértője a Borsnak.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a héten három busz gyulladt ki Budapesten közel 24 óra alatt. Ezekből kettőn utasok is tartózkodtak, mielőtt a járművek teljesen kiégtek, míg egy esetben az utasok nélkül közlekedő busz sofőrje meg tudta fékezni a lángokat.
Ezt is ajánljuk a témában
A fővárosban közlekedő, akár 25 éves járművek valós biztonsági kockázatot jelentenek, a szakszervezet pedig figyelmeztet: ha nem lesz megoldás, újabb tűzesetek jönnek.
A tüzekben személyi sérülés nem, viszont jelentős anyagi kár jelentkezett.
Wintermantel Zsolt elmondta, hogy egy nap leforgása alatt háromszor is megtörténjen, statisztikailag szinte a lehetetlen kategóriába tartozik. Ennek biztosan van valami oka, mert ezt csak a véletlennel már nem lehet indokolni.
Mindhárom esetben közös pont egyébként, hogy a megsérült járművek motorterében csaptak fel a lángok.
A közlekedésmérnök továbbá kiemelte: kimondottan örül, hogy a kormányhivatal elrendelte a buszok átfogó vizsgálatát, mert statisztikailag semmivel nem igazolható, hogy 24 óra leforgása alatt három busz így meghibásodik, és abból kettő teljesen kiég.
Ezt is ajánljuk a témában
Bizonyos járatok menetrendje ritkulni fog az éjszakai buszok miatt.
A kiégett autóbuszok közül a két Mercedes Citaro is 24 éves volt már”
– tette hozzá Wintermantel, majd azt is elmondta, hogy
Ez azt jelenti, hogy legalább kétszer kiszolgálták az élettartamukat ezek a járművek. Ilyenkor már exponenciálisan növekszik a meghibásodás, illetve az anyagfáradás lehetősége”
– hangsúlyozta a szakértő, aki egyetértett azzal, hogy a busztüzek egyik legvalószínűbb oka az, hogy elmaradt a motormosás és a karbantartás a járműveken.
Legutóbb, 2010 előtt nagyon rossz állapotban volt a BKV járműflottája, amely Tarlós István főpolgármestersége alatt jelentős fiatalításon ment át, új buszok beszerzésével, illetve külső szolgáltatók bevonásával”
– emlékeztetett Wintermantel Zsolt. Majd rámutatott:
sajnos, az elmúlt években újra elkezdett öregedni a buszpark, mert a járművek cseréje nem zajlik a megfelelő ütemben.”
„Ráadásul a feszes menetrend betartásához szinte az összes buszt ki kell adni a forgalomba, emiatt aztán megfeszített tempóban dolgoznak a karbantartók és a szerelők” – tette hozzá végül a közlekedésmérnök.
Nyitókép forrása: Facebook