Szintet léphet a lengyel-magyar barátság, Szoboszlai főszerepet kaphat benne

2026. május 02. 06:48

Ezek voltak a hét legolvasottabb hírei a Mandiner Sporton. Szoboszlai Dominik lengyel világklasszis társat kaphat Liverpoolban, a BL-ben ismét áll a bál a VAR miatt, miközben a Szegeden óriásgyárat építő BYD már az F1-nél kulcsol.

2026. május 02. 06:48
null

Hugo Ekitiké súlyos Achilles-sérülése után egyből beindultak a találgatások Liverpoolban a lehetséges csatárpótlásokról. Az egyik, első hallásra meglepő név Robert Lewandowskié, aki ugyan már 38 éves, de még mindig a legmagasabb szinten termeli a gólokat Barcelonában – a hírek szerint ráadásul a nyáron távozik a katalánoktól, és szívesen kipróbálná magát a Premier League-ben. A lengyel klasszist ráadásul ingyen szerezhetnék meg a csatárgondokkal küzdő Vörösök, ez egy ilyen pedigréjű játékos esetében még akkor is nagy lehetőség, ha a fizetési igénye továbbra sem kicsi. Lewandowski esetleges érkezése ráadásul Szoboszlai Dominikre is hatással lehetne, hiszen ahogy a Rousing The Kop liverpooli portál is rámutat, a veterán világsztár kvázi átvehetné ezt a státuszt a távozó Mohamed Szalahtól, ezzel pedig levenné a nyomást az olyan fiatal vezéregyéniségek válláról, mint Szoboszlai és Florian Wirtz, miközben útmutatást, támogatást nyújthatna nekik.

Lewandowski, Robert; Dijk, Virgil van, Liverpool, Szoboszlai
Robert Lewandowski jövőre Virgil van Dijk és Szoboszlai Dominik csapattársa lehet? / Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

A kínai elektromosautó-óriás az F1-ben?!

Ami eddig csak pletykaszinten jelentkezett, a héten konkrétabb fordulatot vett: a BYD megerősítette, hogy valósak a cég jövőbeli Forma–1-es tervei – olyannyira, hogy már meg is kezdődtek az egyeztetések az F1 ügyvezető igazgatójával. A kínai elektromosautó-gyártó képviseletében a cég alelnöke, Stella Li árulta el a Pekingi Motorshow-n, hogy 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról
Tovább a cikkhezchevron

már megkezdték az egyeztetéseket a Forma–1 ügyvezető igazgatójával, Stefano Domenicalival, akivel Sanghajban találkoztak. 

Li nem is tagadta: „Jó viszonyt ápolunk, folyamatosan kapcsolatban állunk. A szenvedély és a kultúra miatt szeretem a Forma–1-et, sok ember álmodozik arról, hogy egyszer ott versenyezzen.

Igazi lehetőséget jelentene a technológiánk tesztelésére”

– fogalmazott az alelnök, ami azért is érdekes, mert a BYD 2022 óta kizárólag elektromos vagy hibrid motorral ellátott járműveket gyárt, benzines autókat nem, így kérdésként felmerülhet, hosszabb távon milyen irányt venne a már idén is drámai változásokon keresztülmenő F1 a motorformulájával. A BYD-sztori magyar érintettségű történetszála, hogy a vezető kínai elektromosautó-gyártó éppen Szeged mellett építi európai óriásüzemét.

Ezt is ajánljuk a témában

Szoboszlai Dominik: római vakáció, apró szépséghibával

Vasárnap délután az „angolok el Clásicóját”, vagyis a két húszszoros bajnok, a Manchester United és a Liverpool egymás elleni rangadóját az Old Traffordon. A Vörösök szurkolóinál ki is verte a biztosítékot, hogy a nagy meccs előtt Szoboszlai Dominik kiruccant Olaszországba egy családi villámvakációra. 

A magyar sztár felesége, Buzsik Borka Instagram-oldalán több képet is megosztott a római nyaralásról, a liverpooli drukkerek közül erre sokan számon kérték, miért pont az év mérkőzése előtt kellett elmennie nyaralni, ahelyett, hogy az összecsapásra koncentrálna.

Szoboszlai egyébként ebben az idényben csapágyasra van hajtva: a Manchester United elleni lesz az 50. tétmérkőzése klubszinten (4376 percnél jár), és a magyar válogatottban is minden alkalommal pályára lépett a jelenlegi kiírásban. Az utóbbi mérkőzéseken egy kicsit enerváltnak tűnt, ennek is szólhatott az, hogy kimenőt kapott Arne Slottól.

„A Bajnokok Ligája szégyene”

Az Atlético Madrid és az Arsenal Bajnokok Ligája-elődöntője után sajnos oly sokadszorra is az érthetetlen bírói ítéletek kerültek a fókuszba. Az 1–1-es döntetlennel véget ért rangadó legvitatottabb döntése egy visszavont 11-es volt, egy teljesen egyértelműnek tűnő szabálytalanság ellenére. Az értelmezhetetlen folyamat kívülről nagyjából így nézett ki:

  1. a madridiak részéről Hancko buktatta a csereként beállt Ezét a tizenhatoson belül, 
  2. Danny Makkelie játékvezető be is fújta a büntetőt a vendég londoniaknak, Ám
  3. a videobírós visszajátszás megtekintése után valamiért visszavonta döntését.

Az eset Angliában és Spanyolországban is nagy visszhangot kapott, többen kiemelik, az ítélet elsősorban azért szégyenteljes, mert a holland bíró 12-13 visszajátszás után törölte a büntetőt, miközben

a VAR alapelve éppen az lenne, hogy csak egyértelmű és nyilvánvaló hiba esetén avatkozik be. a Marca szerint ez a meccs egyenesen a „a Bajnokok Ligája szégyenE volt.”

A másik ágon a címvédő PSG és a trónkövetelő Bayern München az év meccsén 5–4-et játszott egymással, így mindkét párharcban a visszavágón dől el, mely csapatok jutnak a május 30-i, budapesti fináléba.

Mac Allister frontot nyitott

A liverpooli szurkolók körében osztatlan sikert aratott Alexis Mac Allister „trollkodása”, melynek áldozata Szoboszlai Dominik lett. Az argentin világbajnok a legjobb áprilisi pillanatokból készített egy Instagram-galériát, a fotósorozat éke pedig nem más, mint egy jó érzékkel elkapott lesifotó a luxusgépen édesdeden szunyókáló magyar sztárról. A képhez később maga Szoboszlai is odakommentelt, hozzászólása pedig, könnyen lehet, burkolt felhívás keringőre: 

Hohóóó, rendben, barátom, csináljuk!”

– szól szabad fordításban, ezt pedig amolyan „kölcsönkenyér visszajár” fenyegetésként is értelmezhetjük

További vicces adalék, hogy Szoboszlai kommentje után a második legtöbb kedvelést a vezetőedző Arne Slot paródiaprofiljáról érkező 

Csodálatos fiú!”

hozzászólás kapta, ami újabb pikírt utalás megannyi liverpooli drukker közkedvelt álláspontjára, miszerint a tavalyi, Premier League-bajnoki címmel záruló álomidény után az idei félresiklott szezonban Szoboszlai Dominik kis túlzással egyedül tartja az állásában a holland mestert...  

Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!