A munkavállalók javára dőlhet el a 2026-os minimálbér sorsa

Újratárgyalják a tavaly megkötött bérmegállapodás alapján a 2026-os kötelező legkisebb kereset emelését, de vita esetén ezúttal nem a dolgozók húznák a rövidebbet.


Újratárgyalják a tavaly megkötött bérmegállapodás alapján a 2026-os kötelező legkisebb kereset emelését, de vita esetén ezúttal nem a dolgozók húznák a rövidebbet.


Megtudtuk, mennyivel emelkedhet jövőre a garantált bérminimum.


Már hivatalos: ezúttal a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők kapnak 15 százalékos emelést, szeptember 1-jétől!


Navracsics Tibor 15 százalékos béremelést jelentett be.


„Sőt, a bérszínvonal ma már képes itthon tartani nemcsak őket, de a szakdolgozókat is. Az egészségügy finanszírozásáról, a jövő feladatairól és a várólistákról is beszélt Takács Péter.


A kormány döntése értelmében július elsejétől emelkedik a 10 ezer fő alatti településeken dolgozó köztisztviselők bére, melyet januárban egy újabb emelés követ. Navracsics Tibor miniszter jó hírekkel szolgált a 30 ezer fő alatti települések köztisztviselőinek is. Hogy fogadták mindezt az érintettek? Mennyire elégedett a szakszervezet? Utánajártunk.


A politikus bűncselekménynek nevezte, hogy azért várakoztatnak betegeket, hogy a magánrendelés felé tereljék őket.


Kiderült, hogy másfélszer annyit tudtunk 2023-ban a fizetésünkből vásárolni, mint 2010-ben.


Kevés helyen emelték akkora mértékben a fizetéseket, mint Magyarországon.


Több lépcsőben, nagy mértékben emelkedik az orvosok bére – hívta fel a figyelmet Magyarország Kormánya a közösségi oldalán.


Tuzson Bence érthetetlennek nevezte az OBT magatartását.


Olyan megszorításokkal indul az év az agyonsztárolt mintaállamokban, melyekről „lemaradó” kis hazánkban Bokros Lajos óta ember nem álmodott.


Megjöttek a legfrissebb adatok: a kormány teljesítette a vállalását. Az infláció egy darabig biztos nem tér vissza, ellenben a fizetések emelése új lendületet vehet.


Több millió forintos kormányzati támogatást kapnak a fiatalok ebben az évben is.


A szakképesítéssel rendelkezők bérminimuma is jelentősen emelkedik – tette közzé Csibi Krisztina a Facebook-oldalán.



Hazánk olyan országokat előz meg, mint Németország, Ausztria és Franciaország, de Románia is mögöttünk.


A külső és belső sokkok, a prociklikus gazdaságpolitika az elmúlt években lemaradó pályát hozott Magyarországnak.


Jaj, megeszi az országot a drog! A kormány nem csinál semmit. Komoly szigorítás jön 2025-ben. - Aztán majd egy füves cigi miatt is 3 évet kap a fiam??? Rendőrállam!!!


Rétvári Bence videóüzenetében hangsúlyozta, „Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése zajlik”.
