„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban hívja fel a kormányt a Magyarország kormánya és az Orosz Föderáció kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló egyezmény megszüntetésének a kezdeményezésére?” – így szól a PM népszavazási kezdeményezésének kérdése.
Új népszavazási kérdést nyújtott be ugyanis a paksi atomerőművi blokkok építése ügyében a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője szerdán Budapesten.
A politikus, miután benyújtotta a szükséges iratokat, elmondta: kezdeményezésük arra irányul, hogy Magyarország mondja fel az Oroszországgal kötött megállapodást. Véleménye szerint ez az ügy „minden magyar állampolgárt húsbavágóan érint”, hiszen évtizedeken keresztül évi sok száz milliárd forintos kötelezettséget jelent a magyar költségvetésnek.
A magyar embereknek alapvető joguk és érdekük, hogy véleményt nyilvánítsanak erről a „teljesen eszement” beruházásról, amely Magyarországot évtizedekre eladósítja, Oroszországhoz köti, ellentmond az unió számos előírásának és jogszabályának, ellenkezik az unió energiapolitikai célkitűzéseivel, „de mindenekelőtt a józan ésszel, az ország érdekeivel, és meggyőződésem szerint a magyar állampolgárok többségének akaratával is” – mondta Jávor Benedek.
A népszavazási kezdeményezést már kétszer elutasította az NVB