Együtt - A Korszakváltók Pártja

Választás 2018
2018. február 19. 11:30
Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje tiltakozik a határon túliakkal szembeni hazug gyűlöletkeltés ellen.
Nyílt levél
2017. november 2. 16:27
„Kedves András! Kérlek, üljünk le beszélgetni arról, hogy mi az értelme egymás ellen indulni a választásokon” – írta Juhász Péter Fekete-Győr Andrásnak címzett csütörtöki nyílt levelében a Facebookon.
Alapítványok
2016. május 6. 12:29
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke, Szigetvári Viktor arról számolt be, hogy a Fővárosi Főügyészség elutasította feljelentésüket a Magyar Nemzeti Bank alapítványai ügyében. Az ellenzéki politikus szerint azért született elutasító döntés, mert Orbán Viktor felhatalmazást adott Polt Péter főügyésznek, hogy Matolcsy Györgyöt és feleségét „kimossa az ilyen bűnökből”.
Költségvetés 2017
2016. április 27. 9:30
A 2017-es költségvetés törvényjavaslatából kiderül, hogy a kormány 2,4 százalékos deficittel, összesen 900 milliárdos hiánnyal tervez, a működési költségvetés pedig nullszaldós lesz. A lazítással jól jár az oktatás, az egészségügy, a rendvédelem, a honvédelem, a bíróságok és a bankok, de államadósság-csökkentésre és jóléti kiadásokra is futja a tervek szerint. Itt olvashatnak minden fontosabb hírt a tervezetről.
2016. március 30. 12:30
Jávor Benedek benyújtotta népszavazási kezdeményezését a Nemzeti Választási Bizottságnak a paksi bővítésről. Mivel az NVB már kétszer elutasította a kezdeményezést, először formai okok, aztán alkotmányossági okok miatt, a népszavazási kérdés igen hosszúra sikeredett.
2015. június 26. 15:29
Az Együtt úgy látja: a brüsszeli EU-csúcson bebizonyosodott, hogy csak európai fórumokon lehet megoldást találni a menekültkérdésre. Az ellenzéki párt szerint Magyarország nem hajlandó szolidaritást képviselni a többi európai ország felé.
2014. július 21. 20:28
Az Együtt szerint elfogadhatatlan a kormány javaslata az agrártámogatási rendszer átalakításáról az állattenyésztési ágazatban. A párt szerint a javaslat akár 8-10 ezer munkahely megszűnését is okozhatja.
2014. június 21. 14:22
Önálló karakter kialakítására törekszenek az Együtt – a Korszakváltók Pártja szombati, budapesti taggyűlésének részvevői, mondta el Juhász Péter társelnök a párt tisztújító rendezvényén. Mindenekelőtt demokratizálódni szeretne a szervezet, ami egyedül indul az önkormányzati választásokon.
2014. április 2. 19:53
Harminchárom olyan pártot vett nyilvántartásba szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság, ami jelöltet állít a májusi európai parlamenti választásokra.
2013. november 19. 10:00
Hétfőn először jelent meg a nyilvánosság előtt az „igazi” Együtt 2014 elnöke, Tiner György, amikor közleményt adott ki a fóti időközi önkormányzati választással kapcsolatban. Tiner a Magyar Hírlapnak azt mondta: indulni akarnak a 2014-es választáson.
2013. augusztus 13. 11:40
A Political Capital kutatásában a megkérdezettek 42 százaléka valamilyen szinten egyetért azzal, hogy egy háttérhatalom irányítja Magyarországot. Leginkább a Jobbik, legkevésbé az Együtt-PM szavazói összeesküvés-hívők. A megkérdezettek leginkább a nemzetközi pénzügyi köröket jelölik meg háttérhatalomként.
2013. augusztus 7. 13:01
Alig van esélye Bajnai Gordonnak, hogy a baloldali ellenzék vezetőjévé váljon a Die Presse szerint. Az osztrák lap úgy véli: Orbánnak szabad az útja.
2013. július 20. 7:33
Most, hogy megszületett a nitrogén kiskoalíció (színtelen szagtalan gáz) érdemes volna átgondolni, hogy mit is kerestek ott.
2013. július 19. 15:27
A kezdeti várakozásokkal ellentétben Bajnai Gordon nem tudott a baloldal élére állni.
2013. július 18. 17:22
Sokszoros a felelősség most a véleményformálókon (politológusokon, újságírókon, bloggereken, pártpolitikusokon) például a változtatni akarás érzésének fenntartása miatt is!
2013. július 18. 17:00
A baloldal nem tud többet mondani a kormányváltás előtti állapotokon nyugvó hatalomgyakorláshoz való visszatérés igényének felvázolásánál.
2013. július 18. 16:53
Nem kellene elfeledkezni arról, hogy a baloldal politikai mozgalomként a munkások, az elnyomottak és kizsákmányoltak mozgalmaként jött létre.
2013. július 17. 17:58
A Facebookon Orbán után az Együtté a legnagyobb támogatottságú oldal, ez is jelez azért valamit.

összesen: 24 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó