Az Együtt szerint több szempontból is elfogadhatatlan kormány agrártámogatási rendszer átalakításáról szóló javaslata. A párt hétfői közleményében azt írta: a monokulturális növénytermesztés esetében elfogadhatónak tartják a területalapú támogatások plafonjának bevezetését, ugyanakkor az utóbbi években sokat fejlődött állattenyésztési ágazatnál, elfogadhatatlannak tartják a kormány javaslatát. A párt szerint annak következtében már jövőre 8-10 ezer vidéki munkahely szűnhet meg.
Az Együtt követeli, hogy az állattartók számára járjon foglalkoztatási kompenzáció. Az ellenzéki párt szerint ugyanis ezzel a megoldással akár növelni is lehetne a szektorban foglalkoztatottak számát.