Szakítani Orbán Viktorral

„Szakítani valakivel pokoli nehéz. Főleg, ha erős érzelmek kötöttek hozzá, ha egyszer megvolt a bizalom. Még ha sor kerül is az elválásra, a kapu nyitva marad. Talán visszajön, észhez tér, érzi a hiányt. Menjen a pokolba, de most mi van vele, ki tud róla valamit? Jelentkezett, igaz, csak valami elintézendő közös ügy miatt, de kedves volt, persze, mert ő alapvetően kedves. Csak egy hazug disznó. Azért jó volt vele tölteni még egy éjszakát. Az utolsó utáni utolsót.

Még egy rosszakarót sem könnyű kiradírozni a szívünkből. Megalázott, áskálódott, keresztbe tett. Pedig mintha bujkálnának benne nemes érzések. Jó dolgokra is képes. Ki tudja, egyszer majd belátja, tévedett, csúnyán viselkedett és… Bocsánatot kér.

Ne cifrázzuk tovább, világos, hova akarok ezzel a bágyadt kis párhuzammal kilyukadni. Szakítani kéne Orbán Viktorral! Nem bírálni, elítélni, leleplezni. Hanem elfordulni tőle, otthagyni, nem figyelni rá, nem érintkezni vele.

Érdemi kormányzás nincs, egy hosszúra nyúló kampányidőszakban aszalódunk. Érdektelen, alávaló kijelentések, »narratívák« kergetik egymást kormányoldalról. Minek erre odafigyelni? Mi nem világos?

A miniszterelnök és pártja híveit, bálványozóit eszem ágában sincs győzködni. Bizonyára közülük is sokakat foglalkoztat a szakítás vagy legalább a távolodás gondolata, de a kialakult bizalom, világképet is adó kötődés nagy úr. Erről mindig a Gulagra került kommunisták jutnak az eszembe, akikben már bizonyára derengett, hogy a rendszerrel nem stimmel valami, mégis véres vitákban, szinte frakcióba tömörülve védték Sztálint. A politikai leszakadás egy hosszú folyamat. Apró lépésekben történik, ha egyáltalán megtörténik. Különösen egy olyan vezető esetében, mint Orbán, akihez nem tapadnak nagy, véres bűnök. Ő még mindig nem kegyetlen diktátor, csupán egy megvezető, agresszív, isten tudja, mi.”

Nyitókép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala